Leonard Rosenman 1924-ben született Brooklynban, és bár eleinte a festészet iránt érdeklődött jobban, már gyerekkorában megtanult zongorázni. A háború idején őt is besorozták, és a Csendes-óceánon szolgált. A leszerelés után Kaliforniába költözött, s végül a zenét választotta: Arnold Schönberg és Roger Sessions mellett tanult, majd a Berkeleyn diplomázott. 1952-ben átment Tanglewoodba, hogy egy olasz zeneszerzőnél, Luigi Dallapiccolánál folytassa tanulmányait. Az ötvenes évek elején már Amerika egyik legígéretesebb zeneszerző tehetségének számított, ennek révén könnyen el tudott helyezkedni New Yorkban, ahol zongorát tanított, és arra is jutott ideje, hogy kamaradarabokat szerezzen. Itt találkozott Elia Kazan rendezővel és James Deannel a Trakhiszi nők című színdarab kapcsán, melyhez Rosenman komponált. Dean ajánlására Kazan nem sokkal később felkérte őt, hogy készülő Édentől keletre című filmjéhez is írjon aláfestést. Rögtön első munkájával óriási sikert aratott, hiszen a Dean főszereplésével készült mozihoz egy intelligens, az elidegenedést tökéletesen megjelenítő score-t komponált. Deannel a közös munka még ebben az évben folytatódott a Haragban a világgal esetében, ahol már jazzelemeket is bevetett. A szerző egyik legjelentősebb filmje volt ez a munka, melynek elkészülte neki is nagyban köszönhető, mivel sok tekintetben inspirálta a főszereplőt és a rendező Nicholas Rayt is. Ezek a kezdeti Los Angeles-i évek nem voltak zökkenőmentesek, a stúdió egyik vezetője, Jack Warner például kategorikusan megkérte a stúdió területén lakó Rosenmant, hogy vagy zárja be az ablakát, vagy fejezze be a zeneírást. Mindez a nagy nyári hőségben megviselte a szerzőt és feleségét is, hiszen a megbízás miatt kénytelenek voltak zárt ablaknál aszalódni. A Haragban a világgal score-ja a West Side Story muzsikájának egyik nagy előfutára, sokak szerint inspirálója.


Filmzeneszerzői karrierje lendületbe jött, annak ellenére, hogy egy nem túl befogadható művészi irányzat jellemezte műveit, Hollywoodban ugyanis először ő alkalmazta a Schönberg által kifejlesztett tizenkéthangúság módszerét. A stílusnak a filmzene tájékán rengeteg ellenzője volt, hiszen ezen zenékben nem volt harmónia, közvetve pedig dallam sem. Jórészt horrorok, thrillerek és különleges hangulatú drámák esetében vetette ezt be Rosenman. Először a The Cobweb című Vincente Minnelli-mozi esetében alkalmazta, s ide illett is, hiszen egy elmegyógyintézetben játszódott a sztori. Dacára az egyébként igen konstruktív alapnak, leginkább mégis kaotikus szervezetlenség érzetét kelti ez a fajta stílus, s a hallgatóság pont ezért sem képes befogadni. Ezt a kellően szélsőséges expresszionizmust pedig a hollywoodi filmzeneszerzésben először Rosenman vezette be, nem véletlen hát, hogy műveinek számtalan ellenzője akadt – kritikai szempontból zenéinek többségét jelentéktelennek vagy zavarosnak titulálták. Főként a tizenkilencedik századi romantikus zenék és a wagneri témaközpontúság dominált ekkoriban a hollywoodi filmzenékben, legfeljebb a jazz jelentett némi kivételt. Avantgárd muzsika azonban Rosenman felbukkanásáig nem jellemezte a filmzenék világát. Az ő jóvoltából épült be aztán a score-ok világába a szerializmus, illetve a Bartók és Igor Sztravinszkij által képviselt ritmusvilág. Ma már elképzelhetetlen a filmzeneirodalom ezek nélkül, hiszen horrormuzsikáktól akciófilm-aláfestésekig sok helyen találkozhatunk velük. A sors iróniája azonban, hogy bár a komponista e stílusú műveinek értéke megkérdőjelezhetetlen, ám mégsem ezen alkotásai közül kerülnek ki pályafutása legjobbjai. 

A korai avantgárd irányzatának szép példája az 1956-os A város széle, vagy a John Frankenheimer rendezte The Young Stranger muzsikája. Pályafutása elején gyakran komponált háborús mozikhoz is, mint például a Lafayette Escadrille, A Pork Chop-domb, a The Outsider, a Hősök pokla és a Gunsmoke című tévésorozat. A hatvanas években több tévés munkát is elvállalt, ő komponált a Combat! című sorozat 151 részéhez, a Garrison's Gorillas 25 epizódjához, a Law of the Plainsman több részéhez, ám legkiválóbb televíziós munkája az Alexander the Great című tévéfilm, illetve a The Alfred Hitchcock Hour két epizódja. Két esetben pedig természetfilmhez (National Geographic Specials) is írt kísérőzenét, ezek is nevesebb muzsikái között vannak számon tartva. 


Rosenmant zeneileg nehezen fogadta el Hollywood, ráadásul emberileg sem számított a filmesek kedvencének; szókimondó ember lévén kevés producerrel és rendezővel tudta megértetni magát. Mindez azonban nem hátráltatta munkásságát. Drámákhoz és háborús filmekhez írt zenét, később egy westernsorozathoz is komponált. Dolgozott együtt George Cukorral és Don Siegellel is. 1966-ban egy sci-fi, a Fantasztikus utazás következett, melynek egyedülálló zenei megközelítése tovább bővítette a munkáját elismerő, illetve ellenző kritikusok táborát egyaránt. Természetesen ennél a filmnél sem ment el szó nélkül azon dolgok mellett, amelyek nem tetszettek neki. Eredetileg jazz-zenét kértek tőle, ám ő úgy vélte, valami teljesen mást fog leszállítani, s ezt epésen a producerek orra alá is dörgölte.

A hetvenes években nagyobb sikerfilmek környékén is feltűnt, A majmok bolygója-széria két részének is ő volt a komponistája. A nagy sikerű sci-fi második epizódjának aláfestésére őt kérte fel a 20th Century Fox, ami leginkább azért volt számára jelentős állomás, mert az első filmhez Jerry Goldsmith által szerzett, akkoriban igencsak kísérleti jellegűnek titulált score után Rosenman muzikális beállítottsága abszolút passzolt a folytatáshoz. A majmos kaland még további három részre nyúlt, ám csak A majmok bolygója V. – A csata zenéjének megírására volt újból lehetősége.


Rosenman, bár imádta a különleges, modern hangzást, ugyanakkor rendkívül sokoldalú művész is volt, így az atonális muzsikák világából kilépve rengeteg tonális zenét is írt. Ezek egyik szép korai példája az 1968-as A pokol tornácán ütemes, katonás, dallamos aláfestése. 1970-ben egy western esetében is kipróbálta magát, ám A sziúk fogságában muzsikája nagyon megosztóra sikerült. A következő éveket akár a mellőzés időszakának is tekinthetjük, hiszen jobbára csak kisebb munkákkal és tévés megbízásokkal érték el őt. Ez döntően stílusa és természete miatt történt. Ebből a korból emlékezetesebb munkája az 1974-es The Phantom of Hollywood és a Verseny az ördöggel zenéje. 

A sok kritika és mellőzés ellenére a Filmakadémia két egymás utáni évben is Oscar-díjjal jutalmazta őt a legjobb adaptált filmzene kategóriájában. 1976-ban Stanley Kubrick Barry Lyndonjához készített átiratokat főleg Händel és Schubert műveiből, bár a szobor ellenére Rosenman nem volt kifejezetten elégedett a végeredménnyel, tekintve, hogy számos kidolgozott témájából Kubrick egyet használt csak fel, de azt szinte végig a film során. A rá következő évben egy híres amerikai folkénekes, Woody Guthrie dalainak felhasználásával írt score-t a Dicsőségre ítélve című filmhez, melyért ismételten díjazták. Az ünnepélyes átadón a köszönőbeszédében önironikusan feltette a kérdést: "De azért azt tudják, ugye, hogy írok saját zenéket is?"


A hetvenes évek második felében sem került vissza az élvonalba, továbbra is a tévés munkák voltak a meghatározóak, noha Hollywoodban mindenki tisztában volt a képességeivel. A Marcus Welby, M.D. sorozat 129 részéhez írt score-t, emellett a számára Emmy-díjat hozó Sybil és a The Possessed tévés muzsika emelhető még ki, illetve a szintén Emmy-díjas Friendly Friend. 1977-ben aztán egy thriller, egy újabb mozis megbízatás is beesett. A rettegés autója esetében ismét elővehette atonális, modern stílusát, s egy remek, ám kétségkívül nehezen befogadható muzsikát komponált. Még ugyanebben az évben a September 30, 1955 című mozinál is dolgozott. Ezek révén, ha az élvonalba nem is kapaszkodott vissza, de a figyelmet sikerült magára irányítania. 1978-ban pedig pályafutása egyik legnagyobb megbízásával találták meg, igaz, ez végül sem a filmeseknek, sem a zeneszerzőnek nem úgy sült el, ahogy tervezték. A problémás projekt nem más volt, mint A Gyűrűk Ura rajzfilmes adaptációja, mely mind filmként, mind zeneként igen megosztott véleményeket váltott ki, s vált ki a mai napig, habár a szerzőnek első és egyetlen Golden Globe-jelölését hozta el. Egy évvel később a Jövendölés című erősen B-kategóriás horrorhoz írt a szeriális muzsika szerelmeseinek tetsző aláfestést, s ezzel nagyjából be is fejeződött életművében e stílus fénykora.

A nyolcvanas években szinte teljesen alábbhagyott atonális zenei látásmódja, de ezzel arányosan munkáinak száma is csökkent, bár feltehetően nem emiatt. Nagyszerű drámai muzsikát írt 1980-ban a Szem elől tévesztve alá, majd következett a Jazzénekes és a szintén Oscar-jelölt Cross Creek. Egy epizód erejéig pedig képviseltette magát a Steven Spielberg nevével fémjelzett legendás Amazing Stories-sorozatban is (melynek szinte mindegyik részéhez ismert komponisták készítettek aláfestést). Korábbi nagy sikerű tévésorozata újrázásához is (The Return of Marcus Welby, M.D.) felkérték komponálni, amit ő el is vállalt.

1986-ban írt Oscar-jelölt score-t a Star Trek-széria negyedik részéhez (Star Trek 4. – A hazatérés), mely valószínűleg karrierje legkedveltebb muzsikája. Ennek révén ismerkedett meg Leonard Nimoyjal, aki 1989-es rövidfilmje, a Body Wars zeneszerzőjének kérte fel. A komponista egyik legerőteljesebb zenéjét írta meg ehhez a kisfilmhez, nagy ívű szimfonikus muzsikát, melyben nyoma sem volt már az avantgárd irányzatnak. Pályafutása utolsó jelentősebb állomása pedig a Robotzsaru 2. volt, melyhez az első résztől eltérő, teljesen új koncepciót dolgozott ki, mivel nagyon rossz véleménnyel volt elődje, Basil Poledouris munkájáról. Ekkortájt már egészségi állapota is fokozatosan romlott, s mivel a kilencvenes években jellemzően teljesen új filmzeneszerzői generáció alakult ki, Rosenman is egyre kevesebb projektet kapott. Pár tévéfilm, köztük Charlton Heston The Bible-jének zenéje mellett hangversenyműveket komponált és saját koncertjein dolgozott, 1997-ben, a Carnegie Hallban pedig nagy sikerrel mutatták be hegedűversenyét. A kétezres években súlyos beteg lett, frontotemporális demenciában szenvedett. Az Alzheimer-kórhoz hasonló betegség megviselte a zeneszerzőt, aki végül 2008 márciusában adta fel a harcot.

 

Gregus Péter
2016.04.17.