A számítógépes játékprogramok megjelenésével a fiatalok egy részének élete jelentősen megváltozott: a szabadtéri, valamint készségfejlesztő játékokat különféle virtuális világok nyújtotta élményekre cserélték, melyek a technika gyors fejlődésének köszönhetően az évek folyamán egyre jobbá és valósághűbbé váltak. Manapság már focicsapatokat irányíthatunk, megannyi kalandban vehetünk részt, autóversenyezhetünk, és persze az ellenség lekaszabolásával mindennapi feszültségünket is levezethetjük. Gond csak akkor van, ha valaki nem érzi a határt, ugyanis így könnyen a programok rabjává válhat. A Stay Alive – Ezt éld túl!-ban szereplő tinédzsercsoport gyakorlott játékosokból tevődik össze, ám még őket is meglepi az új – a produkció címével megegyező nevű – videojáték, mikor ráébrednek: már nem ők uralják a programot, hanem épp ellenkezőleg. A szisztéma végtelenül egyszerű: aki meghal a pályán, azt a valóságban is utoléri a végzet.


A Touchstone Pictures és a Spyglass Entertainment Group William Brent Bell horrorjával közelebb hozta egymáshoz a virtuális világot és a valóságot – aminek aztán a szereplők látták kárát. Annak ellenére, hogy a különféle, hasonló stílusú számítógépes adaptációk között (A kaptár, Doom) megbúvó horrorfilm már a nyitóhétvégén behozta gyártási költségét, a kritikusok nem illették túl sok pozitívummal. Persze ez is csak beállítottság kérdése, hiszen aki másfélórás borzongásra, rettegésre vágyik, annak bizonyára remek kikapcsolódást nyújthat ez a mozi, függetlenül attól, hogy története és párbeszédei vélhetőleg semmilyen filozofikus témát nem boncolgatnak.

John Frizzellről legutóbb A szlogengyáros családanya című dráma kapcsán hallhattunk. Annak ellenére, hogy a szerző már több különféle műfajban is kipróbálhatta magát, valahogy mindig visszatért a horrorfilmek birodalmába, így a Stay Alive – Ezt éld túl! zenéjével A szellemhajóhoz, a 13 kísértethez és a hamarosan bemutatásra kerülő Az erdőhöz szerzett muzsikái által kijelölt vonalon haladt tovább. Score-jában az elektronikus és szimfonikus zenéket ötvözte egymással, ami manapság már jól bevált hangszerelési formának mondható. Ami miatt ez a hanganyag mégis eltér a többi hasonló alkotástól, az az életrekeltésének szokatlan módja, mely folyamatba a komponista által rendelkezésünkre bocsátott leírás segítségével nyerhetünk betekintést.

Az "Enter the House" elején hallható, borzongató elektronikus pötyögtetéssel – ami az album egészét végigkíséri majd – a szerző valószínűleg a korai számítógépes játékok hangjainak egyikét szerette volna felidézni. Erre az érdekes effektre aztán az elektromos gitár és vonósszekció válaszol; utóbbiak játéka a hajdani Bernard Herrmann-féle zenéket juttatják a hallgató eszébe (nemrégiben Nathan Barr színesítette művét ehhez hasonló részekkel a Motel című produkció kedvéért). Ez az elborult, és gyors hegedűhang tulajdonképpen magát a gyilkolást, és annak rettenetes tényét hivatott szimbolizálni. A "Loomi's Funeral" az iménti hangkavalkáddal szemben kellemes perceket tartogat számunkra. Lágy zongora-, illetve hárfahangok segítségével válik sejtelmessé, enyhén érzelgőssé a muzsika (itt csendül fel a mű másik jellegzetes darabja, a Grófnő-téma is). A "Playing the Game" azonban már a maga hatpercnyi játékidejét kihasználva átmenetet képez a sejtelmes dallamok (melyeket elsősorban zongorajáték és vokál szolgáltat) és az elborult motívumok között: miközben a filmvásznon a játékosok a gép ellen küzdenek, addig a stúdióban az elektronikus hangok a szimfonikusokkal csatároznak.


Annak ellenére, hogy ebben a score-ban a kakofónia több alkalommal is felüti fejét, vannak olyan momentumok, ahol a tradicionális, lassan folyó, sejtelmes thrillerhangulat varázsolja el a hallgatót (ilyen például a szinte egymást követő "Investigation" – "Phinn Dies" – "Morning Phinn" trió is). Ezen perceknek köszönhetően válik az album összképe rendezetté.

Amennyiben valaki szeretné családtagjait, ismerőseit igazán elrettenteni ettől az albumtól, akkor az "End of October" című szösszenet megmutatásával garantáltan sikert könyvelhet el magának. Az én tesztem a következőképpen zajlott: úgy konferáltam fel, hogy "zseniális, de mégis beteg zene". Miután ez az alig több mint egy perc véget ért, csak annyi választ kaptam fejcsóválva, hogy "ez beteg". És valóban, a gyors hegedűfutam témavariációját tényleg nem könnyű befogadni, ám engem az első pillanattól kezdve magával ragadott. Innen, pontosabban az ezt felvezető "Meet the Counters"-től kezdve szinte az album végéig a terror és a rettegés tart uralma alatt minket. A legjobban Elliot Goldenthal munkáihoz hasonlítható album csúcspontja végig pörög, és nem mentes az új zenei elemektől sem, illetve a már említett herrmanni vonósnyúzásoktól sem. Amikor valaki ilyennel találja szembe magát, akkor többnyire elfordul tőle, mert nem látja át könnyen az összefüggéseket, és az egyes témák sem annyira fülbemászóak. Ám ilyen filmhez másfajta muzsika nem igazán illik, és ha elsőre nem is tűnik fel, ebben a muzsikában van némi rendszer – ha másban nem, hát a nagyzenekari részekben mindenképpen.

De hogy ne vegyük ki keserű szájízzel lejátszónkból Frizzell legújabb munkáját, és ne felejtsük el a szerző nevét egy szempillantás alatt, arról a "Final Encounter" gondoskodik. Rendkívül kellemes zárás, aminek egyes pillanatai az Alien 4.: Feltámad a Halál ihlette muzsikájának "Docking the Betty"-jét, illetve James Horner Ellenség a kapuknál score-ját idézi.


Az egyszerű, ám ennek ellenére nagyon is informatív borítóval (a közreműködők felsorolása mellett egy igen átfogó biográfia is olvasható a szerzőről) rendelkező korongon megbúvó negyvenpercnyi hanganyag elsőre még egy, az ilyen stílusú alkotások terén edzett rajongót is meglephet. John Frizzell munkáját botorság lenne kimagasló teljesítményként jellemezni. Szimplán egy szórakoztató aláfestéssel állunk szemben, ami a műfaj kedvelőinek tartogat egy-két remek pillanatot, melyeknek köszönhetően kicsit kitűnik a hasonló, átlagos albumok közül. A Stay Alive igényli a hallgatást és az odafigyelést: minél többször hallgatja meg az ember, annál jobban tisztulnak le a hangok, és válnak átláthatóvá, összefüggővé a tételek.

A score megjelenésével párhuzamosan egy új, 2006 májusában alapított kiadó is debütált. A hollywoodi telephelyű Nicabella Records Inc. elsődleges célja, hogy kiadványait egy olyan marketingkampánnyal hozza forgalomba, mely elősegíti a művészek promotálását. A cég első CD-je, a Stay Alive limitált, 1000 darabos Collector's Editionként jelent meg, amit kizárólag speciális üzletekben, illetve a Buysoundtrax online lemezbolton keresztül lehet megrendelni – ugyanitt belehallgatási lehetőség is van, ami egy esetleges megrendelés előtt feltétlenül javallott –, melynek üzemeltetői az első száz vásárlónak a komponista által dedikált lemezt juttatják el.