„Tulajdonképpen a zeneszerző a film első közönsége. Nézi ezt a félig kész művet, és megvan a lehetősége, hogy még jobbá tegye.”


Generációjának egyik legismertebb filmzeneszerzője, aki emellett jazzkomponistaként, producerként és dalszerzőként is tevékenykedik, továbbá ő a GRP Records társalapítója. A sokoldalú művész az egyesült államokbeli Littletown városkában látta meg a napvilágot, zene iránti szeretetét, érdeklődését pedig elsősorban hegedűművész édesapjától, Henri Grusintól örökölte. Figyelmét eleinte a klasszikus zene kötötte le, az ötvenes évek elején berobbanó könnyedebb hangvételű jazzmuzsikák azonban igen komoly hatást gyakoroltak rá, aminek hatására saját bandát alapított, hogy helyi klubokban zenélhessen.

1956-ban szerezte meg diplomáját a University of Colorado Boulderen, s azt, hogy hogyan is működik a show-biznisz, a The Andy Williams Show révén tapasztalhatta meg, ahol két évig dolgozott karmesterként, zenei rendezőként, illetve zenészként. Ez az időszak elegendő volt arra, hogy felkeltse a tévés szakma figyelmét, és olyan sorozatokkal keressék meg – immáron komponistaként –, mint a The Farmer's Daughter, a The Wild Wild West, a Gidget és a The Girl from U.N.C.L.E. Karrierjének első komoly állomása az 1967-es Diploma előtt volt, melyhez bár csupán néhány kiegészítő tételt szállított, a Simon & Garfunkel-dalokhoz tökéletesen illeszkedő score-jáért Paul Simonnal megosztva Grammy-díjjal jutalmazták. Ettől kezdve ugrásszerűen nőni kezdtek a megkeresések (Indián magány – Halál a Rubin-hegyen, Magányos vadász a szív, Hol voltál, amikor kialudtak a fények?), ám még mindig sok tévés felkérésnek tett eleget (többek között Columbo debütálásához is szállított dallamokat), s önálló jazzalbumokat készített az Epic, illetve a Columbia Records megbízásából. 

A hetvenes évek elején Larry Rosen producerrel és fiatalabb generációs jazz-zenészekkel épített ki gyümölcsöző kapcsolatot – előbbivel 1978-ban létrehozták a Grusin Rosen Productiont, s a GRP Records égisze alatt azóta is sorra jelennek meg jazzalbumok. A hetvenes évek második felében barátaival a hagyományos jazz áthangszerelésével kezdtek kísérletezni, ennek során nagyobb teret engedtek az akkor már elterjedőben lévő, elektromos alapú hangszereknek. Ez idő alatt ismerkedett meg Sydney Pollackkal, akivel impozáns munkakapcsolatot alakított ki. Első közös vállalkozásuk a Jakuzák volt, amelyet olyan sikerek követtek, mint a Robert Redford főszereplésével készült A keselyű három napja, A Las Vegas-i lovas és a Havanna, a Bobby Deerfield Al Pacinóval, a Paul Newmannel és Sally Fielddel forgatott A szenzáció áldozata, a Harrison Ford-féle Zuhanás, továbbá A cég, az Aranyoskám és az Azok a csodálatos Baker-fiúk. A direktor így fogalmazta meg Grusinnal kapcsolatos véleményét: „Ő mindent meg tud csinálni, és már mindent meg is csinált”. Ám a hetvenes évek nemcsak a Pollackkal kialakított hosszú távú együttműködésnek szolgáltak táptalajként: ekkor ismerkedett meg Warren Beattyval is, akinek a Vörösökhöz és az Ép testben épp, hogy élekhez írt muzsikát (utóbbinak köszönheti első Oscar-jelölését is), illetve Redford is felfigyelt rá, aki A keselyű három napja és A Las Vegas-i lovas nyomán (ahol még csak színészként volt jelen) leszerződtette rendezéséhez, A milagrói babháborúhoz, melynek kíséretét Oscar-díjjal jutalmazták. 

Grusin fáradhatatlan munkatempója a nyolcvanas években még több elismerést és még nagyobb hírnevet hozott neki, hiszen míg jazzalbumai a toplisták élén szerepeltek, színvonalas filmzenéinek hála Hollywood egyik legismertebb komponistájává vált. Ráadásul addig kialakult stílusa új színekkel egészült ki: az ekkoriban teret hódító elektronikus zene őt is megérintette, de aláfestéseiben nemcsak a szintetizátorok és a különböző elektronikus hangszerek jelentek meg, hanem a funky és a soul is. A művészt elképesztő mennyiségű munkával látta el a filmipar (A szenzáció áldozata, Az alvilág pápája, Kettős szerepben, Botrány, Zuhanás a szerelembe, Aranyoskám, Az aranytó, A bajnok és még sorolhatnánk), sokoldalúsága ellenére azonban a jazz és a dráma világát ritkán cserélte fel mással. Műfaji kalandozásainak egyik legjobb és legnépszerűbb állomása az 1985-ös Kincsvadászok volt, melynek írója és producere, Steven Spielberg kifejezetten őt képzelte el a zeneszerzői posztra.

A kilencvenes években visszatért az akusztikus, hagyományos hangszerekhez, 1991-ben pedig Rosennel úgy döntöttek, eladják cégüket az MCA-nek, ám Grusin ezzel párhuzamosan lemezszerződést kötött velük, és olyan nagyágyúk szerzeményeit játszotta fel zongorán, mint George Gershwin, Duke Ellington, Elmer Bernstein és Henry Mancini. Filmzenék tekintetében is folytatódott a sikerszéria, ráadásul az Azok a csodálatos Baker fiúk, a Havanna és A cég ihlette műveiért újabb három Oscar-jelöléssel gazdagodott. Keresettsége ellenére azonban filmzeneszerzőként kezdett egyre inkább háttérbe húzódni, az 1999-es Zuhanást követően pedig már csak A szerencse foglyai című krimire, illetve néhány tévés alkotásra mondott igent. A Berklee College of Music és a University of Colorado díszdoktorává avatott Grusin mindennapjait a rivaldafény helyett a fiatal jazz-zenészeket támogató alapítványa körüli tevékenykedés váltotta fel, de alkalmanként egy-egy koncertre is szakít időt. 
 

Kulics László
2020.06.29.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


Brian De Palma filmjeinek zenéje
Kollaborációk, életutak

Dave Grusin
A filmzene legendái

Richard Donner filmjeinek zenéje
Kollaborációk, életutak