A zeneszerző posztjára érdekes módon nem egy nő lett kiszemelve, pedig mondjuk Debbie Wisemantól én nagyon szívesen vettem volna egy ilyen filmhez komponált score-t. Azonban Carter Burwell se tűnt elsőre rossz választásnak, hiszen egy tapasztalt zeneszerzőről van szó, aki számos stílusban bizonyított már, jóllehet egyéni látásmódja és különcsége miatt nem tartozik az élvonalba. Az Alkonyatot, bár alapjában véve egy romantikus film, azonban átszövi egy erős (de nem kidolgozott) misztikus szál, és vegyül bele még egy minimális akció is. Ebből kifolyólag a score-tól is változatosságot várnánk, amit ellenben nem igazán kapunk meg, mivel mindössze két, nagyjából elkülöníthető stílust tartalmaz. Az egyik a romantikus filmek zenéit idéző, mely jóval értékesebb, mint a másik, sötétebb és komorabb motívumokból felépülő rész. Burwell sajátossága a különleges hangulatok kreálása, mely ebben a zenében is jól érezhető, viszont az egyik legnagyobb negatívuma is ebben rejlik.

A zene kettőssége sokszor egy tételen belül is fellelhető, ilyen a nyitó track ("How I Would Die") is, melyben csendes momentumok után indul el egy dinamikus részlet. De kettősséget mutat a következő track is, a "Who Are They?", melynek elején a főszereplő Robert Pattinson húga hümmög egy fiatalos, mai hangzású zenei alapra. Azonban a tétel második felében előkerülnek a keményebben szóló elektromos gitárok – amiknek én amúgy nagy híve vagyok –, viszont olyan éles az átmenet az andalítós részletből a sajnálatosan vinnyogósra vett gitárhangokra, hogy itt értékelni ezen instrumentum felbukkanását nem tudtam. Az album egy igen jelentős része a hatvanas és hetvenes évek rockbandáinak (Pink Floyd, Led Zeppelin), a pszichedelikus rockzene vonalán mozgó kísérletezgetős műveire emlékeztet, ami lehetne pozitívum is, azonban itt legtöbbször nem az. Erre bizonyíték a "Treaty" vagy a különösen borzasztó "Nomads", de sok más tétel is tartalmaz ilyen elemeket. A vadászok nem túl összetett témájának körítése is hasonló módon lett elrontva, mivel a dobok és az elektromos gitárok hangjaiból összeálló szokatlan dinamika kissé idegen a filmzenék világától. Ezt hallhatjuk a "Humans Are Predators Too"-ban, a "The Skin of a Killer"-ben, de legtisztábban az "I Know What You Are"-ban érezhető mindez. A gitárok hangzásvilágáért egyébként a hangszer egyik mestere, David Torn volt a felelős.