Bevallom, ezen elemzés megírására az a nem túl nemes szándék ösztönzött, hogy a zeneszerző egyik művéről szülessen egy elmarasztaló írás is. Kicsit soknak tartottam ugyanis a komponistáról különböző helyeken megjelenő rengeteg dicsérő mondatot, bár a Vágy és vezeklés esetében nem is lehet belekötni a sok pozitív kritikába. Azonban néha megesik, hogy a kiszemelt vad térdre kényszeríti a vadászt, és az bármennyire is szerette volna, mégsem gyilkolja le kiszemelt áldozatát. Nos velem is ez történt, hiába akartam jó nagy vérengzést rendezni A másik én zenéjéről szóló írásomban, mégsem fogok ilyet tenni, mert igazságtalan lenne a szerzővel szemben, illetve semmi sem indokolja az elmarasztalást. Ugyan nem egy kiemelkedő muzsikáról van szó, de annyira jól festi alá a filmet, hogy utána már önmagában hallgatva is óhatatlanul felértékeli az ember. A film – a bűn és bűnhődés erkölcsi kérdéskörét körbejáró – felvetései a zenében sajnos nem jelennek meg olyan egyértelműen, mint ahogyan a történetben előjönnek. Ez elég nagy negatívuma a score-nak, melynek már a kezdete is ugyanolyan komor és szomorú, mint a vége, noha a mozi elején még nem lenne oka ilyennek lenni. Főtéma vagy jellegzetes dallam nincs a zenében, inkább az egységes nyomasztó hangulata jelenti a legfőbb erényét.

A film és az album is az "Erica" címet viselő trackkel indul, mely a nyitó képsorok alatt hallható Jodie Foster-monológ miatt nem kap hangsúlyos szerepet. Ez a szép, melankolikus tétel a zongora és a gitár szólóhangszerként való szerepeltetésére épül, mindezt pedig nagyon visszafogott vonósok kísérik. A score nagy részében is főleg az utóbb említett szekció dominál, elenyésző szerep jut a fúvósoknak és a zongorának. Marianelli zenéjéből több szerző művét is kihallani, és valljuk be, ez se pozitívum, de megbocsátható, mivel nem zavaró. A másik én aláfestése engem néhol a Túszdráma, a Sziriana, a Kémjátszma, vagy a 8 milliméter egyes zenei megoldásaira emlékeztetett. A "Car Jam" című trackben a vonósok gyakorlatilag egy az egyben John Powell Bourne-zenéit idézik. Az viszont nagyon nagy erénye Marianellinek, hogyha nem szükséges, akkor nem alkalmaz szintetizátort, és a különböző elektronikus dallamokhoz is csak minimálisan nyúl, amikor igen akkor is nagyon jól. Ő inkább a szimfonikus zenekarral éri el ugyanazt a hatást, amit mások csak számítógéppel képesek előállítani – ebből a szempontból a szerző zenekarkezelése mindenképpen bámulatos. Nem vagyok azonban biztos abban, hogy a pontokban kifejezett értékelésem teljesen helytálló, vagy hogy holnap nem adnék rá kevesebbet. Azonban néhány jól sikerült track ("Erica", "The Tunnel", "Corner-Shop", "The Stranger Within", "Car Jam", "The Aftermath"), továbbá a film alatti és az önmagában történő hallgatás esetében érezhető sejtelmesen borongós hangulata miatt most reálisnak érzem ezt a pontot.