Egy nagy kosztümös eposz forog éppen, amelynek főszereplőjét (Clooney) váltságdíj reményében elrabolják. A stúdió persze kétségbeesik, azonban pont az ilyen esetekre van a semmitől vissza nem riadó megoldóember (Josh Brolin). Ám nem Coen-moziról lenne szó, ha a százezer dolláros váltságdíj kifizetésével megoldódna a probléma, sőt mint kiderül, messze nem az emberrablás okozza a legnagyobb galibát. Coenék pazar szereplőgárdát toboroztak össze ezen alkotásukhoz is, melyben Brolin és Clooney mellett Scarlett Johansson, Ralph Fiennes, Tilda Swinton, Jonah Hill és Channing Tatum is felbukkan.

Carter Burwell sokáig nem tartozott a gyakran foglalkoztatott komponisták közé, karrierje azonban az elmúlt pár évben igencsak beindult. A mennyiségi növekedés nem ment a minőség rovására, sőt egyre színesebb és élvezetesebb alkotásokkal jelentkezik a művész. Coenék esetében mindig is emlékezetes muzsikákat szállított, az Ave, Cézár! azonban a szokásosnál is érdekesebb alkotás lett, így nagyobb kihívást is jelentett számára. Mivel a film klasszikus mozis stílusokat elevenít fel, így természetesen ennek a zenében is meg kellett jelennie. Burwell számára tehát az volt a feladat, hogy egy filmen belül komponáljon westernzenét, szállítson jazzt, nagy ívű eposzi muzsikát, könnyed tingli-tanglit, illetve komoly drámai aláfestést. Ráadásul nemcsak a film a filmben jelenetek, hanem a sztori fő szála is zenét követelt, amivel a sok zsáner stílusának összhangba kellett kerülnie. Ebből egy nagy katyvasz is kialakulhatott volna, hiszen egy éneklős, idillikus westerndalnak semmi köze egy menetelős, Rózsa Miklós stílusát kiválóan utánzó epikus nagyzenekari tételhez, ám valahogy mégis egyben van a score. A különféle műfajokra megírt kompozíciók mindegyike nagy műgonddal lett megalkotva, nem egyszerű utánzások, hanem saját jogukon is megállnak. Kétségtelen, hogy a jelenetek alatt vannak a leginkább a helyükön, de az aláfestés albumként is működőképes. A mozitól elválasztva a score egy izgalmas egyveleg, a korszak filmzenei világának változatosságát végeredményben jól bemutató darab. A filmmel szemben felhozható negatívumként, hogy a zseniális mellékszálak mellett a történet fő vonala elsikkad, kidolgozatlan és lapos maradt, ugyanakkor ez a score egyetlen komolyabb hibája is. Az aláfestés ezen a téren sajnos szürke lett, itt Burwell a saját nyomasztó, egyedi hangzásvilágát hozza. Szerencsére viszont igen kevés ilyen tétel került fel az egyébként is elég rövidke CD-re, így az összkép messzemenően pozitív.