Beszámolónk a Seminar on Creating Music for Dramatic TV rendezvényről


Napjainkra az olyan élvonalbeli sorozatok, mint a Lost – Eltűntek, a CSI: A helyszínelők, a Dexter, a Gyilkos elmék, a Csillagközi romboló, továbbá olyan kevésbé populáris, ám emellett szintén sikeres szériák, mint például a Carnivale – A vándorcirkusz, vagy a nemrégiben útjára indított Trónok harca már nemcsak kivitelezésük, látványviláguk, illetve színészgárdáik révén veszik fel könnyedén a versenyt mozis társaikkal, hanem aláfestéseik révén is. Míg az egész estés produkciók között csökkenés figyelhető meg a maradandó és egyedi alkotások terén, ugyanazon stúdiók egy-egy jól sikerült sorozatukkal hosszú évekre képesek lekötni a tévénézőket.
 

Ez, a jelenleg üstökösnek számító irányvonal pedig a filmzene világára is kihatással van, hiszen egyre több ismertebb komponistát szerződtetnek szériákhoz, illetőleg egyre több olyan szerző lép színre, akikre ezen munkájuk révén figyelünk fel. Ezek népszerűségéből adódóan az Amerikai Filmintézet (AFI – American Film Institute) június 22-én egy olyan rendezvénynek adott otthont a Mark Goodson Screening Roomban, melynek keretén belül néhány komponista közreműködésével betekintést engedtek a tévésorozatok – azon belül a drámák – zenéinek világába. A Seminar on Creating Music for Dramatic TV meghívottjai Christopher Lennertz (Odaát), Daniel Licht (Dexter), Marc Fantini (Gyilkos elmék), Mateo Messina (Békét bíró), valamint a szervezést lebonyolító The Society of Composers & Lyricists elnöke, Dan Foliart (Hetedik mennyország) voltak, akik többek között arról beszéltek, milyen lényeges különbségek vannak a tévés és mozis produkciók között, hogyan lehet ilyen megbízásra szert tenni, és hétről hétre, évadokon keresztül együtt dolgozni az alkotógárdával, valamint a siker érdekében mindenre eltökélt producerekkel. A mintegy két és fél óráig tartó szeminárium legérdekesebb pontjának azonban az számított, amikor a zene képre gyakorolt hatását úgy prezentálták a szerzők, hogy először zene nélkül, majd zenével vetítették le az egyes sorozatokból kiválasztott jeleneteket. Mindemellett természetesen ezeket a kiragadott momentumokat kellő részletességgel kommentálták: elmesélték, mi volt a készítők elképzelése, ők maguk mit láttak a jelenetben, és miként készült el az alatta hallható muzsika.

Az Egyesült Államokban gyakoriak az ilyen jellegű rendezvények, melyekre főleg a kisebb-nagyobb filmfesztiválok keretén belül kerül sor. Mivel azonban az iménti szempontot tekintve a Seminar on Creating Music for Dramatic TV egy teljesen önállő kezdeményezés volt, hiába álltak nyitott kapuval az átlagközönség és a rajongók irányába is, a nézőteret többnyire az SCL kötelékébe tartozók, illetve a komponistáknak tanuló diákok töltötték meg, mely utóbbi csoport számára minden bizonnyal hasznosak az ilyen szemináriumok. 

 
Kulics László
2011.06.28.


helyszín: American Film Institute
szervező: The Society of Composers & Lyricists 
időpont: 2011. június 22., 19:00




A meghívott zeneszerzők (felső sor balról jobbra): Marc Fantini, Mateo Messina;
(alsó sor balról jobbra): Dan Foliart, Christopher Lennertz és Daniel Licht



 

Külön köszönet Ashton Luncefordnak a közreműködésért.
 
Címkék: #daniel licht, #mateo messina, #dan foliart, #christopher lennertz, #marc fantini
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató