Leonard Rosenman 1924-ben született Brooklynban, és bár eleinte a festészet iránt érdeklődött jobban, már gyerekkorában megtanult zongorázni. A háború idején őt is besorozták, és a Csendes-óceánon szolgált. A leszerelés után Kaliforniába költözött, s végül a zenét választotta: Arnold Schönberg és Roger Sessions mellett tanult, majd a Berkeleyn diplomázott. 1952-ben átment Tanglewoodba, hogy egy olasz zeneszerzőnél, Luigi Dallapiccolánál folytassa tanulmányait. Az ötvenes évek elején már Amerika egyik legígéretesebb zeneszerző tehetségének számított, ennek révén könnyen el tudott helyezkedni New Yorkban, ahol zongorát tanított, és arra is jutott ideje, hogy kamaradarabokat szerezzen. Itt találkozott Elia Kazan rendezővel és James Deannel a Trakhiszi nők című színdarab kapcsán, melyhez Rosenman komponált. Dean ajánlására Kazan nem sokkal később felkérte őt, hogy készülő Édentől keletre című filmjéhez is írjon aláfestést. Rögtön első munkájával óriási sikert aratott, hiszen a Dean főszereplésével készült mozihoz egy intelligens, az elidegenedést tökéletesen megjelenítő score-t komponált. Deannel a közös munka még ebben az évben folytatódott a Haragban a világgal esetében, ahol már jazzelemeket is bevetett. A szerző egyik legjelentősebb filmje volt ez a munka, melynek elkészülte neki is nagyban köszönhető, mivel sok tekintetben inspirálta a főszereplőt és a rendező Nicholas Rayt is. Ezek a kezdeti Los Angeles-i évek nem voltak zökkenőmentesek, a stúdió egyik vezetője, Jack Warner például kategorikusan megkérte a stúdió területén lakó Rosenmant, hogy vagy zárja be az ablakát, vagy fejezze be a zeneírást. Mindez a nagy nyári hőségben megviselte a szerzőt és feleségét is, hiszen a megbízás miatt kénytelenek voltak zárt ablaknál aszalódni. A Haragban a világgal score-ja a West Side Story muzsikájának egyik nagy előfutára, sokak szerint inspirálója.

A korai avantgárd irányzatának szép példája az 1956-os A város széle, vagy a John Frankenheimer rendezte The Young Stranger muzsikája. Pályafutása elején gyakran komponált háborús mozikhoz is, mint például a Lafayette Escadrille, A Pork Chop-domb, a The Outsider, a Hősök pokla és a Gunsmoke című tévésorozat. A hatvanas években több tévés munkát is elvállalt, ő komponált a Combat! című sorozat 151 részéhez, a Garrison's Gorillas 25 epizódjához, a Law of the Plainsman több részéhez, ám legkiválóbb televíziós munkája az Alexander the Great című tévéfilm, illetve a The Alfred Hitchcock Hour két epizódja. Két esetben pedig természetfilmhez (National Geographic Specials) is írt kísérőzenét, ezek is nevesebb muzsikái között vannak számon tartva.

A hetvenes években nagyobb sikerfilmek környékén is feltűnt, A majmok bolygója-széria két részének is ő volt a komponistája. A nagy sikerű sci-fi második epizódjának aláfestésére őt kérte fel a 20th Century Fox, ami leginkább azért volt számára jelentős állomás, mert az első filmhez Jerry Goldsmith által szerzett, akkoriban igencsak kísérleti jellegűnek titulált score után Rosenman muzikális beállítottsága abszolút passzolt a folytatáshoz. A majmos kaland még további három részre nyúlt, ám csak A majmok bolygója V. – A csata zenéjének megírására volt újból lehetősége.

A sok kritika és mellőzés ellenére a Filmakadémia két egymás utáni évben is Oscar-díjjal jutalmazta őt a legjobb adaptált filmzene kategóriájában. 1976-ban Stanley Kubrick Barry Lyndonjához készített átiratokat főleg Händel és Schubert műveiből, bár a szobor ellenére Rosenman nem volt kifejezetten elégedett a végeredménnyel, tekintve, hogy számos kidolgozott témájából Kubrick egyet használt csak fel, de azt szinte végig a film során. A rá következő évben egy híres amerikai folkénekes, Woody Guthrie dalainak felhasználásával írt score-t a Dicsőségre ítélve című filmhez, melyért ismételten díjazták. Az ünnepélyes átadón a köszönőbeszédében önironikusan feltette a kérdést: "De azért azt tudják, ugye, hogy írok saját zenéket is?"
A hetvenes évek második felében sem került vissza az élvonalba, továbbra is a tévés munkák voltak a meghatározóak, noha Hollywoodban mindenki tisztában volt a képességeivel. A Marcus Welby, M.D. sorozat 129 részéhez írt score-t, emellett a számára Emmy-díjat hozó Sybil és a The Possessed tévés muzsika emelhető még ki, illetve a szintén Emmy-díjas Friendly Friend. 1977-ben aztán egy thriller, egy újabb mozis megbízatás is beesett. A rettegés autója esetében ismét elővehette atonális, modern stílusát, s egy remek, ám kétségkívül nehezen befogadható muzsikát komponált. Még ugyanebben az évben a September 30, 1955 című mozinál is dolgozott. Ezek révén, ha az élvonalba nem is kapaszkodott vissza, de a figyelmet sikerült magára irányítania. 1978-ban pedig pályafutása egyik legnagyobb megbízásával találták meg, igaz, ez végül sem a filmeseknek, sem a zeneszerzőnek nem úgy sült el, ahogy tervezték. A problémás projekt nem más volt, mint A Gyűrűk Ura rajzfilmes adaptációja, mely mind filmként, mind zeneként igen megosztott véleményeket váltott ki, s vált ki a mai napig, habár a szerzőnek első és egyetlen Golden Globe-jelölését hozta el. Egy évvel később a Jövendölés című erősen B-kategóriás horrorhoz írt a szeriális muzsika szerelmeseinek tetsző aláfestést, s ezzel nagyjából be is fejeződött életművében e stílus fénykora.

1986-ban írt Oscar-jelölt score-t a Star Trek-széria negyedik részéhez (Star Trek 4. – A hazatérés), mely valószínűleg karrierje legkedveltebb muzsikája. Ennek révén ismerkedett meg Leonard Nimoyjal, aki 1989-es rövidfilmje, a Body Wars zeneszerzőjének kérte fel. A komponista egyik legerőteljesebb zenéjét írta meg ehhez a kisfilmhez, nagy ívű szimfonikus muzsikát, melyben nyoma sem volt már az avantgárd irányzatnak. Pályafutása utolsó jelentősebb állomása pedig a Robotzsaru 2. volt, melyhez az első résztől eltérő, teljesen új koncepciót dolgozott ki, mivel nagyon rossz véleménnyel volt elődje, Basil Poledouris munkájáról. Ekkortájt már egészségi állapota is fokozatosan romlott, s mivel a kilencvenes években jellemzően teljesen új filmzeneszerzői generáció alakult ki, Rosenman is egyre kevesebb projektet kapott. Pár tévéfilm, köztük Charlton Heston The Bible-jének zenéje mellett hangversenyműveket komponált és saját koncertjein dolgozott, 1997-ben, a Carnegie Hallban pedig nagy sikerrel mutatták be hegedűversenyét. A kétezres években súlyos beteg lett, frontotemporális demenciában szenvedett. Az Alzheimer-kórhoz hasonló betegség megviselte a zeneszerzőt, aki végül 2008 márciusában adta fel a harcot.
Gregus Péter
2016.04.17.
2016.04.17.