A stúdió – más rajzfilmes cégekkel szemben – nem igazán ragaszkodik ugyanahhoz a zeneszerzőhöz, hiszen Hans Zimmer, John Powell, Christopher Lennertz és Heitor Pereira után, hatodik egész estés alkotásukhoz, egy újabb komponistát vetettek be. Alexandre Desplat neve elsőre furcsának tűnhet egy rajzfilm esetében, ám a francia szerzőnek ez már a sokadik ilyen jellegű mozija. A filmhez meglehetősen nagyszerű zene született, az utóbbi évek egyik legjobb animációs score-ja, mely bizonyos mértékig betölti a John Powell eltűnése után kialakult űrt. Desplat ugyanis Powellhez hasonlóan szerteágazó, ötletes, sokféle megoldást és stílust bevető aláfestést komponált. Van egy, a városi környezethez tökéletesen illő, nagy adagnyi jazzes része, ami mellett Randy Newman Pixar-muzsikáira emlékeztető nagyzenekari kavalkádot is bevetett Desplat, aki a szimfonikusokat is megmozgatta, és olykor egészen lehengerlő kalandzene előadásába is belehajszolta, mivel a tempó néhol szédületesen gyors. Olykor a Nino Rota műveiben felfedezhető fesztiváli hangulat is felbukkan, helyenként pedig big bandes, vagy éppen úgynevezett liftzenés momentumok hallhatók. Sőt kiegészítő jelleggel dél-amerikai ritmusok, elektronikus zene és rockos megoldások egyaránt felfedezhetők. Témák tekintetében sem fukarkodott a szerző, sok, olykor csupán egyszer alkalmazott dallamot is felhasznált, ami valahol nagy pozitívum, de bizonyos motívumokért nagy kár, hogy öt másodperces szerepük van csupán. Ráadásul a tételek igen rövidek, de ezt rajzfilmek aláfestései esetében már kifejezetten megszoktuk. A kis kedvencek titkos élete score-jának szimfonikus részeit hallgatva pedig talán a készülő új Star Wars-muzsika stílusába is betekintést kaphatunk, mivel a hangszerelés néhol már itt egészen közel áll a sagánál megszokotthoz.