Clinton Shorter

  • születési név: Clinton Shorter
  • született: 1971. március 18. Vancouver, Kanada
  • iskola: Vancouver Film School
Megosztás:

Clinton Shorter

„Nekünk meg kell próbálnunk kommentálni a történteket, s megfelelő érzelmi kapcsolatot teremteni a nézőkkel. Nekem nem az a fontos, hogy mindezt miként érem el, hanem az, hogy azt a lehető legjobb módon tegyem meg.”


Clinton Shorter jó pár évnyi tévés múlttal a háta mögött 2009-ben gyakorlatilag egyik pillanatról a másikra vonta magára világszerte a figyelmet a District 9 című akció sci-fihez készített szerzeményével, ezt követően pedig kámforrá vált, s három évig hallani sem lehetett felőle. Visszatérését aztán két közepes költségvetésű Baltasar Kormákur-alkotással (Csempészek, 2 kaliber) oldotta meg, melyhez szintén remek score-okat készített.

A Vancouver északi feléről származó komponistát már fiatal korában elragadta a zene szeretete, de csak középiskolás tanulmányai során kezdett el gitározni, s ezt követően az addiginál is jobban elvarázsolta ez a világ, így minden szabadidejét egy stúdióban töltötte, ahol igyekezett a lehető legtöbb gyakorlati trükköt ellesni, megtanulni: „Korábban fogalmam sem volt arról, hogy ennyire rabul ejt majd ez a dolog” – nyilatkozta. Ezt követően egyetemre ment, csakhamar azonban otthagyta a jazzszakot, és belépett egy kísérleti rockot játszó bandába, mellyel párhuzamosan zeneírással is foglalkozni kezdett, s e kettőt remekül tudta kombinálni, őt ugyanis elsősorban a nem hagyományos, atonális dolgok érdekelték.

A filmzenék irányába Mark Isham Ne féljünk a farkastól!-hoz készült szerzeményének megismerését követően fordult: nemcsak az irányzatban rejlő érdekes kihívás csalogatta őt, hanem a különféle műfajokból eredő sokszínűség is. Új céljának elérése érdekében visszatért az egyetemre, ám ekkor már zeneszerzői szakra, amely mellett számos, a digitális muzsikákkal és MIDI-kel foglalkozó kurzusokra is rendszeresen ellátogatott. A szakmába való belépőt egy vancouveri komponista, Terry Frever jelentette számára, aki mellé asszisztensként szegődött, és különféle tévés alkotások zenéinek elkészítésében segédkezett neki, idővel pedig jó néhány rövidfilmhez és sorozatepizódhoz egyedül is készíthetett aláfestéseket. Shorter megtanulta Frever mellett, hogy miként lehet sok zenét írni úgy, hogy az ne menjen a minőség rovására, amihez a filmgyártás ezen szegmense remek iskolaként szolgált. 

Ötévnyi együttműködést követően Shorter úgy érezte, ideje önállóan is kipróbálnia magát, így otthagyta mentorát. Karrierjét a kanadai tévés alkotások vonalán tudta beindítani, melynek keretén belül számos kisebb-nagyobb volumenű alkotásból vehette ki a részét. Ezek közül hazánkba olyanok jutottak el, mint például a Csalóka emlékek című misztikus dráma, a Halálos árnyak, Az igazság fogságában vagy a Mindenáron karácsony. Alkalmanként rövidfilmeket is elvállat, melyek közül az Alive in Joburg tölt be kulcsfontosságú szerepet, ezt ugyanis Neill Blomkamp rendezte, akivel pár évre rá a hírnevet hozó District 9-t is készítette. Utóbbi alkotással kapcsolatban később így nyilatkozott Shorter: „Nem hittem volna, hogy első nagyobb lehetőségem kapcsán egyúttal azt is elmondhatom majd, hogy egy nyitóhétvégén taroló alkotáshoz készült”. A zajos sikert azonban mély hallgatás követte, mivel bár e sci-fi mellett a Cloe című romantikus dráma révén is hallatott magáról 2009-ben, ám ezt követően három évig teljesen eltűnt a filmzenevilág palettájáról. Visszatérését követően olyan filmekhez szerződtették, mint a Csempészek, a 2 kaliber, a Gibraltár vagy a Pompeji, majd fokozatosan a sorozatok világában is kezdett elmerülni (Intelligence - A jövő ügynöke, Vészhelyzet: Los Angeles, Kolónia, The Expanse). 
 

Kulics László
2015.10.12.

 

 

Teljes filmográfia: 
 
A Filmzene.neten szereplő anyagok idézése a forrás feltüntetésével lehetséges.

Süti tájékoztató