Anthony Lledo Dániában született, magától tanult zenélni, dolgozott Harry Gregson-Williamsszel is, nem utolsósorban pedig score-t készített többek között a Zúzmaráshoz, a Darkroomhoz, a Gettysburg című polgárháborús dokumentumfilmhez és számos Lego-alkotáshoz – utóbbiak közül a Chima legendáiért 2013-ban elnyerte a Cue Award legjobb tévéfilmzenei díját. A szerzővel aktuális és korábbi munkáiról egyaránt beszélgettünk.




Mesélnél nekünk zenei tanulmányaidról, illetve arról, hogy miért ezt választottad karrierként?

Leginkább magamtól tanultam mindent. Hallgattam, és játszottam különböző zenei műfajokat, kipróbáltam néhány hangszert. A kezdetektől fogva komponálok, és azt hiszem, valamikor 20 éves korom után kerültem a filmzenék világába. A helyi főiskola filmjeihez, majd később dokumentumfilmekhez szereztem zenét, végül az első egész estés megbízásom a svéd Zúzmarás volt.


Általában hogyan kezdesz neki a zeneírásnak, a megfelelő hangulat és a hangszerek megválasztásának? Mennyire szoktál szabad kezet kapni a stílus és a hangulat megválasztásakor?

Azt hiszem, ez mindig az adott munkától függ; hogy milyen jellegű zenéket szoktál szerezni, illetve hogy dolgoztál-e már az aktuális filmkészítőkkel. Megbeszélésekkel kezdődik minden, főleg természetesen a rendezővel, akivel meghatározzuk a zenei világ hangulatát, és olykor konkrét ötletek is elhangoznak, de eleinte leginkább az általános megközelítéssel foglalkozunk, mintsem részletes zenei megoldásokkal. Az olyan projektek esetében, mint amilyen a Chima legendái is volt, olyan emberekkel dolgoztam együtt, akikkel már régóta ismerjük egymást, megvan a bizalom a másik iránt, ismerik a zenémet, így nem szükséges állandóan értekeznünk a folyamat során.


Több alkalommal is együtt dolgoztál Harry Gregson-Williamsszel (mint például az X-Men kezdetek: Farkas, a Száguldó bomba, a Tolvajok városa). Mesélj nekünk az együttműködésetekről! 

Szerencsés vagyok, mert 2008-ban Harry meghívott, hogy dolgozzak együtt vele a Los Angeles-i stúdiójában. Akkor fejezte be épp a Hajsza a föld alattot, amikor Dániából megérkeztem, és gyakorlatilag azonnal nekiláttunk az X-Men kezdetek: Farkas zenéjének, de később még további zeneszerzők is csatlakoztak hozzánk. Harry remek komponista, és remek fickó, nagyon sokat tanultam tőle, és nem csupán a zenéről, de általában az egész munkafolyamatról – végig ott voltam mellette, kezdve a producerekkel és a rendezőkkel történő megbeszéléstől egészen a felvételekig. Miután jó néhány filmnél sikerült együtt dolgoznunk, Harry beajánlott egy Gettysburgről szóló filmhez, melyet Ridley és Tony Scott filmstúdiója, a Scott Free készített.


Milyen a kiegészítő zeneszerzők világa?

Azt gondolom, ez változó – nem is kicsit! Óriási szerencse, hogy olyan ember mellett dolgozhattam, mint Harry, aki nem csupán tapasztalt és elfoglalt zeneszerző, de mindemellett a tudását és tapasztalát is megosztotta velem. Beavatott a teljes alkotói folyamatba, bemutatott embereknek, sőt még a saját karrierem alakításában is segített. Szerintem ez igen ritka dolog manapság. 


Az első svéd vámpírmozi a 2006-os Zúzmarás volt. Hogyan kaptad ezt a megbízást?

Egy utómunkastúdióban történt, Koppenhágában, amikor épp a saját zenéimből készült szvitet hallgattam – hirtelen megállt az ajtóban két fickó, és megkérdezték, mi az, ami szól éppen. Kiderült, hogy Anders Banke rendező és Magnus Paulsson producer voltak azok, akik épp a mellettem lévő stúdióban vágták a filmjüket. Zeneszerzőt kerestek, úgyhogy azonnal szerződtettek is.


Melyik volt a kedvenc momentumod e score készítésekor?

Bár a Zúzmarásban akadnak vígjátéki elemek is, zeneileg mégis komolyak akartunk maradni, és inkább a sötét oldalra koncentrálni, hagyni, hogy a könnyedebb pillanatok önmagukban szülessenek meg. Először a főtémával foglalkoztam, amely a film nyitójelenete alatt, nagyzenekari megszólalásban csendül fel. Ez a motívum aztán szinte az összes további tétel során felbukkan, különböző variációkban és hangszerelésben. Az egyik kedvenc jelenetem, ahol szintén hallható ez a téma, a fürdőszobában zajlik, ahol a fiatal orvossegéd, Sebastian rájön, hogy vámpírrá változott – nem látja saját magát a tükörben, a fogai nőni kezdenek, ő pedig szívrohamot kap! A jelenet végén a hosszúra nőtt szemfogait egy kis fehér nyusziba mélyeszti, és kiszívja belőle az összes vért. A tétel címe "Sebastian's Transformation", és szerintem a zene és a kép kiválóan kapcsolódik egymáshoz ezekben a képsorokban. Ezenkívül írtam még néhány melléktémát és motívumot a Zúzmaráshoz, többek között egy Saga nevű lány karakteréhez, illetve a "vámpírtablettákhoz", melynél cseleszta és egy fiú énekes működnek közre. Pár nap alatt vettük fel az anyagot Pozsonyban, Allan Wilson vezényletével.


A Darkroom egy másik kemény stílust képvisel, a thrillert. Magánemberként kedveled a horrorokat és a thrillereket?

Teljes mértékben, főleg a thrillerek rajongója vagyok. A Darkroom score-ja sokkal inkább ambient elemekből álló hangdizájn munka, de azért olykor alkalmaztam zenekari megoldásokat is. 


A Zúzmarás kíséretéért átvehetted a legjobb filmzenéért járó díjat a Screamfesten, amely az Egyesült Államok legnagyobb horrorfilm-fesztiválja. Mennyire tartod fontosnak az ilyen elismeréseket és a pozitív visszajelzéseket?

Nagyszerű érzés volt elismerést kapni a Zúzmarás zenéjéért, főleg úgy, hogy ez az első komoly munkám. Még most is, majdnem tíz évvel a bemutatója után is kapok e-maileket olyan emberektől, akik szeretik ezt a score-t. Tényleg csodálatos dolog.


Te készítetted a History Channel Gettysburg című alkotásának zenéjét. Mennyivel másabb egy dokumentumfilmhez zenét írni, mint egyéb műfajokhoz (például akcióhoz, horrorhoz vagy vígjátékhoz)?

Bár ez egy dokumentumfilm, melyet Sam Rockwell narrál, a zenei megközelítés nagyjából ugyanolyan volt, mint bármilyen más film esetében, a cél ugyanaz: segíteni a történet kifejezésében, teret adni az akció és a dráma kibontakozásának. Amit viszont a producerek biztosan NEM akartak, az az, hogy egy amolyan "polgárháborús" aláfestés szülessen – semmi trombita, skót furulya meg dobok! Egy 48 fős vonósszekcióval dolgoztam végül, rengeteg ütőhangszerrel, fémhangokkal, gitárral és szólóhegedűvel többek között.


Eddig négy alkalommal dolgoztál a Legóval: Indiana Jones and the Raiders of the Lost Brick, Star Wars: The Quest for R2-D2, Star Wars: The Quest for R2-D2, valamint a Chima legendái. Mindegyiket Peder Pedersen rendezte. Mesélnél a Legóval és Pedersennel való együttműködésedről?

Peder kiváló rendező, aki hozzám hasonlóan Steven Spielberg és George Lucas filmjein nőtt fel, úgyhogy számunkra különösen nagy öröm volt ezeken az Indiana Jones- és Star Wars-rövidfilmeken dolgozni. Azt hiszem, Spielberg és Lucas is megnézte, és megfelelőnek találta ezeket. A Chima legendái ehhez képest jóval nagyobb volumenű projekt, 41 epizódon keresztül, több különálló kisfilmmel, számítógépes játékkal, valamint élményparkkal Legolandban.


Hogyan építetted fel első ilyen megbízatásod, az Indiana Jones and the Raiders of the Lost Brick kíséretét?

Zenei szempontból az Indiana Jones-filmek szellemiségét követi, de sokkal több vígjátéki elemmel rendelkezik. Néha felcsendül benne a "Raider's March", illetve akad néhány visszakacsintás az eredeti score-ra – mint például a liftzene, amely Marion témájának egy variációja, valamint egy az ötvenes évek zenei stílusában előadott "Raider's March".


Aktuális projekted a Chima legendái-sorozat, amelyhez egy izgalmas, színes és epikus score készült. Miért ezen a vonalon indultál el?

Köszönöm! A Chima legendái zenéje minden olyan klasszikus zenei megoldást tartalmaz, ami egy epikus fantasy mesére jellemző. Végig azt éreztük, hogy a tematikus nagyzenekari aláfestés a helyes irány.


A MovieScore Media már a második CD-t adta ki a Chima legendáihoz. Általában közre szoktál működni az albumaidnál?

Azt kell mondjam, nagyon is. Mivel egymagam szereztem, hangszereltem és hoztam létre a score-t, száz százalékosan felügyeltem a teljes folyamatot, úgyhogy igen fontos volt számomra, hogy a lehető legjobb formában jelenjen meg az albumon. Ebben abszolút partnerem volt a mindig megbízható Mikael Carlsson a MovieScore Mediától, ő hozta létre a megjelenést, ötleteket adott a trackek sorrendjét illetően, és biztosított afelől, hogy minden a megbeszéltek szerint történik majd.


Figyelemmel szoktad kísérni kollégáid karrierét? Ki a kedvenc zeneszerződ?

Van néhány kollégám, akikkel itt Los Angelesben megpróbálunk néha összefutni, már amennyire a beosztásunk engedi. Mint zeneszerző, mindig is a témagazdag, dallamos művekért rajongtam. A filmzenék világában John Williams, James Horner, Alan Silvestri és Christopher Young azok, akiket jelentősnek gondolok.


Anthony Lledo munkáiról bővebben az anthonylledo.com címen tájékozódhatnak az érdeklődők.

2015. május 30.