A titánok harca (2010)
Clash of the Titans
- zene: Ramin Djawadi
- vezényel: Gavin Greenaway
- kiadás éve: 2010
- kiadó: Sony Music
- játékidő: 75:18
E sorok olvasói között is biztosan mindenki átélte már azt, hogy bizonyos prekoncepciók miatt egy előre eltemetett zene vagy film mégis magával ragadja. Nos, velem is ez történt a Titánok harca esetében, ugyanis számomra mind a film, mind pedig a zenéje rettenetesen kellemes csalódás volt, annak ellenére, hogy szinte mindenkitől azt hallottam, hogy a mozi milyen rossz lett, és csak a látvány volt benne értékelhető. Habár ez tényleg nagyjából így is van, de úgy vélem, egy vizuális effektekre épülő mozitól, ahol semmi más nem volt a cél, csak az, hogy egy harminc évvel ezelőtt készült film sztoriját a mai kor vívmányaival leforgassák, és csak ezzel szórakoztassák a nézőt, nem várható el mély tartalom. A Titánok harca kifejezetten üdítő kivétel volt napjaink túlzottan megbonyolított, vagy éppen végletesen gyerekesre butított popcorn-mozijaihoz képest.
A nyolcvanas évek elején készült eredeti változat és az idén leforgatott mozi egyik közös jellemzője, hogy aktuális sztárok és igen nagy színészlegendák adták a nevüket hozzá. A görög mitológia jeles alakjai közül Zeuszt most Liam Neeson formálja meg, a hatalmat tőle csellel átvenni készülő testvérét, Hádészt pedig Ralph Fiennes. Perszeusz szerepét a hollywoodi filmek közelében csupán másfél éve felbukkanó Sam Worthingtonra osztották, akinek Zeusz félisten fiának szerepében kell felvennie a harcot Hádésszel. Mindezt egyrészt teszi azért, hogy megmentse Argos királyának lányát, Andromédát a szörnyű tengeri lénytől, a Krakentől, másrészt pedig, hogy tetteivel magát az Olümposz urát is védelmezze. A történet természetesen elég távol esik a görög mitológiától, de lássuk be, egy blockbuster esetében nem is lehet elvárás, hogy a több ezer éves mondákat szó szerint kezeljék.
Nem vagyok nagy rajongója a Hans Zimmer által megalkotott, egy idő után rendkívül egysíkúvá váló hangzásvilágnak és stílusnak. Hosszú bekezdésekben lehetne taglalni, hogy mi minden kifogásolható a német mester és a köréje szerveződő alkotók munkásságával kapcsolatban, de mivel nagyjából minden filmzenekedvelő tisztában van ezekkel a dolgokkal, így ettől most eltekintenék. Tény, hogy a Titánok harca score-ja kevés újdonságot mutat annak, aki már halotta például A Karib-tenger kalózai-széria zenéit, azonban mégis van valami Ramin Djawadi alkotásában, amitől kedvelhető, sőt több helyen kifejezetten jó lesz. A magam részéről a rengeteg ghostwriter komponistával sem kívánok már foglalkozni a jövőben, ennél a zenénél pláne nem, hiszen a score megírására alig több mint három hét állt rendelkezésre, ráadásul ezt az epikus zenét csupán három kiegészítő zeneszerzővel tudta le Djawadi. Ha ehhez pedig hozzátesszük, hogy Zimmer a Minden végzet nehézhez, mely egy könnyed vígjáték, nyolc ghostwritert használt el, akkor ennek fényében Djawadi elég jó munkát végzett.
Közismert, hogy Craig Armstrong kezdett neki a score megírásának, viszont a film mozikba küldése előtt egy hónappal elküldték őt – ennek okát sajnos máig sem ismerjük. A vele együtt komponáló Matthew Bellamy, a Muse frontembere is elhagyta a projektet, helyére Neil Davidge, a Massive Attack tagja került, akivel a rendező A nyakörv című filmnél dolgozott együtt. Davidge szerepét azonban nehéz mire vélni, hiszen a harmadmagával jegyzett betétdal ("The Storm That Brought You to Me") a filmbe be sem került, ráadásul az általa jegyzett tízperces tétel, a "Be My Weapon" se lett igazán értékes darab. Armstrong félig megkomponált score-ja szinte teljesen eltűnt a projektből, a "szinte" szó alkalmazására csak azért van szükség, mivel a komponista által írt "Io's Theme" hallható a filmben – bár ez önállóan sehol sem vált elérhetővé, és igazából nekem sem sikerült teljes mértékben beazonosítanom a filmben sem. A sietség bizonyos tekintetben meglátszik a zene létrejöttének körülményein. A kapkodás jele volt például az is, hogy Armstrong elküldése után pár napig még Hans Zimmert és Geoff Zanellit tudhattuk befutónak, végül utóbbi csak néhány jelenet zenéjéért lett felelős.
Sajnos ezen mű esetében nem tudom megállni, hogy ne ítéljek el bizonyos angol nyelvű filmes site-okon publikáló "kollégákat", akik gyakorlatilag porig alázták a Titánok harca zenéjét, ugyanis ezen score esetében egyáltalán nem állja meg a helyét mindaz a sokszor jogos kritika, amivel a Remote Control-zenéket illetni szokták. A hangszerelés itt változatos, vannak témák, van fantázia is a műben, és az oly gyakori konkrét dallamátemelés korábbi zenéből jelen esetben nem fedezhető fel. Mondom mindezt úgy, hogy nálam is óriási hendikeppel indulnak ezek a művek, de ha valami jó, akkor azt el kell ismerni.
A betétdal után a főtéma felvázolásával indítja a score-részt a korong. A "There Is a God in You" ugyan hordozza némileg a Remote Control-stílus jegyeit, hősies vezérdallama rézfúvósoknak és vonósoknak köszönhetően szólal meg, mindehhez pedig kiadós elektronikus ütemek szolgáltatnak alapot, de ezen motívum esetében nem éreztem azt, hogy ezerszer hallott sablonos megoldás lenne. A tökéletesen megkomponált harmadik track, a "Perseus" vázolja fel a további főbb témákat. Ez a tétel egyébként is az album csúcspontja, pláne számomra, én ugyanis elég erőteljesen kételkedtem Djawadi zeneszerzői képességeiben, ezért is elég letaglózó élmény volt ezt hallani. Három fülbemászó, kellemesen meghangszerelt dallamot is rejt a tétel, amit jól is variál a szerző, ezek a score-ban a későbbiekben elég gyakran feltűnnek.
Az album egyik legegyedibb, legkiforrottabb részlete a "Medusa", melynek főbb elemét egy sejtelmes női énekhang és ennek eltorzított egysége adja. A hátborzongató tételben ügyesen keverednek az igazán eredeti zenei megoldások. A susogó férfihang és az ezzel párhuzamosan szóló fás, kopogó hang különösen jól sikerült, de a misztikus vonósok is érdekesek benne. A "Scorpiox" már egy sokkal kommerszebb darab, olyasféle, amit szinte minden Remote Control-zenében megtalálunk. Ebben a dinamikus tételben a zenekaron kívül nagymennyiségű különféle dobalapot is használt a szerző, emellett pedig a napjainkban rengeteg score-ban feltűnő Tina Guo elektronikus csellózását is hallhatjuk – egyébként több trackben is felfedezhetjük a távol-keleti zenészhölgy játékát. Párszor tradicionális görög instrumentumok is feltűnnek a muzsikában, például az "Argos"-ban vagy a "Bring Everything (But the Owl)"-ban. Néhány tétel a csendes visszafogottságával emelhető ki, ilyen a zseniális nyitóképhez született "Written in the Stars", mely a film alatt különösen jól hangzik, illetve a "Pegasus" is hasonló, főként a főtéma rövid énekes interpretációja miatt. Ezek például kifejezetten távol állnak attól, hogy párhuzamba lehetnének állítani Zimmer stílusával, de ilyen még az egyedi jegyeket viselő "Djinn" című tétel is.
Meg kell említeni azon trackeket is, melyek a visszafogottság jegyében születtek. Ilyen az egyik főtéma nagyívű vonós megszólalásából felépülő "Killed By a God", vagy a szintén ezzel eljátszó "You Were Saved for a Reason", illetve a másik vezérmotívumot kórussal felvázoló "I Have Everything I Need". Van pár olyan track is, amiről erőteljesen lerí, hogy szerzője mely komponista iskolájából került ki. Ilyen az "Eyes Down", a "Redemption Through Blood" vagy a "King Acrisius", valamint a Zanelli által jegyzett, a főtémákat nagyon heroikusan feldolgozó "Release the Kraken" az, ami még eme stílus jegyeit viseli magán.
A zene ugyan csak kevésbé kötődik a görög mitológiához, kis túlzással ugyanúgy megállná a helyét a Transformers-filmek, vagy akár A Vasember alatt is, de ennek ellenére karakteres jellege is van. A score heroikussága, epikus jellege kétségtelen, könnyen visszaidézhető témái megmaradnak az emberben, ezek miatt pedig azt kell mondanom, hogy Djawadi műve a Remote Control csoporttól kikerülő munkák között igazán jól sikerült darabnak tekintendő. Néhány figyelemreméltó megoldás pedig egy olyan komponista képét tárja elénk, aki akár e stílustól eltérő zenében is maradandót tudna alkotni. Remélem, eljön az az idő is, amikor már nem lesz kötelező még olyan szerényebb mértékben sem követnie mestere zenei irányvonalát, mint amennyire a Titánok harca esetében még kellett.
A nyolcvanas évek elején készült eredeti változat és az idén leforgatott mozi egyik közös jellemzője, hogy aktuális sztárok és igen nagy színészlegendák adták a nevüket hozzá. A görög mitológia jeles alakjai közül Zeuszt most Liam Neeson formálja meg, a hatalmat tőle csellel átvenni készülő testvérét, Hádészt pedig Ralph Fiennes. Perszeusz szerepét a hollywoodi filmek közelében csupán másfél éve felbukkanó Sam Worthingtonra osztották, akinek Zeusz félisten fiának szerepében kell felvennie a harcot Hádésszel. Mindezt egyrészt teszi azért, hogy megmentse Argos királyának lányát, Andromédát a szörnyű tengeri lénytől, a Krakentől, másrészt pedig, hogy tetteivel magát az Olümposz urát is védelmezze. A történet természetesen elég távol esik a görög mitológiától, de lássuk be, egy blockbuster esetében nem is lehet elvárás, hogy a több ezer éves mondákat szó szerint kezeljék.
Nem vagyok nagy rajongója a Hans Zimmer által megalkotott, egy idő után rendkívül egysíkúvá váló hangzásvilágnak és stílusnak. Hosszú bekezdésekben lehetne taglalni, hogy mi minden kifogásolható a német mester és a köréje szerveződő alkotók munkásságával kapcsolatban, de mivel nagyjából minden filmzenekedvelő tisztában van ezekkel a dolgokkal, így ettől most eltekintenék. Tény, hogy a Titánok harca score-ja kevés újdonságot mutat annak, aki már halotta például A Karib-tenger kalózai-széria zenéit, azonban mégis van valami Ramin Djawadi alkotásában, amitől kedvelhető, sőt több helyen kifejezetten jó lesz. A magam részéről a rengeteg ghostwriter komponistával sem kívánok már foglalkozni a jövőben, ennél a zenénél pláne nem, hiszen a score megírására alig több mint három hét állt rendelkezésre, ráadásul ezt az epikus zenét csupán három kiegészítő zeneszerzővel tudta le Djawadi. Ha ehhez pedig hozzátesszük, hogy Zimmer a Minden végzet nehézhez, mely egy könnyed vígjáték, nyolc ghostwritert használt el, akkor ennek fényében Djawadi elég jó munkát végzett.
Közismert, hogy Craig Armstrong kezdett neki a score megírásának, viszont a film mozikba küldése előtt egy hónappal elküldték őt – ennek okát sajnos máig sem ismerjük. A vele együtt komponáló Matthew Bellamy, a Muse frontembere is elhagyta a projektet, helyére Neil Davidge, a Massive Attack tagja került, akivel a rendező A nyakörv című filmnél dolgozott együtt. Davidge szerepét azonban nehéz mire vélni, hiszen a harmadmagával jegyzett betétdal ("The Storm That Brought You to Me") a filmbe be sem került, ráadásul az általa jegyzett tízperces tétel, a "Be My Weapon" se lett igazán értékes darab. Armstrong félig megkomponált score-ja szinte teljesen eltűnt a projektből, a "szinte" szó alkalmazására csak azért van szükség, mivel a komponista által írt "Io's Theme" hallható a filmben – bár ez önállóan sehol sem vált elérhetővé, és igazából nekem sem sikerült teljes mértékben beazonosítanom a filmben sem. A sietség bizonyos tekintetben meglátszik a zene létrejöttének körülményein. A kapkodás jele volt például az is, hogy Armstrong elküldése után pár napig még Hans Zimmert és Geoff Zanellit tudhattuk befutónak, végül utóbbi csak néhány jelenet zenéjéért lett felelős.
Sajnos ezen mű esetében nem tudom megállni, hogy ne ítéljek el bizonyos angol nyelvű filmes site-okon publikáló "kollégákat", akik gyakorlatilag porig alázták a Titánok harca zenéjét, ugyanis ezen score esetében egyáltalán nem állja meg a helyét mindaz a sokszor jogos kritika, amivel a Remote Control-zenéket illetni szokták. A hangszerelés itt változatos, vannak témák, van fantázia is a műben, és az oly gyakori konkrét dallamátemelés korábbi zenéből jelen esetben nem fedezhető fel. Mondom mindezt úgy, hogy nálam is óriási hendikeppel indulnak ezek a művek, de ha valami jó, akkor azt el kell ismerni.
A betétdal után a főtéma felvázolásával indítja a score-részt a korong. A "There Is a God in You" ugyan hordozza némileg a Remote Control-stílus jegyeit, hősies vezérdallama rézfúvósoknak és vonósoknak köszönhetően szólal meg, mindehhez pedig kiadós elektronikus ütemek szolgáltatnak alapot, de ezen motívum esetében nem éreztem azt, hogy ezerszer hallott sablonos megoldás lenne. A tökéletesen megkomponált harmadik track, a "Perseus" vázolja fel a további főbb témákat. Ez a tétel egyébként is az album csúcspontja, pláne számomra, én ugyanis elég erőteljesen kételkedtem Djawadi zeneszerzői képességeiben, ezért is elég letaglózó élmény volt ezt hallani. Három fülbemászó, kellemesen meghangszerelt dallamot is rejt a tétel, amit jól is variál a szerző, ezek a score-ban a későbbiekben elég gyakran feltűnnek.
Az album egyik legegyedibb, legkiforrottabb részlete a "Medusa", melynek főbb elemét egy sejtelmes női énekhang és ennek eltorzított egysége adja. A hátborzongató tételben ügyesen keverednek az igazán eredeti zenei megoldások. A susogó férfihang és az ezzel párhuzamosan szóló fás, kopogó hang különösen jól sikerült, de a misztikus vonósok is érdekesek benne. A "Scorpiox" már egy sokkal kommerszebb darab, olyasféle, amit szinte minden Remote Control-zenében megtalálunk. Ebben a dinamikus tételben a zenekaron kívül nagymennyiségű különféle dobalapot is használt a szerző, emellett pedig a napjainkban rengeteg score-ban feltűnő Tina Guo elektronikus csellózását is hallhatjuk – egyébként több trackben is felfedezhetjük a távol-keleti zenészhölgy játékát. Párszor tradicionális görög instrumentumok is feltűnnek a muzsikában, például az "Argos"-ban vagy a "Bring Everything (But the Owl)"-ban. Néhány tétel a csendes visszafogottságával emelhető ki, ilyen a zseniális nyitóképhez született "Written in the Stars", mely a film alatt különösen jól hangzik, illetve a "Pegasus" is hasonló, főként a főtéma rövid énekes interpretációja miatt. Ezek például kifejezetten távol állnak attól, hogy párhuzamba lehetnének állítani Zimmer stílusával, de ilyen még az egyedi jegyeket viselő "Djinn" című tétel is.
Meg kell említeni azon trackeket is, melyek a visszafogottság jegyében születtek. Ilyen az egyik főtéma nagyívű vonós megszólalásából felépülő "Killed By a God", vagy a szintén ezzel eljátszó "You Were Saved for a Reason", illetve a másik vezérmotívumot kórussal felvázoló "I Have Everything I Need". Van pár olyan track is, amiről erőteljesen lerí, hogy szerzője mely komponista iskolájából került ki. Ilyen az "Eyes Down", a "Redemption Through Blood" vagy a "King Acrisius", valamint a Zanelli által jegyzett, a főtémákat nagyon heroikusan feldolgozó "Release the Kraken" az, ami még eme stílus jegyeit viseli magán.
A zene ugyan csak kevésbé kötődik a görög mitológiához, kis túlzással ugyanúgy megállná a helyét a Transformers-filmek, vagy akár A Vasember alatt is, de ennek ellenére karakteres jellege is van. A score heroikussága, epikus jellege kétségtelen, könnyen visszaidézhető témái megmaradnak az emberben, ezek miatt pedig azt kell mondanom, hogy Djawadi műve a Remote Control csoporttól kikerülő munkák között igazán jól sikerült darabnak tekintendő. Néhány figyelemreméltó megoldás pedig egy olyan komponista képét tárja elénk, aki akár e stílustól eltérő zenében is maradandót tudna alkotni. Remélem, eljön az az idő is, amikor már nem lesz kötelező még olyan szerényebb mértékben sem követnie mestere zenei irányvonalát, mint amennyire a Titánok harca esetében még kellett.
Gregus Péter
2010. 12. 21.
2010. 12. 21.
Tracklista:
- The Storm That Brought You to Me - Tina Dico (4:50)
- There Is a God in You (1:38)
- Perseus (6:33)
- You Can't Hide from Hades (3:30)
- Medusa (4:07)
- Scorpiox (3:23)
- Argos (1:53)
- You Fall, You Die (1:14)
- Written in the Stars (2:54)
- Pegasus (2:22)
- Bring Everything (But the Owl) (1:47)
- Killed By a God (1:50)
- Djinn (1:56)
- Eyes Down (4:19)
- You Were Saved for a Reason (1:20)
- Redemption Through Blood (2:14)
- I Have Everything I Need (3:15)
- King Acrisius (2:27)
- It's Expensive Where You Are Going (2:50)
- Be My Weapon (10:09)
- The Best of Both (1:29)
- Release the Kraken (6:03)
- It's Almost Human of You (3:15)
Az album a Spotify-on:
