Volt idő, amikor érdemes volt várni egy olyan rajzfilmnek a zenéjét, amelyét Hans Zimmer írta, azonban a mester az elmúlt években annyira elhanyagolta ezt a műfajt, hogy különösebben nem hozott lázba a hír, miszerint ismét egy animációs mozihoz komponál. Ráadásul ebben ismét akadt egy társa, jelen esetben az a Steve Mazzaro, aki eddig háttéremberként főként kiegészítő zenéket írt a Remote Control berkein belül. Plusz Zimmer mostanság érezhetően koncertturnéival van elfoglalva, aminek pozitívumát láthattuk tavaly, ugyanakkor két, ezen időszakban íródott aláfestése (Inferno, Batman Superman ellen – Az igazság hajnala) esetében a turnézás negatívumát is hallhattuk. Ebből kiindulva jó adag fenntartással fogtam neki a Bébi úr score-jának meghallgatásához, a minőséggel szembeni kételyeim azonban tételről tételre foszlottak szét, olyannyira, hogy az album végére jutva felmerült bennem a gondolat, hogy bizony a 2017-es év első igazán üdítő zenéje pörgött le az elmúlt órában. Sajnos a rajzfilmzenéket tekintve sem vagyunk már annyira elkényeztetve, mint pár éve, holott ez a zsáner zeneileg hihetetlen szabadságot enged a komponistáknak, elég csak John Powell munkásságára gondolni. Zimmer (és társa) ezzel a szabadsággal viszont most tökéletesen élt, felszabadult, harsány, jó témákkal rendelkező, stílusgazdag, a rá jellemző zenei vonásokat kreatívan alkalmazó, határozottan élvezetes aláfestéssel állt elő.

A score egy jellegzetes főtémát kapott, amely teljesen átjárja a muzsikát, rengetegszer felbukkan, ám unalomba nem fullad az ismételgetése, mivel a két komponista rengeteg verzióban mutatja be. Elég csak az első két tételt meghallgatni ehhez: míg a "Survival of the Fittest" elején rezeseken szárnyal, addig a második track ("Baby Brother") kezdetén jazzes környezetben, zongorán bemutatva okoz könnyed pillanatokat. Majd ezt követően is annyira változatos módon tálalják, mintha nem is ugyanarról a motívumról lenne szó, s ha ehhez hozzátesszük a "We Can Buy a Bouncy House"-t, ahol szinte a hetvenes évek diszkózenéire emlékeztet a Hammond orgona és a funkys alap révén, akkor érthető meg igazán, mennyire színes és jól hangszerelt muzsikával állt elő a duó. A második téma a főgonosz, Francis Francis dallama, melynek kedélyes felvezetése hallható a "Puppy Co."-ban, majd sokféle variációban tálalva bukkan fel a "Francis Francis"-ben, legjobb formáját pedig a "You're Fired"-ben hozza.