„A koncertmű és a filmzene készítése között számomra olyan a különbség, mint a nappal és az éjszaka között. Mindkettő zene, azonban míg a koncertdarabok önmagukról szólnak, addig a filmzenék a filmekről.”


Don Davis azon komponisták közé tartozik, kiknek nevéhez – egy-két jól sikerült projektjüknek köszönhetően – azonnal hozzá tudunk rendelni valamilyen kompozíciót, ám azok bármilyen terjedelmes életműbe is ékelődjenek, ennél több muzsikájukat nem igazán tudjuk feleleveníteni. Szerzőnknél a csúcspontot az 1999-es Mátrix jelentette, melynek különleges hangzásvilága olyan mértékben felkeltette készítője iránt az érdeklődést, amilyenre az azóta eltelt több mint egy évtized során – a Mátrix két folytatását leszámítva – nem akadt példa az esetében, s az azt megelőző tizenöt éves álomgyári karrier sem került a siker hatására különösebb rivaldafénybe. Az Emmy-díjas komponista filmzenei vonatkozású pályafutását egy viszonylag hosszú, egyéb stílusokban történő tevékenykedés előzte meg, Hollywoodnak azonban az ismertté válást követően sem sikerült teljes mértékben magával ragadnia őt, így napjainkban a sokoldalú, ám kissé háttérbe szorult művész jelzővel lehet illetni őt.

Davis kilencévesen kezdett el zongora- és trombitaleckéket venni, tizenkét évesen pedig már önálló darabokat is készített. Eleinte főleg a jazz vonzotta, amely mellett a populáris, valamint a rockzenék világát is igyekezett figyelemmel kísérni, az UCLA-n folytatott tanulmányai során azonban már mindezek mellett a modern és a filmzene is felkeltették érdeklődését. Utóbbira bevallása szerint már fiatalabb korában is fogékony volt, elsősorban az Alkonyzóna című sorozat révén, melynek nyomán később olyan művészek váltak példaképeivé, mint John Williams, Jerry Goldsmith, James Horner, James Newton Howard, Alfred Newman, Randy Newman, valamint Thomas Newman. Iskolaévei során különféle big bandekben játszott, illetve számos jazzdarabot szerzett, s bár kifogástalanul érezte magát ebben a közegben, idővel arra a következtetésre jutott, miszerint ez egy eléggé szűk világ ahhoz, hogy a jövőben kizárólag erre támaszkodva tudjon ismertté válni, így lavírozásba kezdett a jazz és a dráma, illetve a jazz és a mozgókép világa között.

A diploma megszerzését követően Joseph Harnell karolta fel, és vezette be őt a filmgyártás rejtelmeibe a The Incredible Hulk című sorozat segítségével, melyből hangszerelőként vette ki a részét. Davis ezt követően Mark Snow mellett kezdett el dolgozni hasonló szerepkörben a Hart to Hart, valamint a Crazy Like a Fox szériák kapcsán, s első önálló megbízatása is egy ilyen jellegű projekthez kapcsolódott, A szépség és a szörnyhöz, mely munkát Lee Holdridge közreműködésével szerezte meg. Hasonló léptekkel sikerült bekerülnie a mozi világába is, ahol szintén hangszerelőként kezdett – többek között Randy Newman, Michael Kamen, Alan Silvestri és James Horner oldalán –, ám később, önálló munkáit követően sem hagyott fel ezen tevékenységével. A tévés produkciók – melyek eddig nyolc Emmy-jelölést, és két díjat hoztak neki a konyhára – világából az 1996-os Fülledtség című thrillernek köszönhetően léphetett ki, melyet a Wachowski testvérek rendeztek. Az itt végzett munkája eredményeként a direktorpáros következő alkalommal is őt kérte fel komponistának, ám a gyártás során bizonyára egyikőjük sem hitte volna, hogy egy olyan szintű film- és filmzene történeti mérföldkővel állnak majd elő, mint a Mátrix. S bár az ide készült modern stílusú szerzeményével egy csapásra magára vonta a figyelmet Davis, a későbbiekben sajnos nem sikerült hasonló sikerprodukciók közelébe jutnia. Többek között olyan, elsősorban másodvonalbeli akció-, valamint horror/thriller produkciókhoz szerződtették, mint a Tökéletes katona: A visszatérés, a Véres Valentin, az Ellenséges terület vagy A tengerészgyalogos. A Mátrix-trilógia mellett kiemelkedőbb munkái közé szokták sorolni a Jurassic Park 3. aláfestését (amely egy rendkívül igényes, az előző részeket jegyző John Williams szelleméhez hű szerzemény), valamint a Légörvény 2.: Halálfélelem muzsikáját.

Bár Davis az utóbbi időben filmzeneszerzőként nem igazán hallat magáról (legutóbb 2010-ben vette ki részét mozgóképhez készült zenéből Randy Newman hangszerelőjeként), karrierjét egyéb területeken építgeti tovább: fiatal korától kezdve komponált különféle darabokat, melyek közül a kilencvenes évek második felétől írtak egyre ismertebbé tették őt. Zongora-, opera-, kórus-, nagyzenekari, valamint kamarazenekari műveivel koncertezni kezdett, s ezek nagyobb sikereket hoztak számára score-jainál. Legutóbbi munkája a 2010-es „Rio de Sangre” című háromrészes opera volt, mely a Los Angeles Master Chorale megbízásából 2005-ben készült „Rio de Sangre Suite”-ből nőtte ki magát. 
 

Kulics László
2012.12.03.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


A Jurassic Park zenéi
Moziszériák, tévésorozatok

Beszámolónk a Varése Sarabande 30. születésnapi rendezvényéről
Beszámolók