Wounded Knee-nél temessétek el a szívem (2007)
Bury My Heart at Wounded Knee
- zene: George S. Clinton
- vezényel: George S. Clinton
- kiadás éve: 2007
- kiadó: Varése Sarabande
- játékidő: 51:30
Az HBO égisze alatt készült, az Egyesült Államokban tavaly nyáron bemutatott tévéfilm, a Wounded Knee-nél temessétek el a szívem az amerikai történelem egyik legkényesebb (ha nem a legkényesebb) fejezetének, a telepesek az őslakosokkal szembeni magatartását, szankcióit, illetve azok következményeinek egyikét dolgozza fel Dee Brown azonos című regénye nyomán. Az 1890. december 29-i, a Wounded Knee patak menti (továbbá a számos korábbi, ehhez hasonló) vérengzés nagyjából az indiánok elleni első háborúkig vezethető vissza, melyek végén az amerikaiak szerződésekben kötelezték az indián törzseket földjeik átengedésére. A telepesek mohóságának, s az aranyláznak azonban az sem volt elegendő, hogy az ország vezetői az így, tulajdonképpen abszolút jogtalanul megszerzett hatalmas földterületekről rezervátumokba terelték az őslakosokat (melynek hatására vadászterületeik korlátozódtak, illetőleg fel kellett hagyniuk az évszakoknak megfelelő vándorlási szokásukkal), a mind újabb helyeken szerencsét próbáló kalandorok még oda is bemerészkedtek. Az ellentéteket tovább fokozta, hogy létrehozták az Indiánügyi Hivatalt, melynek emberei elhurcolták a fiatal indiánokat, hogy azok az új civilizáció tagjaiként nőjenek fel, s annak részévé váljanak. Az őslakosok hosszú évtizedeken keresztül zajló meghurcoltatásnak egyik utolsó, tragikus kimenetelű eseménye a lakoták és az őket rezervátumba kísérő 7. lovasezred között, a Wounded Knee-nél kitört lövöldözés volt, ahol több mint százötven indián és huszonöt katona vesztette életét.
George S. Clinton (kinek neve elsősorban az Austin Powers-filmek és a Mortal Kombat kapcsán csenghet ismerősen) szerzeményének kiadásáról a film debütálásakor még semmi biztosat nem lehetett tudni. Feltehetően az alkotásra és annak aláfestésére vonatkozó számos pozitív visszajelzés, valamint a díjkiosztókon elért eredmények (Emmyre például tizenhét kategóriában jelölték a drámát, amiből hatot díjra válthatott) hatására döntött úgy Robert Townson, hogy a Varése Sarabande lehetővé teszi a score megjelenését. Igaz, mindezt közel félévnyi csúszással tették, így valószínűleg az átlagosnál több pénzt kellett a reklámokra fordítaniuk ahhoz, hogy a mű újfent a köztudatba kerüljön - mondjuk ez a mi esetünkben már csak azért is mellékes, mivel hazánkban szinte semmit sem lehetett hallani a filmről.
A lemez tartalmának megismerése előtt pár gondolat erejéig tekintsünk kicsit vissza a múltba, s nézzük meg, milyen előélete van a Todd-AO, a CBS Studio Center, valamint az Eastwood Scoring Stage falai között 2007 márciusának második hetében életre kelt szerzeménynek. A projekttel kapcsolatban Clintont jóbarátja, a filmet rendező Yves Simoneau kereste fel, akivel az elmúlt évek során számos alkalommal dolgozott együtt, tévéfilmeknél éppúgy, mint minisorozatoknál. A komponista saját bevallása szerint mindig is szeretett Simoneauval dolgozni, s kifejezetten örült annak, hogy ezúttal egy történelmi drámához szerződtették. Clinton hű szeretett volna maradni a történet szereplőinek érájához, ezért beleásta magát a lakota indiánok zenei kultúrájába. Kutatásai során figyelme az indián furulyamester, John Two-Hawks egyik albumára terelődött, melyet a stúdiónak is megmutatott, s a készítők egyből rábólintottak a komponista azon ötletére, miszerint őt is vonják be a munkába. Two-Hawks készséggel állt a filmesek rendelkezésére (s végül a furulya mellett a törzsi dobokat szintén ő szólaltatta meg, továbbá vokálozott is), melynek, mint később kiderült, egyik oka az volt, hogy neki is haltak meg rokonai a Wounded Knee-nél, s egyfajta lehetőséget látott arra, hogy ezen a filmen keresztül róhassa le előttük tiszteletét.
A sejtelmesen ködbe vesző, békésen elterülő táj szépségét sugalló fuvolaszólóval felvezetődő nyitány ("Wounded Knee Main Title") annak rendje és módja szerint vetíti előre a muzsika jellegét, s gyűjti csokorba a főbb témákat. A szimfonikus műbe csempészett, indiánokra jellemző dallamok a score egészét átjárják, ám legelemibb erővel a "The Feather"-rel repítenek el minket világukba, ahol olyan csodás zongoramotívummal tarkított tételek kalauzolnak tovább minket, mint a "The Train / Civilized", a "Pine Ridge", a rendkívüli érzelmi töltettel bíró "Red Cloud", vagy éppen az albumzáró "Ears for It / Cross and Feather" – ehhez hasonló, amolyan múltidéző zenével állt elő nemrégiben Marco Beltrami is, aki a Börtönvonat Yumábánál néhány tétel erejéig a klasszikus western hangulatát hozta vissza. A hetvenöt fős Hollywood Studio Symphony játékát, s a Page LA Studio Voices előadását az imént említett zongora, és tradicionális elemek mellett helyenként George Doering gitárelőadása színesíti tovább, amely az "Assimilation"-ben például a vadnyugati hangulat megfelelő tükrözését biztosítja. Ezek mellett természetesen találunk a nyitány egy szeletéből már ismerősnek tűnő dinamikus muzsikákat is, többek között a "Charles"-ban, valamint a "White Horse"-ban, amelyek elsősorban a telepesek és az őslakosok konfliktusait hivatottak alátámasztani. Ugyan az album egésze egy remekmű (amely egyszerre megható és csodálatos), a legszebb tétel címét egyértelműen az "Elegy"-nek ítélném, mely nyugodtan lehetne a szomorúság, valamint a fájdalom méltóságteljes elviselésének szimbóluma.
Amit viszont ezúttal igencsak hiányolok, azok a dalok. Clinton instrumentális aláfestésén túl helyet kapott az alkotásban néhány lakota-ének is (mint például a "Spotted Eagle" Darry McDonaldtól vagy Gabe Desrosiers "Hunting Song"-ja), amelyek még jobban kihangsúlyozzák a népcsoport jellegzetességeit, ám ezekből valamilyen oknál fogva egyetlenegy sem került fel a korongra, holott remekül kiegészíthették volna ezt a zenekari művet.
George S. Clinton szívfacsaróan gyönyörű témákat felsorakoztató autentikus szerzeménye, valamint John Two-Hawks játéka minőségi szinten merül el a múlt borzalmaiban, s állít emléket eme kálvária áldozatainak. Mindenképpen érdemes figyelmet fordítani erre a műre, ugyanis pillanatok alatt képes kiragadni hallgatóját a dolgos hétköznapokból, és elkalauzolni ehhez a manapság igencsak elfeledett népcsoporthoz.
George S. Clinton (kinek neve elsősorban az Austin Powers-filmek és a Mortal Kombat kapcsán csenghet ismerősen) szerzeményének kiadásáról a film debütálásakor még semmi biztosat nem lehetett tudni. Feltehetően az alkotásra és annak aláfestésére vonatkozó számos pozitív visszajelzés, valamint a díjkiosztókon elért eredmények (Emmyre például tizenhét kategóriában jelölték a drámát, amiből hatot díjra válthatott) hatására döntött úgy Robert Townson, hogy a Varése Sarabande lehetővé teszi a score megjelenését. Igaz, mindezt közel félévnyi csúszással tették, így valószínűleg az átlagosnál több pénzt kellett a reklámokra fordítaniuk ahhoz, hogy a mű újfent a köztudatba kerüljön - mondjuk ez a mi esetünkben már csak azért is mellékes, mivel hazánkban szinte semmit sem lehetett hallani a filmről.
A lemez tartalmának megismerése előtt pár gondolat erejéig tekintsünk kicsit vissza a múltba, s nézzük meg, milyen előélete van a Todd-AO, a CBS Studio Center, valamint az Eastwood Scoring Stage falai között 2007 márciusának második hetében életre kelt szerzeménynek. A projekttel kapcsolatban Clintont jóbarátja, a filmet rendező Yves Simoneau kereste fel, akivel az elmúlt évek során számos alkalommal dolgozott együtt, tévéfilmeknél éppúgy, mint minisorozatoknál. A komponista saját bevallása szerint mindig is szeretett Simoneauval dolgozni, s kifejezetten örült annak, hogy ezúttal egy történelmi drámához szerződtették. Clinton hű szeretett volna maradni a történet szereplőinek érájához, ezért beleásta magát a lakota indiánok zenei kultúrájába. Kutatásai során figyelme az indián furulyamester, John Two-Hawks egyik albumára terelődött, melyet a stúdiónak is megmutatott, s a készítők egyből rábólintottak a komponista azon ötletére, miszerint őt is vonják be a munkába. Two-Hawks készséggel állt a filmesek rendelkezésére (s végül a furulya mellett a törzsi dobokat szintén ő szólaltatta meg, továbbá vokálozott is), melynek, mint később kiderült, egyik oka az volt, hogy neki is haltak meg rokonai a Wounded Knee-nél, s egyfajta lehetőséget látott arra, hogy ezen a filmen keresztül róhassa le előttük tiszteletét.
A sejtelmesen ködbe vesző, békésen elterülő táj szépségét sugalló fuvolaszólóval felvezetődő nyitány ("Wounded Knee Main Title") annak rendje és módja szerint vetíti előre a muzsika jellegét, s gyűjti csokorba a főbb témákat. A szimfonikus műbe csempészett, indiánokra jellemző dallamok a score egészét átjárják, ám legelemibb erővel a "The Feather"-rel repítenek el minket világukba, ahol olyan csodás zongoramotívummal tarkított tételek kalauzolnak tovább minket, mint a "The Train / Civilized", a "Pine Ridge", a rendkívüli érzelmi töltettel bíró "Red Cloud", vagy éppen az albumzáró "Ears for It / Cross and Feather" – ehhez hasonló, amolyan múltidéző zenével állt elő nemrégiben Marco Beltrami is, aki a Börtönvonat Yumábánál néhány tétel erejéig a klasszikus western hangulatát hozta vissza. A hetvenöt fős Hollywood Studio Symphony játékát, s a Page LA Studio Voices előadását az imént említett zongora, és tradicionális elemek mellett helyenként George Doering gitárelőadása színesíti tovább, amely az "Assimilation"-ben például a vadnyugati hangulat megfelelő tükrözését biztosítja. Ezek mellett természetesen találunk a nyitány egy szeletéből már ismerősnek tűnő dinamikus muzsikákat is, többek között a "Charles"-ban, valamint a "White Horse"-ban, amelyek elsősorban a telepesek és az őslakosok konfliktusait hivatottak alátámasztani. Ugyan az album egésze egy remekmű (amely egyszerre megható és csodálatos), a legszebb tétel címét egyértelműen az "Elegy"-nek ítélném, mely nyugodtan lehetne a szomorúság, valamint a fájdalom méltóságteljes elviselésének szimbóluma.
Amit viszont ezúttal igencsak hiányolok, azok a dalok. Clinton instrumentális aláfestésén túl helyet kapott az alkotásban néhány lakota-ének is (mint például a "Spotted Eagle" Darry McDonaldtól vagy Gabe Desrosiers "Hunting Song"-ja), amelyek még jobban kihangsúlyozzák a népcsoport jellegzetességeit, ám ezekből valamilyen oknál fogva egyetlenegy sem került fel a korongra, holott remekül kiegészíthették volna ezt a zenekari művet.
George S. Clinton szívfacsaróan gyönyörű témákat felsorakoztató autentikus szerzeménye, valamint John Two-Hawks játéka minőségi szinten merül el a múlt borzalmaiban, s állít emléket eme kálvária áldozatainak. Mindenképpen érdemes figyelmet fordítani erre a műre, ugyanis pillanatok alatt képes kiragadni hallgatóját a dolgos hétköznapokból, és elkalauzolni ehhez a manapság igencsak elfeledett népcsoporthoz.
Kulics László
2008. 05. 15.
2008. 05. 15.
Tracklista:
- Wounded Knee Main Title (4:40)
- The Feather (2:01)
- Cedar Creek / So Be It / Burn It (4:38)
- Leaving / Haircut (2:13)
- Canada (2:53)
- The Train / Civilized (3:14)
- Charles (1:44)
- I Won't Stop You (1:41)
- Assimilation (2:21)
- Elegy (2:03)
- Pine Ridge (1:43)
- Elaine / Duet (1:21)
- Rations (2:30)
- Meat (1:15)
- Sitting Bull / Red Cloud (4:48)
- Opponents (3:43)
- What to Believe (1:59)
- White Horse (1:58)
- Ears for It / Cross and Feather (4:50)
Az album a Spotify-on:
