Egy különleges börtön vezetője az elítélteken kísérletezik (A pók feje). A földet megkerülő vitorlásverseny indulója túl későn bukkan rá potyautasára (Fordulópont). A világhírű csellista a legendás Maestro életművéből válogat (Hauser Plays Morricone). A mentális betegséggel küzdő fiú számára egy lány jelenti a reménysugarat (Szavak a falakon). A mérsékelten sikeres filmzeneszerző új úton indul el (The Modern Symphonic Album).

A pók feje (2022)
Spiderhead



zene: Joseph Trapanese
vezényel: Hugh Brunt
kiadás éve: 2022
kiadó: Netflix Music
játékidő: 59:04



Joseph Trapanese korábban A bátrak című tűzoltós dráma, illetve társzeneszerzőként/hangszerelőként Tom Cruise Feledése és a Tron: Örökség apropóján dolgozott együtt Joseph Kosinski direktorral. Minden zenei állomását még nem hallottam, de az általam ismertjei közül a Chris Hemsworth és Miles Teller főszereplésével készült A pók feje score-ját tartom eddigi karrierje csúcsának, művészi értelemben mindenféleképp. A produkcióhoz pályája és az utóbbi évek egyik legszokatlanabb atmoszférájú filmzenéjét alkotta meg. Egy visszafogott kamarazenei megközelítés mellett tette le voksát, amelyben élő hangszereket kever elektronikusan előállított hangokkal, ezzel hozva létre egy rendkívül komor, fenyegető hangulatot. Az aláfestést kiemelkedően egyedi vokális jelenlét, elektromos cselló és basszusklarinét hangja színesíti, de hallhatunk misztikus ambientes megközelítést is, olykor pedig (mint a „Field Trip”-ben) egyfajta földöntúli hangulat válik uralkodóvá. Egy alapvetően populáris film esetében Trapanese mert alkalmazni nem populáris megoldásokat is, mégis a soundtrack önmagában is hallgatható mindenki számára, aki kedveli a ráérősen kifejtett, nem kimondottan életvidám filmzenei témákat. Néhol ugyan a kíséret monotonná válik, de mindvégig annyira szuggesztív marad, hogy ennek köszönhetően a hallgató képes átlendülni az egyhangúbb perceken is. 

Fordulópont (2013)
En solitaire



zene: Patrice Renson, Víctor Reyes
vezényel: Patrice Renson
kiadás éve: 2013
kiadó: B Original
játékidő: 31:50



Az alapvetően operatőrként dolgozó Christophe Offenstein (Senkinek egy szót se!, Apró kis hazugságok) a vele már többször együtt forgató François Cluzet-t (Életrevalók) választotta főszereplőnek rendezői debütálásához, zeneszerzőnek viszont egy kevésbé ismert művészt. Patrice Renson nem túl termékeny alkotó, néhány kiegészítő zeneszerzői, illetve karmesteri feladatot látott el eddig. Ezeken kívül mindössze három mozi muzsikáját jegyzi: az 1997-es Vegytisztításét, a 2011-es A párizsi mumus című, Luc Bessonhoz köthető animációét, ezt követte két évvel később a Fordulópont. Utóbbihoz írt score-ja alapján viszont komoly lehetőségeket érdemelne. Mivel a történet szinte teljes egészében egy vitorlás fedélzetén játszódik, ráadásul a környezet okán természetfilmes jellemzőket is magán hordoz, fontos szerep jut az aláfestésnek. A komponista kimondottan harmonikus szerzeményekkel állt elő, melyekben a vonósok zongora és akusztikus gitár dallamaira andalítják a nézőt – és persze a hallgatót is, hiszen a soundtrack fülbemászóan slágeres, és az első pillanatától kezdve az utolsóig képes a jelenetek ismerete nélkül is megállni önállóan a lábán. A csúcspontért viszont a „Like a Wave” című betétdal mellett egy instrumentális kompozíciót is megíró Víctor Reyes (Hibátlan előadás, Élve eltemetve) felel, aki a stáblista végére egy olyan csodás művet („En solitaire – End Credits”) komponált, mely nemcsak tökéletesen illeszkedik a Renson által írtakhoz, de meg is koronázza őket.

Hauser Plays Morricone (2020)



zene: Ennio Morricone, Stjepan Hauser
kiadás éve: 2020
kiadó: Sony Classical
játékidő: 25:10





Ennio Morricone legismertebb szerzeményei közül válogatott feldolgozásalbumához a nemrég visszavonult 2Cellos egyik fele, a horvát származású Stjepan Hauser. A szólókarrierjét sikeresen építgető, idén hazánkban is koncertező csellista a Czech Studio Orchestra és egy kórus társaságában többek között A misszió, a Volt egyszer egy vadnyugat és Az óceánjáró zongorista legendája zenéjéből ad elő egy-egy szerzeményt. Az előadó játéka tökéletesen idomul a szimfonikus zenekaréhoz, nem tolakodik minden pillanatban az előtérbe, ahol pedig kell, ott képes a háttérbe vonulni, mint a „The Ecstasy of Gold”-nál A Jó, a Rossz és a Csúfból. A mindössze huszonöt perces album meglehetősen kockázatkerülő, mivel tehetséges zenészek ilyen fantasztikus témákkal egyszerűen nem nyúlhatnak mellé, szinte hátradőlve seperhetik be a méltán megérdemelt elismerést. A bátrabb dalszerkesztés elmaradása ugyanakkor érthető: e dallamok nemcsak szívfacsaróak, de rendkívül népszerűek és megunhatatlanok is a néhai zsenitől, a filmzenetörténelem fontos részét képezik. Sokat jelenthetnek Hauser számára is, aki Morricone emléke előtt tisztelegve álmodta meg a kiadványt. Ahogy fogalmazott: „A Maestro érzéke a szenvedélyhez, a szépséghez és a drámaisághoz mélyebb hatást tett rám bármely más zeneszerzőnél.”

Szavak a falakon (2020)
Words on Bathroom Walls



zene: Andrew Hollander, The Chainsmokers
kiadás éve: 2020
kiadó: Columbia
játékidő: 42:08




Ismét popsztárok próbálkoztak meg egy számukra új területre, a filmzenei világba betörni. A Coldplayjel közös „Something Just Like This”-szel, illetve a Halsey-vel előadott „Closer”-rel hatalmas sikereket elérő, Grammy-díjas amerikai DJ/producer duó, a The Chainsmokers mozgóképes debütálása viszont felemásra sikeredett. Az Andrew Hollanderrel (Pincérlány – Édesen is csípős) összeállt alkalmi trió elektronikus alapokon nyugvó, elektromos gitárt és zongorát is felhasználó szerzeményei közt van ugyan kellemes darab, összességében mégis valahogy üresnek érzem a score-t. Sokszor olyan ez a szűk háromnegyed óra, mintha csupán popdalkezdemények bevezető pillanatait hallanánk, amelyekből valamiért nem lett teljes szám. Nem összecsapott munkáról van szó, csakhogy az instrumentális kompozícióknak nincs ívük, félkésznek hatnak. Vegyük például a záró „The Kiss”-t, mely jól szemlélteti a problémát: a track nem több, mint egy ígéretes, de egyszerűen sehová ki nem futó intró, amely négy percen keresztül marad beváltatlan ígéret. Amikor viszont betétdalokra van szükség, a The Chainsmokers sokkal alkalmasabb választásnak tűnik, amire a soundtrack második felére került – már korábban is létező – „Push My Luck” tökéletes bizonyíték. 

The Modern Symphonic Album (2017)



zene: Laurent Couson, Charles Schillings
kiadás éve: 2017
kiadó: Uppm / Koka Media
játékidő: 60:12





A francia zeneszerző-karmester-hangszerelő-színész, Laurent Couson filmográfiájából nehéz lenne kiválasztani ismert címet. Filmzenei szempontból nem nevezhetjük komoly tényezőnek, pár éve viszont rátalált igazi terepére. The Modern Symphonic Album című lemezén amellett tette le voksát, hogy Charles Schillings elektroguru közreműködésével olyan fúziós muzsikát hoz létre, amelyben könnyű- és filmzenei jellemzőket ötvöz elektronikus ütemekkel. A szerzemények könnyen befogadhatók, így teremtve egyfajta átjárót a könnyű- és a filmzene között, ugyanakkor ez az átjáró minden bizonnyal csak egy irányban működik – John Williams felől lényegesen kevesebben fordulhatnak errefelé, mint innen John Williams felé. A kiadvány negatívuma, hogy az újdonság varázsa hamar odavész, és nemegyszer üresjárat áll be, de az összkép még mindig pozitív. Couson tehetségét azóta már a Requiem XIX című, Bábel tornyának történetéből kiinduló, egyelőre csak élőben hallható mű is dicséri, mellyel – a visszajelzések alapján – bebizonyította, hogy képes a fajsúlyos komolyzene világában is helytállni.