Grusin zenei kreativitására, saját hangjára a korszak fiatal rendezői is felfigyeltek. Philip Kaufmannek a Banditák a jenkik földjénhez írt muzsikát, Peter Yatesnek az Eddie Coyle barátaihoz, Sydney Pollackkal az 1974-es Jakuzák kapcsán dolgozott először, majd egy év múlva A keselyű három napja következett, illetve 1977-ben a Bobby Deerfield. Számos különleges hangulatú mozi zeneszerzőjének szerződtették ekkoriban, többek között a Meghívás egy gyilkos vacsorára, A jónevű senki vagy a Hölgyem, Isten áldja!. A Warren Beatty rendezte 1978-as Ép testben épp, hogy élek hozta el számára az első Oscar-jelölést. Bár nyernie nem sikerült, de az Akadémia figyelme immáron ráirányult, s egy évvel később, A bajnok aláfestéséért ismét a jelöltek közé került.


A hetvenes évek elején kezdett el együtt dolgozni Larry Rosen producerrel és a fiatalabb generáció jazz-zenészeivel, akikkel új albumokat készítettek a Blue Note kiadó számára, mely az egyik leghíresebb jazzkiadó volt az Egyesült Államokban. A sikerre való tekintettel 1978-ban megalapították önálló cégüket, a Grusin Rosen Productiont, mely később a komponista megannyi zenéjét kiadhatta. Ezek között filmzene és önálló jazzalbum is akadt. Teljesen külön kezelte ezt az énjét, ugyanis míg a filmek esetében volt inspiráció és ezáltal kötöttség, addig a szólólemezei esetében a semmiből való alkotás volt számára a kihívás. A kiadója révén a digitális felvételek terén úttörő szerepet játszott, a nyolcvanas évek elején pedig a szintetizátorok és a különböző elektronikus hangszerek is megjelentek munkáiban, s ez olyan stílusok beemelését is magával hozta, mint a funky vagy a soul. A zeneszerzés mellett zongoraművészként is elismert, s ebbéli tudása sok filmzenéjében meg is jelent. Ennek egyik legszebb példája Az aranytó muzsikája, melyért szintén Oscarra jelölték 1981-ben.

A kemény munka és fáradhatatlan munkatempója a nyolcvanas években még több elismertséget és nagyobb hírnevet szerzett neki. Jazzalbumai a toplisták elején mozogtak, filmzenéivel pedig Hollywood egyik legismertebb komponistájává vált. Munkássága legtermékenyebb évei köszöntöttek be ezzel az évtizeddel; Sydney Pollackkal A Las Vegas-i lovas kapcsán folytatódott az együttműködése, ezt 1981-ben A szenzáció áldozata követte. Az évtized egyik legjobb vígjátékához, a szintén Pollack rendezte Aranyoskámhoz is ő írt aláfestést, s ezzel gyakorlatilag feltette karrierjére a koronát. A rendkívül hangulatos, dallamos jazzes muzsika a mai napig a műfaj egyik legkiemelkedőbb score-jának számít, egyik betétdaláért újfent Oscar-jelölést érdemelt ki, a score-ral pedig a Grammy-díjért volt harcban. A figyelem középpontjába került szerzőt a nyolcvanas évek első felében rengeteg felkérés árasztotta el, olyan moziknál működött közre, mint Az alvilág pápája, a Kettős szerepben vagy a Zuhanás a szerelembe. Grusin igen sokoldalú zeneszerző, noha a jazz és a dráma világát csak ritkán cserélte másra. A műfaji kalandozásainak egyik legjobb és legnépszerűbb állomása egy 1985-ös kalandfilm, a Kincsvadászok volt. Bár csak nehezen vállalta el a score megírását, de végül életműve legösszetettebb szimfonikus muzsikáját szállította a filmhez. Ennek írója és producere, Steven Spielberg kifejezetten őt képzelte el a zeneszerzői posztra, s bár Grusin nem érezte magát alkalmasnak egy ilyen munkára, végül elvállalta, s egy meghatározó, nagyon népszerű score-t produkált. Karrierje csúcsán kérte fel Robert Redford A milagrói babháború zenéjének megírására, ahol latinos dallamokat vegyített jazzel, s bár a score nem annyira meghatározó és kiemelkedő, mint néhány más alkotása, ám mégis ez hozta el számára az Oscart, illetve egy újabb Grammyt.


A nyolcvanas évek vége is termékeny volt, bár igazán nagy filmhez ekkor nem szerződtették. Ezen időszakból a Clara szíve és az Azok a csodálatos Baker fiúk emelhető ki, utóbbi különösen fontos, hiszen ehhez ismét nagyszerű muzsikával állt elő a mester. Oscar- és Golden Globe-jelölés mellett egy újabb Grammy-díjat is bezsebelhetett. A kilencvenes években visszatért az akusztikus, hagyományos hangszerek felé. 1991-ben eladta a zenei kiadóját, de szerződései révén olyan nagyságok szerzeményeit játszotta fel zongorán, mint George Gershwin, Duke Ellington, Elmer Bernstein és Henry Mancini. Népszerűsége csúcsa volt ez az időszak, olyan filmekkel, mint a Havanna, melynek muzsikájával újfent Oscar-jelölt lett, a Hiúságok máglyája, a Kopaszoknak szeretettel (utóbbi Grammy-nominációt ért), egy újabb Pollack-film, A cég (Oscar-jelölés), az Irány a Mississippi!, majd az 1996-os Mulholland - Gyilkos negyed. 1997-ben a Dalok szárnyán kapcsán került ismét a figyelem középpontjába és egy Grammy-szobor megnyerésének közelébe. A kilencvenes éveket két nem túl jól sikerült filmmel zárta: a Pollack rendezte Zuhanás és Forest Whitaker Majd elválikja azonban zeneként kifejezetten a szerző élvonalban lévő alkotásai közé tartozik.

Grusin a kétezres években már szinte teljesen visszavonult, s csak nagy ritkán alkotott. Pár tévés megbízás mellett egy mozis munkával jelentkezett, a 2006-os A szerencse foglyai azonban nem lett egy emlékezetes munka. Lassan a szólólemezekkel is leállt, manapság pedig már teljesen elhagyta a showbiznisz világát. Több egyetem díszdoktora, van egy fiatal jazz-zenészeket támogató alapítványa, s olykor még koncertezik is.