1985 júliusa. Ekkor került moziba Robert Zemeckis klasszikusa, a Vissza a jövőbe, mely nem sokkal később trilógiává duzzadt. Harminc évvel ezelőtt Zemeckis bebizonyította nekünk, hogy az időutazáshoz nem képzelőerőre, és nem is az H. G. Wells népszerű művéből, Az időgépből ismert szerkezetre van szükség, hanem fluxuskondenzátorra, 1,21 gigawatt elektromos energiára, némi plutóniumra, valamint egy rozsdamentes acél karosszériájú autóra, azaz egy DeLoreanra. Ha mindezt összerakjuk, beállítjuk a kívánt dátumot, nem marad más hátra, mint 88 mph/órára gyorsulni ahhoz, hogy kezdetét vegye a kalandos utazás. 

A Michael J. Fox, Christopher Lloyd, Lea Thompson, Crispin Glover és Thomas F. Wilson főszereplésével készült Vissza a jövőbe olyan sikeres lett, hogy a Universal Studios további két felvonásra különített el 40-40 millió dollárt Zemeckisnek és Bob Gale író-producernek. A máig népszerű folyam nyomán később egy nem túl hosszú életű rajzfilmszéria (Back to the Future) is készült, a stúdió pedig a Hollywoodban, Floridában és Oszakában található parkjaiban Back to the Future: The Ride címen élményrészleget is létrehozott – igaz, az amerikai helyszíneken azóta már lecserélték a The Simpsons Ride-ra. Híressé vált a DeLorean Motor Company festetlen, rozsdamentes acél borítású DMC-12-re keresztelt járgánya is, mely fiatalok, gyűjtők és a filmes tárgyak felé nyitó múzeumok számára egyaránt relikviának számít – az autóipar szempontjából azonban a feledhető kategóriába tartozna, ha nem rendelkezne ilyen mérvű kultikus hatással. Nem utolsósorban pedig e folyam sikeresen tovább mélyítette Zemeckis és Alan Silvestri együttműködését, mely mai napig tart. 



Vissza a jövőbe (1985)
Back to the Future


zene: Alan Silvestri


A filmtörténelmi klasszikus zenei szempontból különleges kihívást tartogatott. A legfontosabb feladat az ötvenes évek hangulatának megteremtése volt, amihez először a megfelelő dalokat kellett megtalálni. A score komponistája, Alan Silvestri így emlékszik vissza: "A kezdetekkor az biztos volt, hogy a score nem illeszkedhet az ötvenes évek rock and roll-stílusához, azt a miliőt maguknak a daloknak kell létrehoznia. Ekkor még egyáltalán nem úgy tekintettünk a filmre, mint epikus időutazó mozira egy karizmatikus főhőssel. Elég nehéz is volt nagyzenekari aláfestésben gondolkodni, tekintettel arra, hogy egy kisvárosban játszódik a történet, és a beállítások is jobbára közeliek. Bob mégis arra kért, hogy mindezek ellenére csináljak neki egy nagy filmet, grandiózus muzsikával". Tapasztalatlansága a film produceréből, Steven Spielbergből félelmet váltott ki, aminek a neves rendező többször hangot is adott. Zemeckis ezt azzal cselezte ki, hogy a jelenetek alatti ideiglenes aláfestéseket úgy cserélgette át a folyamatosan elkészülő zenekari felvételekkel, hogy Spielbergnek nem szólt róla. Így amikor kollégája egy-egy motívumnál elégedetten bólintott, valójában a végső anyagra adta áldását. Szinte alig lehet elhinni, hogy a zeneszerzőnek ez az első nagyzenekari műve, illetve hogy nem rendelkezik klasszikus zenei képzéssel. A főtéma méltán vált a kalandzenék örökzöldjeinek egyikévé, a muzsika elképesztően színes hangszerelése pedig azóta is irányadó az újabb generációk számára.





Vissza a jövőbe 2. (1989)
Back to the Future Part II


zene: Alan Silvestri


A film nem várt sikere folytán a Universal, valamint Spielberg cége, az Amblin úgy döntöttek, jócskán van még mit kihozni az időutazós kalandokból, aminek eredményeként 1989-re elkészült a Vissza a jövőbe 2. Zemeckis és a színészek jó része visszatért, velük együtt pedig Silvestri is, aki ekkorra már olyan komolyabb zenei állomásokon volt túl, mint a Ragadozó, a James Cameron-féle A mélység titka, illetve a Roger nyúl a pácban című, szintén Zemeckis által rendezett vígjáték. Mivel a Vissza a jövőbe második epizódja leginkább egy párhuzamos idősíkkal való játszadozás, melynek végén úgy alakulnak az 1955-ös történések, hogy az aktuális Dr. Emmett Brown és az 1985-ös Marty McFly mellé megérkezik mindkettőnek a 2015-ből visszautazott változata, így a zenei világ gyakorlatilag ugyanaz maradt, a komponistának tehát nem is volt szüksége arra, hogy különösebben megerőltesse magát. A történet szereplői nem változtak, így külön témára sem volt szükség, valójában tehát a Vissza a jövőbe 2. zenéje semmi más, mint egy már meglévő anyag olyan újraszerkesztése, ami illeszkedik Zemeckis és Gale párhuzamos időbeli kalandjának forgatókönyvéhez.





Vissza a jövőbe 3. (1990)
Back to the Future Part III


zene: Alan Silvestri


Természetesen a harmadik részhez is Alan Silvestri készített kíséretet, ami nem hétköznapi módon történt: mivel a két folytatás gyors egymásutánban lett felvéve, a második rész végén található csattanó előre megkívánt Silvestritől egy westernalapú témát, melyet úgy kellett megkomponálnia, hogy annak egyúttal a záró epizód főtémájaként is működnie kellett - a helyzetet pedig csak nehezítette, hogy egyetlen képsort sem látott még a készülő filmből. Ennek eredményeként született meg az ilyen stílusú score-ok egyik úttörőjének számító Elmer Bernstein fénykorát idéző vadnyugati téma, mely a modern kori westernfilmek vonatkozásában is sikeresen megalapozta a komponista karrierjét: ennek hatására olyan alkotásokhoz szerződtették, mint a még ugyanezen évben moziba került A vadnyugat fiai 2. vagy az öt évvel későbbi Gyorsabb a halálnál. Míg a Vissza a jövőbe 2. kísérete az első részben hallotthoz képest nem sok újdonságot vonultat fel, addig a lezáráshoz kapcsolódó esetében már inkább azt a megállapítást szokták tenni, hogy az új motívumok révén a régiek (úgy a népszerű nyitány, mint a Dokihoz köthető bolondosabb megoldások) túlzottan háttérbe szorulnak.  

 

Kulics László
2015.07.26.