Megint 48 óra (1990)

Another 48 Hrs.
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
Megosztás:
Eddie Murphy hollywoodi pályafutása egy negyvennyolc órás kalanddal kezdődött, és a pitiáner stikliktől (kényszerből bár, de) komoly nyomozásig felfejlődő nagyszájú srác meghódította a nyolcvanas évek akciófilmjeinek világát. Nyelve úgy pörgött, mint egy ringlispíl, az egy percre jutó káromkodásainak aránya pedig garantáltan a legmagasabb korhatár-besorolásba juttatta az egyébként is igen erőszakos filmet. Pár évvel később már mint Axel Foley szolgálta és védte a közt, és a közbeékelődött néhány vígjáték viszonylag szolidabb sikerei 1990-ben visszarángatták őt egy újabb kalandba Nick Nolte-val. A Megint 48 óra fogadtatása azonban már korántsem volt olyan egyértelmű, mint a '82-es klasszikusé. A filmkedvelők elsősorban a gyenge forgatókönyvet boncolgatták előszeretettel, a Jeges néven megismert főgonosz indítékai elég erőtlennek tűntek, a filmvégi csavar értelmetlen (pláne az előzmények ismeretében), ráadásul a pletykák szerint Murphy ekkorra már túlságosan is magára vett olyan sztárallűröket, amelyek jócskán megnehezítették a forgatást (arról nem is beszélve, hogy Nick Nolte épp akkor fejezett be egy filmet, amelyhez jó pár kilót fel kellett vennie, azok nyomait pedig elég nehezen tüntette el). Összességében azonban itthon többnyire jó emlékekkel gondolunk vissza erre a darabra, leginkább Dörner György és Bujtor István szinkronja, illetve a tömérdek, visszafogottnak semmiképp sem nevezhető duma miatt, amelyekre abban az időben elég kevés példa volt.
 
c horner another 48 hrs 01
A filmeket rendező Walter Hill kedvenc zeneszerzője Ry Cooder volt, a kétszer negyvennyolc óra eseményeit azonban James Horner jellegzetes akciómuzsikája kíséri. Ha Horner épp nem nagyzenekari műveket alkotott, előszeretettel vállalt el kisköltségvetésű akciódarabokat, kaotikus zenei vágyait valószínűleg csak ebben a műfajban élhette ki igazán. Kezdve az első 48 órával, majdnem hasonló hangszerelésű produkciók kerültek ki kezei közül a Gorkij Park, a híresebb Kommandó és a Vörös zsaru során. Gyakorlatilag ennek az érának az utolsó képviselője a szóban forgó album, hiszen a kilencvenes évek horneri összevisszasága már jobbára csak szintetikus effektekből áll, sokszor mellőzve a zenészeket (és a zenét magát is). Ráadásul pillanatnyilag ez a kiadvány az egyetlen lehetőség, hogy belekóstoljunk a negyvennyolc órák zenei világába, mert az első rész aláfestése mindezidáig gyakorlatilag kiadatlan maradt, mindössze egy egyébként remekül összeállított bootleg válogatáson hallható pár tétel.

A Megint 48 óra zenéjét az a Scotti Brothers adta ki, akik számos James Brown-, Weird "Al" Jankovic-, és Survivor-felvétel mellett olyan (többnyire összeválogatott dalokból álló) filmzenével is próbálkoztak, mint a Rocky IV., a Kobra vagy Jerry Goldsmith Rambo 3.-jának első változata. Jelen összeállításnak is a felét dalok teszik ki, mindössze kevesebb mint húsz perc instrumentális anyag áll az akciózenék rajongóinak rendelkezésére. Ami engem az azonnali megvásárlására késztetett, az a főtéma ("Main Title from 'Another 48 Hrs.'"), amely tökéletesen összegzi a komponista ehhez a műfajhoz megálmodott zenei világát. Dob (élő és elektronikus egyaránt), basszusgitár, szaxofon, zongora, elektromos zongora, shakuhachi, a karibi zenékre jellemző, itt azonban egész más szerepben hallható steel drum, háttérben pedig izgatott vonósok. A feszültséggel teli, kemény alaphoz megmagyarázhatatlan romantika párosul a zongora és a szenvedélyes szaxofonszóló játékával, a tétel közepén beálló pár másodperces csend pedig a felépített feszültségbe elképesztő türelmetlenséget hoz, szinte követelve a folytatást. Zseniálisan összerakott muzsika ez, a legmaradandóbb filmzenei főtémák között garantált helye van, dacára annak, hogy nem szimfonikus zenekarra íródott.
 
c horner another 48 hrs 02
Ha csak ez az egy track szerepelne a lemezen, a fenti értékelésben nem hiányoznának violinkulcsok. Azonban míg idáig eljutunk, egy-két könnyen emészthető, nem különösebben maradandó élménnyel gazdagodhatunk. Kezdve mindjárt Brian O'Neal és a The Bus Boys kiváló rock'n'roll felvételének, a "(The Boys Are) Back in Town"-nak egy erőtlen feldolgozásával a csendes karriert befutó Jesse Johnson jóvoltából – gyakorlatilag minden hiányzik ebben az átiratban abból, amiért az első részt lezáró, őrült tempójú dalt imádom. Következik három, nagyjából azonos hangulatú pop-rock szám a Curio nevű formáció előadásában, mely név mögött tulajdonképpen egy ember, a főleg Amerikában ismerős zenei producer, Lamont Dozier áll. Dozier dolgozott együtt Phil Collinsszal (a "Two Hearts" című dal közös szerzemény), a "The Supremes" vagy az "Odyssey" csapatával is, de jelen felvételek semmi különössel nem szolgálnak, s hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, hogy a filmben mikor csendültek fel – csak tipp, hogy a stáblista alatt.

A score a "The Courthouse" shakuhachijával nyit, a hangsúly a feszültségteremtésen van, de nincs akkora hangerő, mint a Kommandó zenéjének esetében. Kapunk egy kis érzelmesebb csellójátékot is, idézve a hetvenes évek akciófilmjeit, a tétel végén pedig visszaköszön A bolygó neve: Halál nyitóképei során fel-felmorajló zenekar is. A már korábban agyondicsért "Main Title" után folytatódik az ámokfutás, és leginkább a főtéma különböző szólamai váltakoznak, azonban jóval lendületesebb, állandó tempót diktáló lábdobra épülve. Csak úgy zengnek az elektromos tom dobok, egészen a tétel közepén felvisító hegedűkig, ami egy kicsit eltéríti a művet az eddigi jóval dallamosabb pályájáról. Éles hangon zuhanó szintetizátorhang borzolja a kedélyeket, miközben a dob ellenállhatatlanul vezeti át a hallgatót az utolsó Horner-tételbe, a "Birdcage Battle"-be. A helyzet változatlan marad, a steel drum kicsit több szerepet kap, a megnövekedett tempó virtuozitásra kényszeríti az elektromos zongorán játszó zenészt, a szaxofon belépőjét követően pedig kiváló üldözős aláfestést kapunk. A track egy effektszerűen megszólaltatott mély zongorahang lecsengésével zárul, de a teljes hallgatnivaló végéig még egy hagyományos countryszámot is át kell élnie annak, aki nem kapcsolta ki időben a lejátszót.
 
c horner another 48 hrs 03
A Megint 48 óra a komponista talán leghallgathatóbb akciózenéje ebből a korszakból (dalokat szigorúan leszámítva, ezek nélkül simán érne még két pontot az album), és a főtémán kívül leginkább a "Birdcage Battle" ad zseniális muzsikát a hallgatóknak. Bár a lemezt újonnan már szinte képtelenség beszerezni, és egy-egy aukciós portálon 25-30 dollár körül fordul elő néha, jómagam például egy budapesti használtlemez-kereskedésben bukkantam rá, az általános árfolyam durván feléért, tehát érdemes kicsit kutatni utána. Annál is inkább, mert ugyan csak húsz perc, de igényes és élvezetes score attól a James Hornertől, akit ugyan divat sokat szídni, a nyolcvanas években megírt filmzenéi ellenben elképesztő sokoldalúságáról tesznek tanúbizonyságot, akciózenéi pedig mai napig egyéniek és utánozhatatlanok.

 
Tihanyi Attila
2008. 07. 22.



 

Tracklista:
  1. (The Boys Are) Back in Town - Jesse Johnson (4:01)
  2. Give It All You Got - Curio (4:37)
  3. I Just Can't Let It End - Curio (3:52)
  4. I've Got My Eye On You - Curio (3:41)
  5. The Courthouse (3:18)
  6. Main Title from "Another 48 Hrs." (4:11)
  7. King Mei Shootout (7:36)
  8. Birdcage Battle (4:43)
  9. I'll Never Get You Out of This World Alive - Michael Stanton (2:23)
Megosztás:

További értékelések

Bíró Zsolt
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
Kulics László
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
Szabó Csaba
violinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcsviolinkulcs
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató