A Tigris és sárkány tajvani származású direktora, Ang Lee hazáján kívüli első sikerét az Értelem és érzelem című Jane Austen-adaptációval aratta. Rendezett már családi drámát (Jégvihar), spirituális kalandmozit (Pi élete) vagy két cowboy szerelmét elmesélő drámát (Túl a barátságon), emellett belekóstolt többek közt a képregény-adaptációk (Hulk) és az akciófilmek (Gemini Man) világába is. Filmjei számos elismerésben részesültek, ahogy ő maga is, ezek közt a legjelentősebb a Túl a barátságonért és a Pi életéért elnyert rendezői Oscar-szobra. A Tigris és sárkányért is jelölték az Amerikai Filmakadémia által kiosztott díjra, azonban nem nyert – legalábbis rendezőként, hiszen az alkotás négy szoborral gazdagodott a legjobb idegen nyelvű film, operatőr, díszlettervező és zene kategóriákban. Anyagilag is nagy sikert aratott: miközben csak 17 millió dollárba került, az Egyesült Államokban 85-öt hozott, s ez az összeg a világ többi részéről befolyttal együtt végül 213 millió dollárig emelkedett.


Az alkotás az ősi harcosok világába repíti el nézőit, szerelemről, bátorságról és önfeláldozásról mesélve. A főhős a legendás kardforgató, Li Mu Bai (Chow Yun-fat), aki hosszú évek elteltével, a vérontástól megcsömörlötten tér haza. Szent elhatározása, hogy visszavonul, kardját pedig egy régi barátjára hagyja. A fegyvert azonban rövidesen ellopják, Li Mu Bai így kénytelen feladni tervét, és egykori társával, Yu Shu Liennel (Michelle Yeoh) a tettes nyomába ered. A duó hamarosan Jáde Rókával, a férfi ádáz ellenségével találja magát szemben, aki végzett Li Mu Bai egykori mesterével is.

A Wang Du Lu ötrészes könyvsorozatának negyedik részéből készített Tigris és sárkány filmtörténeti jelentőséggel bír, ugyanis ez az első komolyabb költségvetésű vuhszia, azaz harcművészeti kalandfilm. Kritikai fogadtatása kifejezetten pozitív volt, a mozinézőket viszont jobban megosztotta. Nem kevesen akadtak, akik – gyanútlanul ülve be rá – egy tradicionális ázsiai kalandfilmre számítottak, ám megdöbbentek, amikor fantasyelemek is megjelentek a vásznon, és a kardpárbajba keveredett szereplők egyszer csak, a gravitációra fittyet hányva, váratlanul a magasba emelkedtek. Azonban sokakat épp ez a nyugati szemmel szokatlan megközelítés fogott meg, mely révén betekintést nyerhettek a keleti kultúra általuk addig kevésbé ismert oldalába. Ami engem illett, nem tudtam komolyabban ráhangolódni: a hazai bemutató évében láttam, és visszakeresve egykori, két évtizeden át vezetett filmes füzetemben, hatvan százalékot adtam rá. A pár nappal ezelőtti újranézési próbálkozásom sem változtatott semmit, mert egy óra elteltével egyszerűen elaludtam rajta, innen újraindítva pedig később még egyszer.Többször már nem is próbálkoztam, így hát nem tudtam felülbírálni huszonhárom évvel ezelőtti énemet. A Jet Li főszereplésével készült, azonos műfajú, két évvel később bemutatott Hőst ugyanakkor mesterműnek tartom, ha viszont meghallom a Tigris és sárkány címet, máig az jut eszembe, hogy a moziban ülve leginkább a szereplőket mozgató kábelek észlelésével foglalkoztam, sőt úgy emlékszem, még egy távoli villanyoszlopot is kiszúrtam a zöldellő erdő lombjai közt. Egy figyelemre méltót azonban még így is találtam: a zenét, melyet pár nappal később CD-n is beszereztem, és a mai napig gyűjteményem része.


A 2021-ben hazánkban is koncertező Tan Dun jelentős komolyzenei munkássággal bír, operákat éppúgy komponált, mint a pekingi olimpia nyitóünnepségének zenéjét. Bár több filmzenét is jegyez, mindössze két ismertebbet találunk köztük: az egyik a már említett Hős, míg a másik a Tigris és sárkány. Utóbbi rendezőjével, Ang Lee-vel ápolt barátsága már egy évtizednyi múltra tekintett vissza, amikor a rendszeresen az Egyesült Államokban dolgozó Lee az 1997-es Jégvihar forgatását követően ezzel kereste meg: „Visszatérek Kínába, és készítek egy harcművészeti filmet. Kung-fu lesz, de más módon, eltérő szemszögből forgatva, sokkal filozofikusabban, kulturális irányból megközelítve.” Dun már négy évvel a forgatás előtt megkapta a forgatókönyvet, sokat beszélgettek a koncepcióról, illetve arról, hogy a score miként hozzon létre egy hidat a keleti és a nyugati muzsikák között. A híd szerepét végül a világhírű csellista, Yo-Yo Ma töltötte be, aki nemcsak klasszikus zenék előadójaként, hanem a mozgóképek világából is ismert, például John Williams is őt kérte fel szólistának a Hét év Tibetben, valamint az Egy gésa emlékiratai apropóján. Érdekesség, hogy a kezdeti tervek ellenére, egyeztetési nehézségek következtében a csellista részeit végül nem Sanghajban, hanem New Yorkban rögzítették, a végeredményen ezt azonban természetesen nem hallani. Közreműködését olyan kompozíciókban halljuk, mint a szépséges főtémát felvezető „Crouching Tiger, Hidden Dragon”, a dobütemekkel ritmikussá tett „The Eternal Vow”, a lecsupaszított „Desert Capriccio” vagy az éteri „Silk Road”.


A muzsikát olyan egzotikus és tradicionális hangszerek színesítik, mint a kínai hegedűnek is nevezett erhu, a dizi nevű bambuszfuvola vagy a lantszerű rubab. Dun elképzeléseit egy negyven-, illetve egy nyolcvanfős szimfonikus zenekar (a Shanghai Symphony Orchestra, illetve a Shanghai National Orchestra) adja elő, akik mellett fontos szerep jut egy húsz ütősből álló formációnak, a Shanghai Percussion Ensemble-nak is. Míg a szimfonikusok fő feladata a fülbemászó, lágy melódiák vagy épp a feszültebb megközelítések előadása, az ütősök a harci jelenetek hatását erősítik. Az olyan trackeket, mint a „Through the Bamboo Forest”, az „In the Old Temple” vagy a „Sorrow”, a misztikum jelenléte teszi különlegessé, a „Yearning of the Sword”, a „The Encounter” és a főtémát érzékenyen előadó „Farewell” pedig az ázsiai filmzenék legszebb hagyományait vonultatják fel. Ugyan a jelenetektől külön hallgatva az olyan szerzemények, mint a vezérmotívumot harcias köntösbe bújtató „A Wedding Interrupted”, a főként feszült dobolásból álló „Night Fight” vagy a dobütemeket trillázó furulyadallammal kombináló „To the South” nem kifejezetten kellemes hallgatnivalók, szerepüket az adott jelenetekben betöltik. Dun a közelharcos jelenetek megzenésítését találta a legnehezebbnek, mondván: akárcsak egy balettnél, a koreográfiához itt is tűpontosan kell illeszkedniük a dallamoknak.

A 2001-es Oscar-átadáson Dun diadalmaskodott a filmzenei kategóriában, olyan komponistákat győzve le, mint Ennio Morricone (Maléna), John Williams (A hazafi), Rachel Portman (Csokoládé) és Hans Zimmer (Gladiátor). Valószínűleg filmzenerajongói körökben a Tigris és sárkány score-ja épp emiatt nem nevezhető túl népszerűnek, mert sokaknak az ugrik be rögtön, hogy e score győzött Zimmer aláfestése felett, mely filmzenei koncerteken szinte kötelezően felcsendülő klasszikussá, míg a kínai „konkurencia” (dacára annak, hogy Dun The Crouching Tiger Concerto címen komponált egy félórás koncertművet is csellóra és nagyzenekarra) messze nem – utóbbi érdemeiből viszont emiatt igazságtalan lenne levonni. Született egy a főtémán alapuló stáblistadal is, melyet harmadmagával Dun jegyez, és angolul éppúgy megtalálható az album végén, mint mandarin nyelven. Bár a hongkongi Coco Lee által előadott „A Love Before Time” Oscar-jelölt lett, a díjat azonban Bob Dylan nyerte el a Wonder Boys – Pokoli hétvége „Things Have Changed” című betétdalával.


Dun számára jól jött, hogy már a kezdetektől követhette a projekt formálódását, mert amikor a készre vágott film birtokában nekiállhatott a komponálásnak, mindössze tíz napot kapott. A rövid határidő ellenére egy nyolcvanperces művel állt elő, melyből hetvenöt került a filmbe. A soundtrackre mindössze negyvenhárom perc került, aminek oka az, hogy a művész úgy vélte, egy rövidebb kiadvány sokkal szerencsésebb lesz, a  Sony Classical gondozásában megjelent CD-n a legfontosabb pillanatok pedig mind szerepelnek. A zeneszerző közreműködött a Tigris és sárkány tévésorozatos formába ültetésében is: A New Crouching Tiger, Hidden Dragon ugyanazt a sztorit teljesen új szereplőkkel, közel négy órában meséli el. Aláfestését sosem adták ki, és a széria kicsit sem lett ismert, ennek ellenére a Sony 2023 elején egy teljesen új sorozat tervét jelentette be. Visszhang nélkül maradt a film 2016-os folytatása, a Tigris és sárkány 2: A végzet kardja is, melyhez Shigeru Umebayashi (A repülő tőrök klánja) az egzotikumot az első részhez képest kissé háttérbe szorító, ennek ellenére igen kellemes, bárkinek ajánlható score-t írt. Emellett felhívnám a figyelmet Tan Dun Hőshöz megálmodott lenyűgöző muzsikájára is, mely nemcsak továbbviszi a Tigris és sárkányban hallottak  hangulatát, de sokkal monumentálisabb hangszerelésével, markáns kórusával olyannyira képes fokozni azt, hogy még az eleve figyelemre méltó elődöt is magasan lekörözi.