A zseniális Dr. Herbert West (Jeffrey Combs) egy rosszul sikerült kísérlet után elhagyja Svájcot, hogy Amerikában folytathassa kutatásait. Szakterülete a halott szövetek felélesztése, a folyamatot pedig egy titokzatos eredetű zöld folyadék indítja be. Amerikában kutatótársra is akad lakótársa és kollégája, Dr. Dan Cain (Bruce Abbott) személyében. Modern Dr. Frankenstein módjára indulnak holttesteket felkutatni, de West kísérleteire más is igényt tart... A modern horrorkomédia-klasszikus sok vérrel, meztelenséggel és poénos beszólással szórakoztatja a nézőket közel másfél órán át, a műfaji határok elmosása után pedig mindenki egyetérthet abban, hogy a lefejezett holttestekben is van humorlehetőség.


Stuart Gordon rendező és Brian Yuzna producer a horrorműfaj egyik fiatal tehetségét, Richard Bandet kérték fel a zene megírására. Eredeti elképzeléseik szerint a film még halálosan komoly volt, és Band hónapokon át győzködte a filmkészítőket, hogy oldódjanak fel és álljanak el kezdeti terveiktől, miszerint igazán ijesztő és atonális zenét szeretnének. A komikus zene (és ebből adódóan a vígjátéki elemek) bevezetése így igazából Bandhez köthető, aki minden idők egyik legviccesebb és legkönnyebben hallgatható horrorzenéjét alkotta meg.

A Re-animátor témáinak legfőbb forrása Bernard Herrmann klasszikus Psycho-zenéje, amit még a műfaj iránt tökéletes közönyt mutató nézők is minimum ismerősnek találnak. Az eredetileg kizárólag vonósokra írt zenét Band többféleképpen bolondította meg. Egyrészt önálló összekötéseket írt, melyek tökéletes egységet alkotnak Herrmann témájával, viszont bizonyíthatóan nem az ő műveiből származnak. A szerző emellett minimális módon rézfúvósszekciót is alkalmazott, akik néha átveszik a vonósok szerepét, apró fanfárokat "böffentve" a vonósalapba. A hab a tortán a szintetizátor- és dobalap, melyek egy mániákus ritmust adnak a Római Filharmonikusok által feljátszott nagyzenekari résznek.


Felmerül a kérdés, hogyha a zene ennyire függ egy másik szerző munkájától, mik ennek a jogi következményei. Band eredetileg Herrmann nevét is fel akarta tetetni a stáblistára egy vicces üzenetben, melyben bocsánatot kért volna a zeneszerzőtől. Sajnos kívánságáról túl későn szólt a filmeseknek, akik már elkészítették a stáblistát, Herrmann nevét pedig csak úgy lehetett volna feltenni, ha Band maga fizeti ki a stáblista újraforgatásának költségét. Mivel ez tulajdonképpen elvitte volna keresete nagy részét, a komponista letett erről, de mások kifejezetten felháborítónak találták. A Bernard Herrmann Society (melynek semmi köze a jelenleg ilyen néven futó szervezethez) nyílt levélben tiltakozott Band zenéje ellen, de az örökösök semmi kivetnivalót nem találtak az idézetekben, így a zeneszerző megúszta a komolyabb felelősségre vonást.

A zene és a lemez sikerének titka, hogy könnyedén hallgatható és kevés jelenetfüggő kompozíció található rajta. Az abszolút nyerő nyitány a "Main Title", mely valójában a főcím leforgatása előtt íródott, így a neonszínű orvosi metszeteket bemutató emlékezetes felvezetést valójában ez a zene ihlette. A főtéma legszebb kifejtése a "Turning Point", mely során West és Cain megfelelő holttesteket keres a hullaházban, közvetlenül első újraélesztő kísérletük előtt. A Psycho-idézeteken kívül a zenében megtalálható a tipikus Herrmann-osztinátó is ("Meg Looks for the Cat"), mely olyan filmek zenéiben volt előzőleg hallható, mint például a Bajok Harryvelé. A szerelmi téma apró főhajtás egy másik klasszikus horrorzene előtt. A "Love Theme"-ben és a "Meg Is Gone"-ban is felcsendülő darab Jerry Goldsmith Ómen-filmzenéjéből származik, egész pontosan a "The Piper Dreams" motívumain alapul. Az album egy, a filmben nem szereplő darabot is tartalmaz: a "Re-Animator Theme Reprise" a főtéma eredeti felvétele, melyre még nem kavarták rá a dobokat, így az olasz zenészek teljesítménye külön is értékelhető.

A Re-animátor rövidebb változatát korábban a Silva Screen kiadó jelentette meg, igen kérdéses minőségben. Ez az eredetileg bakelitre készült hang elsősorban az amatőr római felszerelés hibája. A borzalmas, már-már monóba hajló hangot olyan hihetetlen döntések tették még rosszabbá, mint az egyes trackek váltakozó hosszúsága: egy perctől tizenkét percig minden akadt a lemezen. A kiadvány egyetlen pozitívuma a Re-animátor 2.: Az újraélesztő menyasszonyát jelképező válogatás, mely a folytatás zenéjét is elérhetővé teszi.


Ezzel szemben a La-La Land kiadványa páratlan csemegéket tartogat. A minőség még mindig nem tökéletes, de az állagromlást ellensúlyozza a szépen kevert sztereo hang. A füzetke részletes interjúkat tartalmaz Richard Banddel, emellett tiszteletét teszi néhány gondolat erejéig Stuart Gordon rendező, Brian Yuzna producer, Harry Knowles internetes újságíró és a mániákus Dr. Westet alakító Jeffrey Combs is. Akinek még ez sem elég, a lemezt egy bő tizennégy perces audio beszámoló zárja, amelyben Richard Band egy láthatatlan és hallhatatlan riporter kérdéseire felelve beszél a Re-animátor születéséről. A kiadvány 3000 darabos limitált CD, de szerencsére még mindig van belőle raktáron, úgyhogy érdemes beszerezni.