„Pocsék rendőrbíró vagy, de jó zsaru”. E szavakkal jellemezte Art Mullen (Nick Searcy) beosztottját, Raylan Givenst (Timothy Olyphant), aki legalább akkora szálka kollégái, barátai, illetve családja szemében, mint a törvényszegőkében. Mindehhez különc megjelenés és szarkazmussal átitatott magatartás társul, melyek elegendőek voltak ahhoz, hogy A törvény embere a tévé elé szegezzen. Az elmúlt években váltam tudatosabb sorozatfogyasztóvá – fő oka, hogy a háromnegyed órás epizódokra könnyebben tudok időt szakítani, mint a minimum háromszor hosszabb mozikra –, s többnyire a bűnügyi vonalon mozgok, amelyen belül a pörgős szériák (SWAT – Különleges egység, Bűnös Chicago) éppúgy tetszenek, mint A törvény emberéhez hasonló, összetettebb, lassabb folyású társaik.


Már a második évad derekánál jártam, amikor utánanéztem, milyen albumok kapcsolódnak a folyamhoz. Tettem ezt azért, mert a Gangstagrass és T.O.N.E-z együttműködése nyomán megszületett, az epizódok kereteként használt „Long Hard Times to Come (Main Title Theme)”-en kívül jobbára a dalok hangulata ragadt meg bennem, a score-ra szinte fel sem figyeltem. Ám ez nem is csoda, hisz fontos szerep hárult a country és a bluegrass képviselőitől válogatott számokra, melyek az epizódok során összejöveteleken éppúgy felcsendülnek a karakterek tolmácsolásában, ahogyan autók, kocsmák vagy boltok rádióiból szólnak. A zenei rendező, Greg Sill (Jóbarátok, Vészhelyzet) rutinosságának hála valóban sokat tesznek hozzá a szériához: bár betétdalokról van szó, igyekeztek azokat a jelenetnek megfelelően kiválasztani, így többségük nem céltalan háttérelem, hanem szövegükkel jól aláhúzzák a látottakat.

Míg eleinte inkább countrymuzsikák hangoztak el, a készítők később igyekeztek a bluegrass képviselőitől válogatni, mivel azok sokkal jobban tükrözik a cselekmények helyszínét, a Kentucky állam részét képező Harlan megyét. S hogy e fordulat menet közben következhetett be, kizárólag Sill kitartásának köszönhető: „Az első évadban hajlamosak voltak nem odaillő zenéket választani. Ráadásul kezdtek beleszeretni ezekbe. De én mondtam, hogy nem Tennessee-ben vagyunk, hanem Kentuckyban, és amint átlépjük a köztük húzódó határt, a zene megváltozik. Sokat veszekedtünk ezen” – emlékezett vissza. A számok döntő része korábbi szerzemény, az énekes-dalszerző Dave Alvint azonban annyira megihlette a produkció, hogy egy újat is papírra vetett „Harlan County Line” címmel – emellett a 2004-es albumának „Out of Control”-ját szintén felhasználták.


Givenst a Szóljatok a köpcösnek! és a Jackie Brown írója, Elmore Leonard keltette életre regénysorozatával, melynek Fire in the Hole című állomása sarkallta Graham Yost producert (The Pacific – A hős alakulat) arra, hogy tévésorozatként is elénk tárja az öntörvényű, nyers modorú, mégis szerethető rendőrbírót (Olyphant mellett a Boydot alakító Walton Goggins vált kedvencemmé, aki Kurtwood Smith Robotzsaruban alakított gonoszát juttatta eszembe). A pezsgő Miamiból ingerszegény szülővárosába áthelyezett törvényőr zakóban, csizmában és Stetson kalapban jár, így a zenei műfajok nemcsak a megye lakosait, hanem őt magát is szimbolizálják, s erre törekedett Steve Porcaro is score-jával. Az első filmzenealbum csak betétdalokat tartalmaz, a második azonban már az instrumentális kíséretet is érinti, ezt hallgatva pedig világossá vált, miért nem figyeltem fel rá a sorozatban: sok rövid tétel született (ráadásul számos epizódban még öt percnyi aláfestés sincs), melyek többségében éppoly távolságtartók, ahogy főhősünk.

Hangszerelés tekintetében hegedűre, bendzsóra, akusztikus és dobro gitárokra, valamint nagybőgőre helyeződik a hangsúly, de például a „Capture” esetében némi elektronikus háttér is megfigyelhető, a „Boyd & Avá”-ban a dobszett is előkerül, a „Chase”-ben pedig ezekkel egyetemben gyorsul a tempó. Porcaro számára ez a néhány instrumentum elegendő a vidéki légkör atmoszférájának megteremtéséhez, ugyanakkor kevesek ahhoz, hogy a daloknál jobban előtérbe kerüljenek. Jelen album többszöri hallgatása után igyekeztem jobban fülelni az egyes részeknél, de a score-t továbbra is alulreprezentáltnak véltem a párbeszédekhez, környezeti zajokhoz képest. A digitális albumról is mindössze a „Raylan Theme”, az „Ava”, a „Boyd & Ava”, a „Capture”, továbbá az Alvinnal közösen jegyzett „Givens Theme / You'll Never Leave Harlan Alive” nyerte el a tetszésemet.


Steve Porcaro dalszerzőként, énekesként és komponistaként egyaránt tevékenykedik, filmográfiájából pedig a Sentinel – Az őrszem című széria, az Eddie Murphy főszereplésével forgatott Két túsz között, illetve a Monica Potter és Freddie Prinze Jr. közreműködésével tető alá hozott romantikus vígjáték, a Nyakiglove köszönt rám ismerősként. A törvény embere jó sorozat, zenei szempontból azonban nem emlékezetes, és bár becsülendő Porcaro azon törekvése, hogy nem tért le a dalok által meghatározott csapásról, munkája pont emiatt lett háttérbe húzódó (vagy ahogyan mondani szokás: underscore), sem önállóan, sem a képsorokkal karöltve nem nyújt pluszt. Timothy Olyphant hat évad után búcsút intett Raylan Givens rendőrbírónak, majd a 2023-as A törvény embere: Detroit dzsungelében című folytatásban nyolc epizód erejéig visszatért, ám ehhez már Mark Isham szolgáltatta a dallamokat.