Halálos fegyver, Bad Boys – Mire jók a rosszfiúk?, Tango és Cash, Starsky és Hutch: csupán néhány példa a mára már klasszikussá vált buddy movie-k közül, melyek népszerűségét ugyan nem érte el Baltasar Kormákur 2 kaliber című alkotása, 2013 szórakoztató akciómozijainak egyikeként azonban nyugodt szívvel definiálhatjuk. A direktor szerint produkciója inkább a 48 órával rokonítható, mintsem például a Bad Boys-féle vonulattal, az alkotás pozitív megítélésekor azonban ez esetben a főszereplőket alakító Mark Wahlberg és Denzel Washington játéka lényegesen többet nyom a latban, mint a sztori és a kivitelezés. Az izlandi filmes mozijának két hőse az utolsó pillanatig osztja egymást – s ezek esetenként a szócsatákon túl tettlegességig fajulnak –, amit a színészek remekül hoznak, az inkognitóban elkövetett és nem kicsit elszámított bankrablásukból kikerekedő konfliktushalmaz azonban ezek nélkül eléggé közepesnek mondható a történet kiszámíthatósága, illetőleg a vége felé bekövetkező ellaposodása okán.

Kormákur (aki előtt olyan nevek kerültek szóba a posztra, mint Antoine Fuqua, Doug Liman és Martin Campbell) nemcsak Wahlberggel dolgozhatott újra a 2012-es Csempészeket követően, hanem Clinton Shorter komponistával is, akit az utómunkálatok során keresett fel és bízott meg a feladattal – s ekkor még úgy volt, hogy több mint kétórás lesz a produkció, végül azonban 109 percre redukálták a játékidőt. A szerző egy könnyed hangvételű, rockos, funkys és bluesos alapokat egyaránt magában foglaló, egyszerű, fülbemászó motívumokkal tűzdelt score-ral járult hozzá a mozihoz, mely erősen témacentrikus kompozíciót 2013 kellemes meglepetései között tartom számon – csupán hajszálnyival maradt ki évértékelésemből az olyan filmek muzsikái mellől, mint Christophe Beck R.I.P.D. – Szellemzsarukja, valamint Christopher Lennertz Személyiségtolvaja. Shorter elsősorban az elektromos és az akusztikus gitárra (melyeket ő maga szólaltatott meg), valamint az ütősökre (azon belül is főleg a dobokra és a cintányérokra) helyezte a hangsúlyt, a Slovak National Symphony Orchestra vonósai pedig egyfajta kiegészítő szerepet töltöttek be művében, s leginkább a tempó fokozásakor fordult a klasszikusabb hangszerek irányába. 


A filmet jóval később tekintettem meg, mint ahogyan a zenét megismertem, és meglepődtem, hogy a képsorok alatt az albumhoz viszonyítva mennyire alulmaradtak a dallamok érdemei: ugyan a vezértéma remekül tükrözi a rosszfiúk közé beépült, ám fegyelmezettnek még így sem nevezhető duót, azonban még ha az akciók esetében bármennyire is odaillőek a trackek, az effektek mellett háttérbe szorulnak. Ami viszont öröm az ürömben, az az, hogy a betétdalok nem szabnak gátat az instrumentális daraboknak, előbbiekből ugyanis kettőnél-háromnál többet nem hallani a filmben, a szerző tehát teljes mértékben kibontakozódhatott – ez azonban a hangmérnöki munka eredményeként mégsem elegendő ahhoz, hogy Shorter elképzelését maradéktalanul megítélhessük. 

Összetételét tekintve a 2 kaliber kíséretét nem nevezhetjük forradalmi újításokkal felvértezett műnek (hiszen ehhez hasonlót hallhattunk például David Holmestól is az Ocean's-filmek alatt), ám mindenképpen színt visz a manapság elburjánzott, háromhangos harmóniákból építkező aláfestések világába. A Metropolis Movie Music Ltd gondozásában megjelentetett kiadvány csupán online változatban érhető el, a szerző azonban néhány hónappal a bemutatót követően bizakodva nyilatkozott a fizikális formátummal kapcsolatosan: "Az utóbbi évekre jellemző digitális albummegjelentetés divatját követte ez is, azonban remélem, hogy az olyan kiadók, mint például a Milan is, idővel változtatni fognak ezen a dolgon."