A kétgyermekes házaspár kapcsolatát egy tragikus baleset roppantja ketté (Világtérkép). A játékbaba terrorizálni kezdi áldozatát (Brahms: A fiú 2.). Egy harcias feleség a karibi nászútjukon eltűnt férje nyomába ered (Kontroll nélkül). A ráérősen caplató gyurmalény útját különféle feladatok szakítják meg (Neverhood Songs). A bálnavadász hajó két utasa egymásba szeret, ennek örömére átalakulnak bálnává. (Drawing Restraint 9).

Világtérkép (1999)
A Map of the World



zene: Pat Metheny
kiadás éve: 1999
kiadó: Warner Brothers
játékidő: 66:03



A rengeteg Grammy-díjjal rendelkező Pat Metheny a jazz műfajának egyik legelismertebb gitárosa, aki a filmzenék világába többször belekóstolt. Eredetileg már az 1983-as Tűzvonalban aláfestését is ő írta volna, de bevallottan visszarettent a feladattól, de végül a helyére felkért Jerry Goldsmithnek segédkezett a gitártémák előadásában. Ezt követően csupán kisebb mozikat vállalt, a legismertebbhez, a Sólyom és a nepperhez pedig egy felejthetetlen betétdalt („This Is Not America”) írt David Bowie-val. A Sigourney Weaver és Julianne Moore főszereplésével készült Világtérkép muzsikájában természetesen vezérhangszernek az akusztikus gitárt tette meg, de zongorán és szintetizátoron egyaránt közreműködik. Őszies hangulatú muzsikájának előadásába bevont egy több mint hatvantagú szimfonikus zenekart, akiknek pihe-puha, elsősorban vonósokra épülő játéka kíséri a szólógitár és a billentyűs hangszerek dallamait. A szomorkás, komótos tempójú mű hallatán könnyen magunk elé képzelhetünk egy vidéki kisvárost Amerikában, ahol mintha csak egy helyben topogna az idő. A score hangulata erős, s néhol mintha egyenesen az elmúlást fordítaná le a szerző a zene nyelvére, aki jazzes ötleteit ezúttal a háttérbe szorította. Metheny fontosnak tartotta, hogy rajongói egy teljes értékű albumot kapjanak, ezért a filmben ténylegesen elhangzó szerzeményeit a soundtrackre félórányi plusz muzsikával egészítette ki.





Brahms: A fiú 2. (2020)
Brahms: The Boy II



zene: Brett Detar
kiadás éve: 2020
kiadó: Lakeshore Records
játékidő: 52:29



A 2016-os A fiúhoz Bear McCreary egy szép pillanatokban bővelkedő, feszült muzsikát hozott össze, így magasan volt a léc utódja előtt, aki Brett Detar (Az ördög benned lakozik) lett. Az énekes-gitáros az emo-rockot toló, 2021-ben viszont egy letisztult balladákat tartalmazó albummal jelentkező The Juliana Theory tagja, de sokoldalúságára jellemző, hogy countrylemezeket is készít. Érdekes, egyben elég buta koncepció, hogy míg A fiú lezárása leszámol a természetfeletti szállal, a folytatás – ezzel mit sem törődve – visszatér hozzá. Detar így egy misztikus hangulatú aláfestést készített, sok-sok sustorgással, zenei fenyegetéssel. Akad egy már az első track legelején hallható, vissza-visszatérő kéthangos motívum, s ez a hegedű szétfűrészelését imitáló megoldás rendkívül hatásos. Természetesen – McCrearyhez hasonlóan – Detar is felhasználta Brahms (a zeneszerző, nem a bábu) legismertebb művét, a „Bölcsődal”-t, és a lassú zongoradallamokat szintén előnyben részesítette. A filmes folytatással ellentétben a zenei teljesen vállalható, jólesően nyomasztó lett, mivel nem a hallgatóra frászt hozó, váratlanul felcsattanó riogatások jellemzik, a néhány élő hangszer mellé bevont digitális támogatás pedig nem vitte el olcsóságot árasztó irányba a score-t. A szerző továbbra is hű marad a horrorokhoz és William Brent Bell rendezőhöz: idén érkezik a 2009-es Az árva folytatása, ahol John Ottman nyomdokaiba fog lépni.





Kontroll nélkül (2014)
In the Blood



zene: Paul Haslinger
kiadás éve: 2014
kiadó: MovieScore Media
játékidő: 34:41



Gina Caranót Steven Soderbergh fedezte fel a filmes világnak (A bűn hálójában), legjelentősebb közreműködésének pedig a The Mandalorian számított, ám megosztó közösségi médiás posztjaival gyorsan kiírta magát a szériából, egyúttal vélhetőleg karrierjét is mocsárba süllyesztve. A Tangerine Dreamben öt évet eltöltő Paul Haslingernek (Underworld, Monster Hunter – Szörnybirodalom) a Kontroll nélkülhöz írt zenéje hűen tükrözi az egykori ketrecharcos színésznő mozijának másodvonalasságát. A nagyrészt elektronikus, élő hangszert kis mértékben bevető score egy filmzenében szokatlanul kemény basszusú darabbal indít, egyben ígér vele sokat, a következő két szerzemény pedig elég hangulatos (a női vokálos „Off to Paradise” a komponista egyik legjobb szerzeménye), de aztán az egész egy olyan irányba fordul, melyre még azt a klisét sem igazán lehet elsütni, hogy egyszer érdemes meghallgatni. E digitális kotyogásokból és zaklatott ütemekből álló kusza akciómuzsikában nem sok élvezeteset találni, a líraibb pillanatok terén sokkal jobban teljesít a szerző. Azonban utóbbiak mindössze pár percet tesznek ki, szemben az ütemes zajongással, így Haslinger e művével sem került ki a megbízhatatlan zeneszerző skatulyából.




Neverhood Songs (1996)




zene: Terry Scott Taylor
kiadás éve: 1996
kiadó: Dreamworks Interactive
játékidő: 63:46



A Dreamworks Interactive első PC-játéka a The Neverhood, amely olyan, mint egy monitorra költözött gyurmafilm. Ebben Klaymennel, a nagyon laza testtartású figurával kell barangolni házból ki, házba be, barlangba be, barlangból ki, fel és alá, ide-oda, a szabad utat pedig hol egyszerűbb, hol bonyolultabb logikai feladványok megfejtése biztosítja. Noha a Spotify-ra nem került fel, Terry Scott Taylor komponista Bandcamp-oldalán meghallgatható az egész album, mely egy igazán eszelős kavalkád, magyar megfelelője az Egon és Dönci – honlapunkon meghallgatható – aláfestése lehetne. Olyan hangszereket hallhatunk, mint szaxofon, akusztikus gitár, nagybőgő, bendzsó, klarinét, dob, és akkor nem tértem ki a wah-wah pedálra, a kacsasípra vagy olyasmikre, amelyekkel főleg a legkisebbeket megcélzó mesék zenéjében találkozhatunk. A fő jellegzetesség azonban a szétesés közeli állapotot idéző énekstílus, s ezt leginkább úgy jellemezhetnénk: az alaposan leitatott Tom Waits nagyon jó hangulatba kerül a kocsmában. Kifejezetten szórakoztatók a főként bluesos-folkos, néhol jazzes vagy elvétve a régi korok rock and rollját megidéző dalok ezzel az egyéni énekstílussal megspékelve, melybe néhol „minyonos” kurjongatás, brummogás, krákogás, fulladozás, netán gargalizálva nótázás vegyül. Ugyanakkor elismerem, hogy bizonyára akad, aki számára ez a stílus inkább bosszantó, mint vicces, így a kiadvány főleg a játék rajongóinak ajánlható, az utolsó néhány hangeffektes track pedig még nekik sem. 




Drawing Restraint 9 (2005)




zene: Björk
kiadás éve: 2005
kiadó: One Little Indian / Universal
játékidő: 52:06



Björkkel valahogy úgy lehet az emberek többsége, hogy nyugodtan játszadozzon a saját világában, csak egy adott távolságon belül azért inkább ne jöjjön közelebb. Nagyon leegyszerűsíteném a véleményem, ha azt írnám, hogy kizárólag rettenetes darabokat tartalmaz e soundtrackje, hiszen ez nem igaz: akad több olyan felvétel, amelyik rettenetes és nevetséges is. A nyitányban egy teljesen oda nem illő alapra dalol rá a vendégénekes, míg egy másik szerzeményben egy úgynevezett torokénekesnő nyögdécsel és röfög, de az is rossz élmény, amikor Björk kezd el bágyadtan dalolászni. Olykor kellemetlenül rikoltoznak a rézfúvósok, de cseleszta sem szólalt meg még ennyire kellemetlenül, mint itt. Találkozhatunk továbbá tradicionális japán – úgynevezett noh – jellegű zenével, amikor is öblös hangú férfiak óbégatnak, miközben farudakat kocogtatnak egymáshoz. Ekkorra már azért erősen érződnek a kulturális különbségek! Aki kedvelte Björktől a Táncos a sötétben sötét szépségű dalait tartalmazó SelmaSongst, ne érezze úgy, hogy második filmzenéjét is muszáj lesz meghallgatnia. Ugyanis nem egy tőröl fakadnak, sőt az itt tárgyalt opusz olyan, mintha kifejezetten a hallgató edzettségi fokának lemérésére készült volna. Egy külföldi kritika szerint ez Björk leginkább alulértékelt lemeze, én viszont úgy gondolom, nem lehet eléggé alulértékelni. Elvégre ha bárki gyanútlannak megmutatnánk a reakciójára kíváncsian, azt tapasztalnánk, hogy hamar kibuggyan belőle a nevetés.


 

Bíró Zsolt
2022.03.12.