Don Peake

  • születési név: Donald Geoffrey Peake
  • született: 1940. június 07. Los Angeles, Egyesült Államok
Megosztás:

Don Peake

„Örökké hálás leszek Robert Fosternek azért, hogy hitt bennem, és rám bízta a Knight Rider aláfestését.”


Donald Peake igen sokoldalú egyéniség: gitárosként, zenei rendezőként, producerként, illetve zeneszerzőként egyaránt jegyzik a nevét, s a könnyűzene világában éppúgy jártas, mint Hollywood berkein belül. Filmzeneszerzőként közel ötven produkciót jegyez, és bár azok nem élvonalbeli alkotások, némelyikük olyan kultusznak örvend, hogy sikerült neki is beírnia magát a mozgóképek történelemkönyvébe – ide sorolható a Sziklák szeme és a Rémségek háza című horror, valamint a Knight Rider-széria.

A művész pályafutása 1961-ben vett lendületet azzal, hogy az Everly Brothers gitárosává lépett elő. A bandával megannyi fellépésen vett részt az Egyesült Államokban és Európa számos országában, két év után azonban Peake úgy döntött, önálló karrierjét kezdi el építeni: visszatért szülővárosába, ahol aztán olyan előadókkal dolgozott, mint Marvin Gaye, John Lennon, Tina Turner, Diana Ross, a The Jackson 5, Billy Preston, a Sonny & Cher duó vagy a The Beach Boys. Tehetségének köszönhetően ő válhatott a Ray Charles Orchestra első fehér bőrű gitárosává, ráadásul e formációval egy igen hosszú munkakapcsolatot sikerült kiépítenie, aminek eredményeként közel tíz évig dolgoztak együtt. Ezeken felül olyan nagy népszerűségnek örvendő albumoknál működött közre karmesterként, gitárosként vagy zenei rendezőként, mint például Gloria Gaynor Love Trackse, a The Monkees azonos címet viselő, debütáló lemeze, a Sonny & Cher Look at Usa, a nyolcvanas évek során pedig Ray Parker, Jr. örök érvényű betétdalából, a „Ghostbusters”-ből is kivette a részét.

Ismereteit 1975-től a reklám-, a tévé- és a mozifilmek terén is igyekezett kamatoztatni, amiben többek között az inspirálta, hogy korábban olyan komponisták műveinek előadásában működhetett közre gitáron, mint Lalo Schifrin (Lányok, csak szép sorjában!) vagy Billy Goldenberg (Erkölcscsőszök). Az ezen az úton történő elinduláshoz szükséges zeneszerzési és hangszerelési ismereteket Albert Harristől, Paul Glasstól, valamint a Broadwayn végzett munkái révén hírnevet szerzett karmestertől, Samuel Krachmalnicktól sajátította el, első megbízatása pedig a The Legend of Bigfoot című dokumentumfilm volt. A hetvenes évek során kapott felkérései közül az In the Region of Ice-ra keresztelt rövidfilm számított munkássága első mérföldkövének, az alkotás ugyanis elnyerte a legjobb rövidfilm Oscar-díját (öt évvel később ugyanez ismétlődött meg a szerzővel a Violet esetében is), a másik pedig a Wes Craven által rendezett Sziklák szeme volt. A direktor és a komponista később csupán egyetlen alkalommal, az 1991-es Rémségek háza kapcsán dolgozott össze, ahol Peake feladata az volt, hogy az előtte szerződtetett Graeme Revell csúszásai, zenei útkeresései révén kialakult helyzeten változtasson. 

A filmes és egyéb zenei stílusokkal kapcsolatos felkéréseivel hosszabb-rövidebb kihagyások mellett párhuzamosan foglalkozó szerző számtalan stílusban állhatott helyt Hollywoodban, ám szerződései csak kisebb költségvetésű alkotásokhoz szólították. Hazánkba ezek közül az imént említett két Craven-produkció mellett olyanok jutottak el, mint a Zsaru a Holdról, A csendes kopó, a Kemény fegyház és A veszélyes című akciófilmek, a Modern szerelemre keresztelt vígjáték, egy realitysorozat, az Egy taxi hátsó ülésén, valamint az NBC és a Universal által finanszírozott Knight Rider. Utóbbi esetében Stu Phillipstől vehette át a stafétát Robert Foster producer közbenjárásának köszönhetően, ezt követően három és fél évig szállított score-t a szériához.

A kilencvenes évek folyamán ismét csatlakozott Ray Charles csapatához egy koncertkörút erejéig – Los Angeles, Wichita és San Francisco mellett a méltán híres Las Vegas-i Caesars Palace-ban is felléptek. 1995-től Peake filmzeneszerzőként visszavett a tempóból, ugyanakkor a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiának, valamint a Zeneszerzők és Dalszövegírók Egyesületének tagjaként részese maradt a szakmának, ezeken felül pedig néhány évig a Grammy zenei rendezői díjának ítészei között is számon tartották. 
 

Kulics László
2019.01.19.

 

 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Knight Rider-sorozat zenéi
Moziszériák, tévésorozatok
 
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató