Csodacsibe (2005)
Chicken Little
- zene: John Debney, különféle előadók
- vezényel: John Debney
- kiadás éve: 2005
- kiadó: Walt Disney Records
- játékidő: 39:07
Erős plakáthadjárat jelezte már lassan egy éve, hogy a Disney egy kiscsibével készül bebizonyítani: a mesegyár Pixar nélkül is megállja helyét a 3D-s rajzfilmek igen kiélezett versenyében. Egy kicsit jobban utánanézve a film adatlapjának, hamar kiderült, hogy a méltatlanul elfeledett, szerény véleményem szerint azonban kiváló Eszeveszett birodalom rendezője, Mark Dindal dirigálja majd az új történetet. Személye pedig jócskán adhatott bizakodásra okot, visszagondolva a lámává vált gőgös uralkodó elképesztő poénokat felvonultató történetére. Végeredményét tekintve a Csodacsibe nem is maradt adós a kellő mennyiségű mókával, azonban Dindal jó pár évvel lejjebb engedte a korhatárt, így a felnőtt korosztály lényegesen visszafogottabban szórakozik majd ezen a mesén. A kisebb gyermekeknek viszont (lévén mégiscsak ők a Disney igazi célközönsége) maradéktalan rajzfilmes élményben lehet részük, és talán sikerül a nagynevű filmstúdió utóbbi időben elszenvedett kínos próbálkozásait a bénácska, de csupaszív, zöld szemüvegkeretes csibének némiképp feledtetnie.
Az Eszeveszett birodalom készítése során Dindal választása Hollywood egyik legsokoldalúbb, és a rivaldafényt talán szándékosan kerülő tehetségére, John Debney-re esett, aki – szokás szerint jócskán elvegyülve a betétdalokért felelős előadók között – egy tőle megszokott, nagyszerű szimfonikus művet komponált a rajzfilmhez (elég csak a "Run Llama Run" című tételre gondolni). Ami pedig egyszer bevált, azon nem érdemes változtatni, úgyhogy ezúttal is Debney kapta a feladatot, hogy kellően vidám és lendületes muzsikával kísérje a csodacsibe kalandjait. Számára 2005 igen jól alakult, hiszen az év végére szinte egymást követik a kiadott zenéi: a Dél-Afrikában játszódó dráma (Duma – A vadon hívó szava), az intergalaktikus kaland (Zathura – Az űrfogócska) és a többszörös díjnyertes telivér története (Az álmodó) mellett a Csodacsibe már-már megnyugvás szintű munkának tekinthető a komponista jelenlegi művei közt. A négy különféle muzsikát távolról összevetve is talán az derül ki, hogy ennél a zenénél kapta a legnagyobb szabadságot, ugyanis a mesét nézve olykor úgy tűnt, indokolatlanul nagy erő szabadul fel a zenekar játékából, és a látványt bizony sok esetben lazán lekörözte Debney műve. Kicsit olyan érzésem volt, mint a Vad Galamb esetében, ahol szintén hatalmas űr tátongott a rajzfilm minősége és a zenéjéért felelős George Fenton mesteri muzsikája között – bár mindent összevetve azért a csodacsibe így is simán leverte az angol légierő postagalambjait.
A moziban ért zenei élményeket elraktározva azonban fel kell készülnünk egy jókora arconcsapásra, a hivatalosan kiadott album ugyanis egyszerre alázza meg John Debney sokszínűségét és a zenebarátokat. Az alig negyvenpercnyi játékidő kétharmadát a filmben is hallott, ám rég lejárt vagy alig ismert slágerek teszik ki, s ezek mellett Debney mindössze negyedórányi zenéje fért fel. Patti Labelle – egyébként nagyszerű – "Stir It Up"-jának egy harmatgyenge feldolgozása, valamint az agyonjátszott Diana Ross-sláger, az "Ain't No Mountain High Enough" mellett két borzalmas, eredetiségtől mentes dal is helyet kapott a válogatáson (a hazai mozik számára magyarul szólalnak meg, de óriási szerencsénkre két kísérletet követően hamar megszűnnek ezek a funkciójukat tekintve is felesleges nóták). Aki számára pedig még újdonság erejével hat a "We Are the Champions" csibésített változata (esetleg nem hallotta az ázsiai fahangú könyvtáros feldolgozását), netán a Spice Girls "Wannabe" című, első kislemezsikerének rút kiskacsás, kövér malacos karaokeparódiája okozza a legnagyobb örömet, az minden bizonnyal végig fogja hallgatni az első kilenc tracket, az igazi zenéket kedvelők számára azonban csupán az utolsó hat tétel okozhat vélhetően kellemes perceket.
A szűkös játékidő során szerencsére felcsendülnek a legjobban sikerült pillanatok, s mindjárt a nyitánynál szembesülhetünk azzal a félelmetes tempóval és energiával, amelyet végső soron egy egyszerű gyermekmese váltott ki a komponistából. A "The Sky Is Falling" című, alapkonfliktust aláfestő (túlszárnyaló) tétel mintha csak egyenesen a – szintén Debney által komponált – Skorpiókirály történetéből repült volna át e bájos gyermeki világba. Masszív kórussal és őrült száguldásra késztető dobokkal kísért komplett nagyzenekari mű, melyet önmagában hallgatva eszünk ágába nem jutna arra gondolni, hogy egy csibe szerencsétlenkedései alá íródott. A családi vígjátékok, valamint a klasszikus westernfilmek ízléses egyvelegét hozza a "The Big Game", de ebben a négyperces tételben tulajdonképpen minden megfordul, amit e könnyed stílusban elvárhatunk. Kirobbanó erővel sugárzik a pozitív energia és az életvidámság, s a nemes küzdést aláfestő muzsika hatására szépen előkerülnek Marc Shaiman Irány Colorado!-hoz vagy Mark Isham Pata-csatához kapcsolódó albuma, hogy később se zökkenjünk ki ebből a hangulatból.
A Csodacsibénél maradva azonban még koránt sincs vége a vidámságnak; a "Dad Apologizes" kedves country jellegű aláfestése egy szerető apa és fia közti „komoly” beszélgetésnek, ahol a megoldást Debney romantikus vígjátékokon szerzett rutinjával fejezi ki: fuvola, zongora, szólóklarinét, s az ezeket finoman kísérő vonósok – majd egy csattanós lezárás, hogy még véletlenül se felejtsük el, valójában miről is szól a történet. A "Chase to Cornfield" az első score-tételből megismert lendületet bontja tovább, míg a "Dodgeball" hamisítatlan rajzfilmzene, countrys gitárral, mélyen röfögő szaxofonnal, valamint a Danny Elfman-féle „umca-umca” mackótáncoltatással. Az instrumentális részleget a megszokott romantika zárja, a "Driving with Dad" zongora-, illetve vonósalapú melódiája bármely hasonló stílusú film zárójelenetét ugyanilyen tökéletességgel kísérné végig.
Kiábrándító rövidsége, valamint a borzalmas dalok ellenére nagyon hamar sikerült megkedvelnem a Csodacsibe zenéjét, és a magam részéről sokkal több fantáziát és Debney professzionális zeneszerzői tehetségére utaló jelet vélek felfedezni benne, mint a jóval komolyabbnak tűnő Zathura – Az űrfogócska esetében. Azok a filmzenerajongók, akik a rajzfilmekhez íródott muzsikáktól nem riadnak el, illetve akik polcán már ott áll az Eszeveszett birodalom, benne Debney előző Disney-zenéjével, most sem fognak csalódni – csak az utolsó hat tételt kell legalább háromszor megismételni. (A fenti pontszám a kiadott album egészére vonatkozik, csak John Debney tételeit figyelembe véve plusz három pont lenne még adható.)
Az Eszeveszett birodalom készítése során Dindal választása Hollywood egyik legsokoldalúbb, és a rivaldafényt talán szándékosan kerülő tehetségére, John Debney-re esett, aki – szokás szerint jócskán elvegyülve a betétdalokért felelős előadók között – egy tőle megszokott, nagyszerű szimfonikus művet komponált a rajzfilmhez (elég csak a "Run Llama Run" című tételre gondolni). Ami pedig egyszer bevált, azon nem érdemes változtatni, úgyhogy ezúttal is Debney kapta a feladatot, hogy kellően vidám és lendületes muzsikával kísérje a csodacsibe kalandjait. Számára 2005 igen jól alakult, hiszen az év végére szinte egymást követik a kiadott zenéi: a Dél-Afrikában játszódó dráma (Duma – A vadon hívó szava), az intergalaktikus kaland (Zathura – Az űrfogócska) és a többszörös díjnyertes telivér története (Az álmodó) mellett a Csodacsibe már-már megnyugvás szintű munkának tekinthető a komponista jelenlegi művei közt. A négy különféle muzsikát távolról összevetve is talán az derül ki, hogy ennél a zenénél kapta a legnagyobb szabadságot, ugyanis a mesét nézve olykor úgy tűnt, indokolatlanul nagy erő szabadul fel a zenekar játékából, és a látványt bizony sok esetben lazán lekörözte Debney műve. Kicsit olyan érzésem volt, mint a Vad Galamb esetében, ahol szintén hatalmas űr tátongott a rajzfilm minősége és a zenéjéért felelős George Fenton mesteri muzsikája között – bár mindent összevetve azért a csodacsibe így is simán leverte az angol légierő postagalambjait.
A moziban ért zenei élményeket elraktározva azonban fel kell készülnünk egy jókora arconcsapásra, a hivatalosan kiadott album ugyanis egyszerre alázza meg John Debney sokszínűségét és a zenebarátokat. Az alig negyvenpercnyi játékidő kétharmadát a filmben is hallott, ám rég lejárt vagy alig ismert slágerek teszik ki, s ezek mellett Debney mindössze negyedórányi zenéje fért fel. Patti Labelle – egyébként nagyszerű – "Stir It Up"-jának egy harmatgyenge feldolgozása, valamint az agyonjátszott Diana Ross-sláger, az "Ain't No Mountain High Enough" mellett két borzalmas, eredetiségtől mentes dal is helyet kapott a válogatáson (a hazai mozik számára magyarul szólalnak meg, de óriási szerencsénkre két kísérletet követően hamar megszűnnek ezek a funkciójukat tekintve is felesleges nóták). Aki számára pedig még újdonság erejével hat a "We Are the Champions" csibésített változata (esetleg nem hallotta az ázsiai fahangú könyvtáros feldolgozását), netán a Spice Girls "Wannabe" című, első kislemezsikerének rút kiskacsás, kövér malacos karaokeparódiája okozza a legnagyobb örömet, az minden bizonnyal végig fogja hallgatni az első kilenc tracket, az igazi zenéket kedvelők számára azonban csupán az utolsó hat tétel okozhat vélhetően kellemes perceket.
A szűkös játékidő során szerencsére felcsendülnek a legjobban sikerült pillanatok, s mindjárt a nyitánynál szembesülhetünk azzal a félelmetes tempóval és energiával, amelyet végső soron egy egyszerű gyermekmese váltott ki a komponistából. A "The Sky Is Falling" című, alapkonfliktust aláfestő (túlszárnyaló) tétel mintha csak egyenesen a – szintén Debney által komponált – Skorpiókirály történetéből repült volna át e bájos gyermeki világba. Masszív kórussal és őrült száguldásra késztető dobokkal kísért komplett nagyzenekari mű, melyet önmagában hallgatva eszünk ágába nem jutna arra gondolni, hogy egy csibe szerencsétlenkedései alá íródott. A családi vígjátékok, valamint a klasszikus westernfilmek ízléses egyvelegét hozza a "The Big Game", de ebben a négyperces tételben tulajdonképpen minden megfordul, amit e könnyed stílusban elvárhatunk. Kirobbanó erővel sugárzik a pozitív energia és az életvidámság, s a nemes küzdést aláfestő muzsika hatására szépen előkerülnek Marc Shaiman Irány Colorado!-hoz vagy Mark Isham Pata-csatához kapcsolódó albuma, hogy később se zökkenjünk ki ebből a hangulatból.
A Csodacsibénél maradva azonban még koránt sincs vége a vidámságnak; a "Dad Apologizes" kedves country jellegű aláfestése egy szerető apa és fia közti „komoly” beszélgetésnek, ahol a megoldást Debney romantikus vígjátékokon szerzett rutinjával fejezi ki: fuvola, zongora, szólóklarinét, s az ezeket finoman kísérő vonósok – majd egy csattanós lezárás, hogy még véletlenül se felejtsük el, valójában miről is szól a történet. A "Chase to Cornfield" az első score-tételből megismert lendületet bontja tovább, míg a "Dodgeball" hamisítatlan rajzfilmzene, countrys gitárral, mélyen röfögő szaxofonnal, valamint a Danny Elfman-féle „umca-umca” mackótáncoltatással. Az instrumentális részleget a megszokott romantika zárja, a "Driving with Dad" zongora-, illetve vonósalapú melódiája bármely hasonló stílusú film zárójelenetét ugyanilyen tökéletességgel kísérné végig.
Kiábrándító rövidsége, valamint a borzalmas dalok ellenére nagyon hamar sikerült megkedvelnem a Csodacsibe zenéjét, és a magam részéről sokkal több fantáziát és Debney professzionális zeneszerzői tehetségére utaló jelet vélek felfedezni benne, mint a jóval komolyabbnak tűnő Zathura – Az űrfogócska esetében. Azok a filmzenerajongók, akik a rajzfilmekhez íródott muzsikáktól nem riadnak el, illetve akik polcán már ott áll az Eszeveszett birodalom, benne Debney előző Disney-zenéjével, most sem fognak csalódni – csak az utolsó hat tételt kell legalább háromszor megismételni. (A fenti pontszám a kiadott album egészére vonatkozik, csak John Debney tételeit figyelembe véve plusz három pont lenne még adható.)
Tihanyi Attila
2005. 12. 01.
2005. 12. 01.
Tracklista:
- Stir It Up - Patti LaBelle and Joss Stone (3:43)
- One Little Slip - Barenaked Ladies (2:53)
- Shake A Tail Feather - The Cheetah Girls (3:05)
- All I Know - Five for Fighting (3:25)
- Ain't No Mountain High Enough - Diana Ross (3:28)
- It's the End of the World As We Know It (And I Feel Fine) - R.E.M. (4:05)
- We Are the Champions - Chicken Little (0:38)
- Wannabe - Abby Mallard and Runt of the Litter (0:50)
- Don't Go Breaking My Heart (The Chicken Little Cast) (1:53)
- Sky Is Falling (2:49)
- Big Game (4:05)
- Dad Apologizes (3:15)
- Chase to Cornfield (2:00)
- Dodgeball (1:15)
- Driving with Dad (1:45)
Az album a Spotify-on:
