A 2022 szeptemberében bemutatott, hazánkba idén januárban eljutó A sziget szellemeit az a Martin McDonagh írta és rendezte, aki mozgóképes karrierjével párhuzamosan az egyik legnépszerűbb kortárs színműíróvá is vált, amit jól szemléltet, hogy hazánkban is féltucat darabját játszották vagy még mindig játsszák a színházak. A filmrajongók is megjegyezték a nevét, hiszen már első egész estés filmje, a 2008-as Erőszakik nagy sikert aratott, sőt hamar kultikus státuszba került. Bár az ezt követő, 2012-es A hét pszichopata és a si-cu nem sok vizet zavart, ám a direktor a 2017-es Három óriásplakát Ebbing határában című alkotással hatalmas diadalt aratva tért vissza: a mozi hét Oscar-jelöléséből kettőt díjra is váltott. McDonagh nem ült a babérjain, aminek eredménye egy újabb egyéni hangvételű alkotás, A sziget szellemei lett, mely több egyéb díj mellett az idei Golden Globe-átadón a legjobb film szobrával gazdagodott a musical vagy vígjáték kategóriában, míg Colin Farrellt a legjobb férfi színészként, McDonagh-t pedig a legjobb forgatókönyvíróként díjazták.


A történet két jó barát kapcsolatának megromlását meséli el. 1923-ban járunk, egy a valóságban nem létező, Inisherin nevű szigeten, melynek egyik lakója a Farrell alakította Pádraic, aki épp ivócimborájához tart, hogy a szokásos napi rutinnak megfelelően együtt ballagjanak tovább a kocsmába, azonban Colmot (Brendan Gleeson) ezúttal nem találja otthon, s rövidesen megtudja, hogy barátja többé nem hajlandó szóba állni vele. Pádraic nem érti, mi a pálfordulás oka, és elhatározza, hogy addig nem nyugszik, míg ki nem deríti. Azonban Colm megfenyegeti: amennyiben nem tartja magát távol tőle, szörnyű módon nyomatékosítja elhatározását…

A durvább pillanatai mellett fekete humort nyomokban tartalmazó, melankolikus dráma muzsikáját Carter Burwell komponálta, akit a Coen testvérek olyan filmjei révén ismerhetünk, mint például a Fargo vagy A nagy Lebowski, de ő jegyzi többek közt három Alkonyat-epizód és természetesen McDonagh filmjeinek zenéjét is. Burwell így fogalmazott a rendezőről: „Hasonló érzékenységgel rendelkezünk. Martin írói stílusa igencsak sajátos: sötét világképet, meglehetősen gonosz humorérzéket és rengeteg emberséget foglal magában, ez a kombináció pedig közös bennünk. Én minden filmet úgy közelítek meg, mint amelyek saját világgal rendelkeznek. Annak ellenére, hogy Martinnal már többet is készítettünk együtt, és mind Martin McDonagh filmje, mégis mindegyik más.”


A direktor azt kérte komponistájától, hogy mellőzze az ír zenét. Mivel az ír polgárháború idején, egy ír szigeten élő ír hegedűsről szóló produkcióról van szó, Burwell úgy vélte, nincs ok arra, hogy miért is ne ír jellegű zene csendüljön fel. Ám a kérésnek megfelelően készítette el művét, az ír jelleget teljesen elvetve, a csöndes, visszafogott műben pedig fontos szerepet kap a hárfa, a marimba, a fuvola, illetve a cseleszta. Az aláfestés a kezdetekben még az ártatlanságot szimbolizálja, ám a komponista elgondolása az volt, hogy miközben a történet egyre komorabb irányba halad, a zene stílusa ezt nem követi hangsúlyosan. Ennek következtében ironikussá válik, így bár az instrumentumokból előcsalogatott hangok könnyedek, az össztónus azonban épp ellenkezőleg.

Hogy színesítse művét, Burwell két indonéz sziget, Bali és Jáva zenei világából is merített, így a filmzene műfajában ritkán foglalkoztatott gamelán hangszerek lettek az aláfestés főszereplői. Ahogy ő fogalmazott: „Hatalmas rajongója vagyok a gamelán zenének. Kissé talán furcsa egy Inisherinen játszódó filmben, de valahogy vonzódom ahhoz, ami furcsa, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy a gamelán hangszereknek a score-ba szövésével kísérletezem.” Arra gondolt, hogy mivel ezek akár egy tündérmesébe is beleillenének, jól passzolna Pádraichoz, aki olyan, akár egy felnőtt testbe zárt gyerek. Talált egy másik párhuzamot is a mesékkel, amikor ekkortájt 11 éves lányának felolvasta a Hamupipőkét a Grimm fivérek első változatában, és abban a címszereplő gonosz mostohanővérei lefaragnak kissé a lábfejükből, hogy belepréselhessék az üvegcipellőbe – hogy ez miképp kapcsolódik ide, azt meghagyom a film nézőinek. Ez a felfedezés még inkább megerősítette a komponistát abban, hogy továbbmenjen a megkezdett úton.


Burwell kifejezetten szép dallamok megalkotására képes (És a zenekar játszik tovább…, A halál keresztútján, Viszlát, Christopher Robin), de akkor sem vall szégyent, ha dinamikusabb hangszerelésre van szükség (Mocskos zsaruk, Viharlovagok, Összeesküvés-elmélet). A drámákhoz írt műveiből ugyanakkor sokszor hiányolom az érdekességet, az e műfajban írt őszies hangulatú dallamaival mára már kevésszer tud meglepni. A sziget szellemei aláfestését egy tisztességesen elkészített műnek tartom, de úgy gondolom, hogy aki már jól ismeri Burwellnek ezt a fajta – valószínűleg a legtöbbször alkalmazott – stílusát, az különösebben nem fog az ide komponáltakhoz kötődni.

A score mindvégig azonos tónusú, érzelmi kitörésektől mentes, az alkotó valóban végigvitte elhatározását. Az alkalmazott hangszerekről már esett szó, mellettük még egy kisebb vonószenekar hallható. Három visszatérő témára épül a mű, ezek közül a nyitó „Walking Home Alone” motívuma olyan trackekben tűnik fel kisebb-nagyobb mértékben variálva, mint a „Marking the Calendar” a „The Island Comes to Church vagy az „A Smoldering New Day”. Egy másik téma a „Night Falls on Inisherin”-ben hallható, a dallam például a „My Life Is on Inisherin”-ben és a „The Mystery on Inisherin”-ben köszön vissza. A harmadik téma a „Standing Prayer”-ben szól elsőként, majd többek közt a „Colm Takes the Reins”-ben és a „Jenny and the Fourth”-ban fedezhetjük fel. Bár három témáról írtam, ezeket csak nagy odafigyeléssel fedezhetjük fel, mert a score összességében meglehetősen egyhangú, az eddig nem említett trackekben is jobbára csak a három téma variálódik. Azonban minden bírálat ellenére mégis van valami ebben az aláfestésben, ami megfogja az embert. Ez a pozitívum pedig a hárfa és a gamelán ütőhangszerek által keltett különleges hangulata, amely jól illeszkedik a képekhez: a muzsika csendesen, tapintatosan van jelen, Burwell egyáltalán nem igyekezett magára irányítani a reflektorfényt.


A nyitányban felcsendülő bolgár kórusmű a Burwell és McDonagh között, a zenei világ kialakításáról folyó ötletelésnek köszönhetően került a moziba. Bár a komponista attól tartott, csak összezavarnák vele a nézőket, akik azt hiszik majd, a történet helyszíne Bulgária, ám a rendező úgy vélte, előbb hiszik azt, hogy ez egy gael nyelvű ének, mintsem helyezik a cselekményt magukban Írországtól ennyire messzire. A film érdekessége továbbá, hogy mivel Brendan Gleeson nemcsak szerepe szerint tud hegedülni, hanem a valóságban is, a filmben – ír népzenei feldolgozások mellett – egyik saját szerzeményét is előadja. Mivel Burwell McDonagh állandó zeneszerzője, így a szkriptet már rendszerint akkor meg szokta kapni a direktortól, amikor még a forgatás kezdete sincs meghatározva. Ez esetben is így történt, ami most még inkább jól jött, mert tisztázni kellett, ki írja meg a Gleeson által játszott dallamokat a tradicionális darabokon túl. Tekintve, hogy ekkor Colmot látjuk játék közben, ezeknek a forgatásra el kellett készülniük, hiszen a hitelesség megkövetelte, hogy a hegedű húrjait ne egy másik zeneműt játszva fogja le a színész. Gleeson azt javasolta, ez legyen egy verseny, mindketten írják meg a saját verziójukat, és győzzön a jobbik. Burwell viszont inkább átadta a lehetőséget a főszereplőnek, aminek oka az volt, hogy magát nem tartja versengő típusnak, ráadásul eleve úgy vélte, egy ír születésű zenész-színészhez képest alulmaradna.


Az aláfestés nemcsak Oscar-jelölést kapott, de a szakma egyik jelentős képviselőjének figyelmét is megragadta. „Gratulálok Carter Burwellnek a csodálatos, kifinomult és minden szempontból tökéletes aláfestésért, amelyet A sziget szellemeihez komponált. Ez a kedvenc 2022-es filmzeném” – a lelkes elismerés nem mástól, mint minden idők egyik legnagyszerűbb filmzeneszerzőjétől, James Newton Howardtól származik. Ehhez annyit tennék hozzá, hogy A sziget szellemei zenéje a filmet kifejezetten jól kiszolgálja, benne nagyon jó helyen van, önmagában hallgatva azonban nem túl változatos, sőt egyhangú, trackjei rövidek, így kifejezetten a film rajongóinak ajánlott.