A kanadai származású Andrew Lockington ezidáig főként kisköltségvetésű filmekhez készített aláfestéseket, emellett pedig számos alkalommal segédkezett asszisztensként, valamint hangszerelőként Jeff és Mychael Danna mellett. Idén azonban már két nagyobb mozifilmhez is leszerződtették, melyeknek köszönhetően hamar rivaldafénybe került. A szerzőt ezekről az alkotásokról kérdeztük, annak apropóján, hogy az Utazás a Föld középpontja felé című 3D-s kalandfilmet a hazai mozik is műsorukra tűzték szeptember elején.




Legutóbbi munkád az Utazás a Föld középpontja felé zenéje volt, az első komolyabb költségvetésű projekt, amiben közreműködtél. Hogyan kaptad meg ezt a munkát?

Bob Bowen, a New Line Cinema alelnöke ajánlott erre a produkcióra. Elküldte pár zenémet Lindsay Fellowsnak, a film zenei szerkesztőjének, ő pedig aztán összehozott a rendezővel és a producerrel, végül szerződtettek.


Ismered az eredeti változatot? Felhasználtál valamit esetleg Bernard Herrmann zenéjéből?

Sok-sok évvel ezelőtt láttam az eredeti változatot. Miután ezt a munkát megkaptam, gondoltam rá, hogy újranézem, de aztán tudatosan félretettem ezt az ötletemet. Ez nem is igazán egy remake, hanem egy teljesen új film. Ettől függetlenül az alapjául szolgáló könyv egyik legelső kiadását azért megvettem (francia nyelven), hogy abból tanuljak. Két okból is tettem mindezt: az egyik, hogy az eredeti képeket és szöveget megismerjem, lévén a filmben egy ehhez hasonló régi kiadású könyv igen komoly szerepet játszik. Másrészről megpróbáltam úgy befogadni a történetet, ahogy azt az akkori olvasók is tették a XIX. század közepén. Annak ellenére, hogy a most készülő film egy komoly előrelépés a 3D-s technológiában, maga a történet szinte pont az ellenkezője. Három olyan emberről szól, akik megpróbálnak ellenállni a különböző technológiai fejlődésnek, s mindössze azokat az eszközöket használják, melyek nagyjából Jules Verne idejében léteztek. Gyakran fordul elő velem, amikor egy filmen dolgozom, hogy megpróbálok belemerülni az akkori kultúrába; ebben az esetben viszont sokkal inkább a történelem egy másik korszakába kellett magam helyeznem.


A film egyszersmind a rendező Eric Brevig számára is debütálás, hiszen ő eddigi munkái során leginkább a vizuális effektekért volt felelős. Milyen volt a közös munka? Voltak határozott elképzelései, vagy kellő szabadságot kaptál a komponálásra?

Eric kiváló munkatárs volt. Egy igazi mesélő, a művészi megközelítésünk pedig tökéletesen összehangolódott. Beszélt nekem témákról és melódiákról, miközben kristálytiszta elképzelése volt arról, mit szeretne érezni, amikor a score-t hallja. Ezen felül teljes kreatív szabadságot kaptam tőle. Teljesen meglepett, mennyire tisztában van a filmzene szerepével, és azt hiszem, ebből a közös munkából mindketten rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk.


Milyen nyomás nehezedik a zeneszerzőre egy ilyen nagyszabású produkció során?

Azt hiszem, hogy a legnagyobb nyomást mindig az okozza egy zeneszerzőnek, amit saját magával szemben állít fel. Éjszaka közepén felkelek, hogy két-három órát dolgozzak, mert épp az jár a fejemben, hogy "ezt a nyolc taktust meg tudom jobbra is csinálni". Soha nem akarok úgy leülni a zenekar elé a felvételek napján, hogy nem hoztam ki magamból a legjobbat. A pénz, a hírnév és a nagy stúdiók főnökei ellenére mégis azt gondolom tehát, hogy a legnagyobb nyomást én okozom saját magamnak.


Mikor kezdtél hozzá a zene megírásához? Szűk volt a határidő?

Szűk határidőt kaptam, ahogy az manapság a filmeknél lenni szokott. Szerencsém volt, mert viszonylag a vágási folyamatok kezdetén kerültem a produkcióhoz, úgyhogy volt pár hónapom koncentrálni a témákra, illetve kitalálni Eric-kel különböző zenei megközelítéseket.


Milyen volt a stúdiófelvétel? Mennyi anyagot írtál, és hány napod volt ezeket rögzíteni?

Rengeteg muzsika készült el. A végén, ha jól tudom, 93 percnyi anyag gyűlt össze. Hat nap alatt vettük fel a londoni Air stúdióban, bár a felvételeket megelőzően készítettem pár előfelvételt Torontóban. A stúdiómunka egyszerre volt hihetetlen izgalmas és stresszes. Sok zenét kellett rögzíteni, és egyik sem volt éppen könnyen eljátszható. A zenészek ennek ellenére kiválóan kezelték a kihívást, és fantasztikus játékot produkáltak. Elképesztő, amikor egy komponista ír valami nehéz anyagot, a zenészek pedig megtanulják és előadják azt, nagyjából húsz perc alatt.


Van különbség egy hagyományos, illetve egy 3D-s produkció között? Kaptál-e valami speciális instrukciót a zenével kapcsolatosan?

Csak annyi a különbség, hogy sokat segít a filmet 3D-ben látni. Nagyban befolyásolta a komponálást. Vannak olyan látványelemek, melyek nagyobb hatással voltak rám így, mint ha csak 2D-ben láttam volna, ez pedig fokozottabb zenei rátermettséget követelt.


Van olyan akció-, vagy kalandzene, amelyet különösen kedvelsz?

Hmm... ez egy érdekes kérdés. Igazából meglepő, de amikor egy filmet kizárólag szórakozásból nézek meg, akkor teljes egészként foglalkozom vele. Nem szoktam gondolatban újravágni, vagy más dalt, score-t melléképzelni, pedig tulajdonképpen ebből élek én is. Azt hiszem, van néhány nagyon jó filmzene ebben a műfajban, de egyikről sem gondolom, hogy nagy befolyással lettek volna rám.


Dolgoztál már vígjátékon és drámán, éppúgy, mint akciófilmen vagy horroron. Melyik műfaj áll legközelebb hozzád?

Szeretem a változatosságot, azt, hogy mindig más típusú filmen dolgozzak. Jó dolog azon agyalni, hogy olyan művet hozzak létre, amit még előtte nem. Úgyhogy amikor egy újabb akció-kalandfilmhez írok zenét, mindig keresek egy másik sajátos hangzásvilágot, ami az egészet újszerűvé és érdekessé teszi számomra.


Következő munkád a Szikraváros lesz, hogyan kerültél a projektbe? 

A film készítői közül páran azután kerestek meg, hogy hallották az Utazás a Föld középpontja felé zenéjét. Nemrég fejeztem be a keverést, most pedig Los Angelesbe megyek a utómunkákat megbeszélni.


Milyen típusú score-t komponáltál?

Ez egy nagyzenekari score kórussal. A kórus sokkal komolyabb szerepet kapott, mint az Utazás...-ban. Ezenkívül néhány különleges zenei megoldást is alkalmaztam, amit az emberek csak "bálnazene"-ként emlegetnek (a "whale music" jelzőt leginkább a hetvenes évek végén megjelent new wave szerzeményekre aggatták – a szerk.). A mű ritmusát a hihetetlenül nagy cselló- és nagybőgőszekció adja, valamint néhány moog ritmus, ami semmiképp sem száraz elektronikus hatású, de mindenképpen egy mai hangzást ad a score-nak. Igazán nagy élmény volt újból egy ilyen nagy költségvetésű produkcióban részt venni, közvetlenül az Utazás... után. Egy nagyon izgalmas és érzelemdús film, csak ajánlani tudom mindenkinek, hogy menjen el ősszel megnézni.


Andrew Lockington munkáiról bővebben a komponista honlapján tájékozódhatnak az érdeklődők.

Külön köszönet Melissa McNeilnek a közreműködésért.
2008 október 04.