Arnold Schwarzenegger Erőnek erejével című produkciójával egy időben Sylvester Stallone is kíváncsi lett, hogy vajon mekkora napjainkban a régi iskola stílusában forgatott akciófilmek vonzereje – és kollégájához hasonlóan őt is ugyanúgy arcul csaphatta a rideg valóság. Stallone moziba vonzó ereje szintén alaposan megcsappant a régi nagy sikerekhez képest, és az akcióikonokat összetrombitáló The Expendables – A feláldozhatók népszerűsége ellenére a szólózás ezután vélhetően már nem terem számára sok babért, hacsak nem Rocky vagy Rambo bőrébe bújik újra. A Fejlövés iránti nézői közöny sem meglepő, hiszen ennek sztárja nélkül egyenesen a házimozis piacra vezetett volna az útja, sőt hazánkban pontosan ez is történt.

Van az az eset, amikor az ember világosan érzi, hogy az adott produktum ízig-vérig a futottak még csoport tagja, nem több egy B-filmnél, s ez egyértelműen az a kategória. Nem foghatjuk arra, hogy a főszereplő személyéből adódóan, hiszen akkor már a 2008-as John Rambot is annak tartanánk, holott ilyen senkinek eszébe sem jutna. Eszünkbe juthat viszont a túlzsúfolt plakátról, amelyre mintha csak minden szereplőt rá akartak volna tenni, természetesen a kötelező fegyver, illetve robbanás mellé. Vagy épp a szebb napokat régen látott Walter Hillről, aki pedig anno olyan haverfilmet is levezényelt, mint a 48 óra, épp emiatt különös, hogy az amerikai-koreai duó tűz és víz párosa még csak pillanatokra sem működik, nem hihető az egymáshoz csapódásuk. Az első másodperctől kezdve tudjuk azt is, ki az áruló, csak épp az a karakter nincs tisztában vele, akinek ez lenne a dolga, ezenkívül a film végi nagy leszámolást is (beleértve az "én most jól eldobom a fegyveremet, hogy puszta kézzel küzdhessünk meg" felállást) ezerszer láttuk már. És az sem éppen a komolyan vehetőség irányába mutat (még ha ez az alapul szolgáló képregényben is így volt), hogy a rettenthetetlen bérgyilkos nevéről leginkább a svájci dancefloor-guru, netán Maci Laci barátja ugrik be az embernek, amiről meg az, hogy áldozatai mind azért haltak meg, mert kiröhögték bemutatkozáskor. Azt nem állítom viszont, hogy unalmas mozgóképpel van dolgunk, szó nincs erről. Csak hát olyan lett, amely annyira hidegen és szárazon darálja le műfaja – a néző által már évtizedek óta kívülről fújt – írott és íratlan szabályait, hogy ha ehhez hozzáadjuk az egymással működésképtelen viszonyban álló párost, egy teljesen érdektelen elegyet kapunk.