Ilan Eshkeri

  • születési név: Ilan Henry Eshkeri
  • született: 1977. április 07. London, Anglia
  • iskola: University of Leeds
Megosztás:

Ilan Eshkeri

„Szeretem az eltérő műfajok nyújtotta kihívásokat. Ezek éppúgy visznek előre, mint a velük párhuzamosan készülő koncertmunkáim, vagy a pop és a rock irányzatokhoz köthető ténykedéseim.”


A brit és francia felmenőkkel egyaránt rendelkező komponista pályafutása az ezredfordulóig nyúlik vissza, fontosabb állomásainak pedig az olyan mozikhoz készült kíséretei tekinthetőek, mint a 2007-es Csillagpor, a két évvel későbbi Az ifjú Viktória királynő, valamint a Ha/ver című képregény-adaptáció. Eshkeri karrierjének érdekessége, hogy bár több mint ötven projektet jegyez, leginkább ezen három fő pillér révén maradt meg a köztudatban, holott kvalitásait, ötletgazdagságát jó néhány, kevésbé rivaldafényben lévő munkája is alátámasztja, melyek alapján nagyobb projekteket érdemelne.

A művész munkásságának elején a Hans Zimmer által fémjelzett Remote Control Productionhöz is elszegődött, de emellett Edward Shearmurnak éppúgy dolgozott asszisztensként a Monte Cristo grófjánál, valamint a 2020: A tűz birodalmánál, mint Michael Kamen oldalán hangszerelőként a Fegyvertársak című westernnél és Az elveszett kristály nyomábannál. Utóbbi azonban a tervezettnél többet kívánt meg tőle, Kamen 2003 novemberében bekövetkezett halálakor ugyanis még nem volt teljesen készen a film, a hiányzó aláfestésről így az elhunyt művész korábbi munkatársai, Steve McLaughlin, Christopher Brooks, Robert Elhai, valamint Eshkeri gondoskodtak úgy, hogy Kamen korábbi műveinek fel nem használt tételeit adaptálták.

Első, szélesebb körben ismertté vált műve a Matthew Vaughn által rendezett Torta című brit kriminek köszönhetően született meg, legmozgalmasabb időszakának pedig a 2007-es esztendő számított, ekkor került ugyanis rivaldafénybe a Csillagpor kapcsán, melyet abban az évben olyan alkotásai társaságában mutattak be, mint a Szűzlányok ajándéka című kalandfilm, a Strength and Honour Michael Madsennel, a Hideg fejjel és a Hannibal ébredése. Ezen munkái közül a Csillagpor az alkotók John Ottmannel történő szerződésbontását követően landolt nála, a Hannibal ébredésénél pedig Thomas Newman nyomdokaiba léphetett. Érdemes még kiemelni tőle a kémfilmekre jellemző megoldásokkal fűszerezett Johnny English újratöltve score-ját, A hóember és a hókutyához íródott, rendkívül fülbemászó darabot, a 47 Ronin fantasy-kalandfilmhez kapcsolódó muzsikát – utóbbi esetében Atticus Ross és Javier Navarrete után foglalhatta el a posztot –, illetőleg a legismertebb videojáték-franchise, a The Sims negyedik felvonását, melyhez egy rendkívül bensőséges és fülbemászó popszimfonikus darabot szállított.

A bevezetőben is említett 2009-es Az ifjú Viktória királynő kapcsán rendkívül ügyesen nyúlt hozzá a régmúlt zenei világához, és egy tökéletes, klasszikus hangvételű, keringőkkel tarkított darabbal támasztotta alá a látottakat. Hasonlóan színvonalasra sikerült a 2013-as A titkos szerető score-ja is: a Charles Dickens életén alapuló mozihoz olyan művet szállított, melynek előadásához mindössze egy csellóra és egy hegedűre volt szükség. Ezek kottalapra vetését komoly kutatómunka előzte meg részéről, s hasonlóan cselekedett Neil Marshall A kilencedik légiója kapcsán is: a Római Birodalom idején játszódó alkotás kedvéért a skót tradicionális zenéket tanulmányozta, miközben ráakadt – és kíséreténél meg is szólaltatta – a disznófejre emlékeztető, carnyx nevű fúvós hangszerre. Eshkeri rendkívül széles palettán mozog, aminek eredményeként nehezen azonosíthatóak be kézjegyei: „Bizonyos szempontból jó lenne, ha azonnal felismerhető lennék, jót tesz az üzletnek, ez nyilvánvalóan egyfajta márkajelzés is. De én nem szeretném azon kapni magam, hogy újra meg újra ugyanazt csinálom” – fejtette ki ezzel kapcsolatos álláspontját.

A mozis megbízatásokhoz köthető felkérések mellett koncertművek és balettdarabok készítésével éppúgy foglalkozik, mint számítógépes játékok aláfestésének írásával, mindezeken túl pedig szívesen szerez dalokat is, amivel kapcsolatos ambícióit a filmiparban ez idáig olyan alkotások révén élhette ki, mint a The Caller című kisfilm, Az ifjú Viktória királynő, valamint a Shaun, a bárány – a film. Pályafutása során Annie Lennoxszal, Amon Tobinnal, David Gilmourral, a világhírű zongoristával, Lang Langgel, és az egykori Spice Girls-ös Mel C-vel éppúgy alkalma nyílt együtt dolgozni, mint a Coldplayjel, valamint a Take Thattel. Önálló darabjait pedig többek közt a Louvre-ban, a prágai The Rudolfinumban vagy a londoni Royal Albert Hallban nyílott lehetősége előadni. 

Ilan Eshkeri az utóbbi időben a Megmaradt Alice-nek című mozinak köszönhetően került rivaldafénybe, mely alkotást az is népszerűvé tette, hogy a címszereplőt alakító Julianne Moore az Oscar-gálán éppúgy tarolt, mint a Golden Globe- vagy a BAFTA-átadókon. A gitáron és hegedűn egyaránt játszó komponista pályatársai közül John Williamst, Ennio Morriconét, John Coriglianót, valamint Elliot Goldenthalt tartja példaképének, jövőbeli célja pedig az, hogy a zenei világ több szegmensében képviseltesse magát valamilyen formában. 
 

Kulics László
2015.09.13.

 

 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Válaszcsapás zenéje
Moziszériák, tévésorozatok


Hannibal zenéi
Moziszériák, tévésorozatok
 
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató