A rettegés háza (2005)
The Amityville Horror
- zene: Steve Jablonsky
- vezényel: Bruce Fowler
- kiadó: kiadatlan
A rettegés háza egy következő lépcsőfoka Michael Bay felújító korszakának, melyet tavalyelőtt A texasi láncfűrészes mészárlás című klasszikus modernkori olvasatával indított. A kidolgozás körülményei cseppet sem változtak: Scott Kosar ismét írt egy új forgatókönyvet, mely szinte semmiben sem tér el az 1979-es eredetitől, Bay pedig szerzett egy elsőfilmes rendezőt Andrew Douglas személyében, akire rábízott pár tehetségesnek is mondható, eddig a rivaldafényt jócskán elkerülő színészt. A végeredmény egy helyenként igen élvezhető, laza estébe illő horrormókának tekinthető, mely sokkal nagyobb erővel vonzaná magához a néző figyelmét, ha nem akarna percenként megfelelni a mai korra jellemző horrorkliséknek, s például mellőzné a suttogásokkal és nyikorgásokkal teletömött effektszőnyeget, amitől többek közt a film – még Ryan Reynolds viszonylag hiteles megőrülési folyamatának elfogadható bemutatása ellenére is – megtöri ívét. Sok alkotásra igaz, hogy pár perc néma csenddel sokkal nagyobb feszültség teremthető bennük, mint mindenféle hatásvadásznak szánt gagyi effekttel, de A rettegés háza kapcsán különösen igaz lehet, hogy csak abban az esetben volna a néző számára hiteles a ház belső zaja, ha azon kívül szinte semmi mást nem hallana. Ezt azonban Douglas abszolút figyelmen kívül hagyta, és így talán még nehezebb dolgunk van, ha Steve Jablonsky zenéjét megpróbáljuk kiszűrni ebből a zörejhalmazból.
Azt azért gyorsan szögezzük le: nem vesztünk túl sokat, ha nem járunk sikerrel. Jablonsky pontosan ugyanazon a szinten muzsikál, mint a láncfűrészes feldolgozás esetében, azaz semmi olyasmit nem hallhatunk, ami kiemelné a zenét a film esetleg kevésbé érdekes pillanataiban, esetleg egy-egy jól sikerült beállításhoz jótékonyan hozzájárulhatna. A szintetizátorral létrehozott zenekari megoldások annyiban különböznek a klasszikus elődök jobbára értékelhetetlen aláfestéseitől, hogy Jablonsky elsősorban valós hangszereket imitál, ezért műve komolyabbnak is tűnik. Zeneileg azonban semmiképp sem az, mert egyszerű témácskákat hallhatunk, melyek közül a lassú főtéma idegesítően emlékeztet valami korábbi, teljesen más kaliberű zenére, de nem jutott eszembe, hogy hol hallottam (az biztos, hogy nem az eredeti Lalo Schifrin-témák egyike). Az ijedt rohangászást megtámogatni kívánt kompozíciók tulajdonképpen inkább jellegtelenek, mintsem hogy egyáltalán zavarjanak. Összességében néhol a mű A kör score-jának hangzására hajaz, néhol egyszerűen csak az érződik, hogy Jablonsky is a Hans Zimmer-féle Media Ventures stúdióban nevelkedett. Semmi kiemelkedő vagy hátborzongatóan jó pillanat; épp csak annyi, amennyi ehhez a stílushoz elvárható. Lehetne érdekes zenei kihívás egy gonosz erők járta ház okozta fokozatos megtébolyodás kifejezése, mégsem élt a bizonyítási lehetőséggel a komponista – mentségéül szolgáljon, hogy anno Schifrin sem tette ezt meg különösebben.
A film zenéjének kiadását egyelőre nem tervezik, ennek oka lehet az, hogy ehhez zenészekkel, valódi hangszerekkel kellene újravenni az egészet, aminek igen erős anyagi korlátai vannak. Nem hivatalos érv talán az előző, ugyanilyen kaliberű Jablonsky-zene mérsékelt sikerű fogadtatása lehet, mely előjel, illetve a film alatt hallott abszolút feledhető élmény összessége nem érné meg senkinek a kockázatot. Érthető is, nem lesz elviselhetetlen a hiánya a filmzenék között.
Azt azért gyorsan szögezzük le: nem vesztünk túl sokat, ha nem járunk sikerrel. Jablonsky pontosan ugyanazon a szinten muzsikál, mint a láncfűrészes feldolgozás esetében, azaz semmi olyasmit nem hallhatunk, ami kiemelné a zenét a film esetleg kevésbé érdekes pillanataiban, esetleg egy-egy jól sikerült beállításhoz jótékonyan hozzájárulhatna. A szintetizátorral létrehozott zenekari megoldások annyiban különböznek a klasszikus elődök jobbára értékelhetetlen aláfestéseitől, hogy Jablonsky elsősorban valós hangszereket imitál, ezért műve komolyabbnak is tűnik. Zeneileg azonban semmiképp sem az, mert egyszerű témácskákat hallhatunk, melyek közül a lassú főtéma idegesítően emlékeztet valami korábbi, teljesen más kaliberű zenére, de nem jutott eszembe, hogy hol hallottam (az biztos, hogy nem az eredeti Lalo Schifrin-témák egyike). Az ijedt rohangászást megtámogatni kívánt kompozíciók tulajdonképpen inkább jellegtelenek, mintsem hogy egyáltalán zavarjanak. Összességében néhol a mű A kör score-jának hangzására hajaz, néhol egyszerűen csak az érződik, hogy Jablonsky is a Hans Zimmer-féle Media Ventures stúdióban nevelkedett. Semmi kiemelkedő vagy hátborzongatóan jó pillanat; épp csak annyi, amennyi ehhez a stílushoz elvárható. Lehetne érdekes zenei kihívás egy gonosz erők járta ház okozta fokozatos megtébolyodás kifejezése, mégsem élt a bizonyítási lehetőséggel a komponista – mentségéül szolgáljon, hogy anno Schifrin sem tette ezt meg különösebben.
A film zenéjének kiadását egyelőre nem tervezik, ennek oka lehet az, hogy ehhez zenészekkel, valódi hangszerekkel kellene újravenni az egészet, aminek igen erős anyagi korlátai vannak. Nem hivatalos érv talán az előző, ugyanilyen kaliberű Jablonsky-zene mérsékelt sikerű fogadtatása lehet, mely előjel, illetve a film alatt hallott abszolút feledhető élmény összessége nem érné meg senkinek a kockázatot. Érthető is, nem lesz elviselhetetlen a hiánya a filmzenék között.
Tihanyi Attila
2005. 10. 17.
2005. 10. 17.
