Az írás a Jean-Claude Van Johnson tesztepizódja alapján készült. A fenti pontszám nem a kiadott albumra, csak az első rész zenéjére vonatkozik.

Azon a ponton, ahová Jean-Claude Van Damme karrierje jutott, tulajdonképpen már minden mindegy. Az egykori A kategóriás akciósztár filmjei napjainkban nem igazán jutnak el a mozikig (a The Expendables – A feláldozhatók második részének kivételével, de hát ott ő csak egyetlen eleme volt a nagy egésznek), ám még mielőtt tényleg mindenki szánakozva kezdett volna el rá nézni, elébe ment a dolgoknak, és – ahogy például David Hasselhoff is – ő helyezte a céltábla közepére saját magát. Persze egymás után érkeztek és érkeznek tőle továbbra is a szokásos, minőségben és anyagi értelemben egyaránt olcsó produkciók, mint például a Tökéletes katona ki tudja, hányadik része, ugyanakkor már nem félti annyira az imidzsét. Született egy szatírikus JCVD, illetve egy Dzsungeltúra lúzereknek is, s utóbbi esetében már az sem rettentette el, hogy kifejezetten vígjátékról van szó. Ennek az útkeresésnek az újabb állomása lett a Ridley Scott cégének égisze alatt leforgatott Jean-Claude Van Johnson, mely egy tervezett amazonos sorozat félórás tesztepizódja, és a nézők körében aratott siker mértéke dönti el, hogy lesz-e folytatása. Erre pedig minden esély megvan, hiszen az öniróniával és filmes kikacsintásokkal bőségesen megszórt művecske okkal zsebelt be többnyire pozitív kritikákat. Van Damme a berozsdásodott csontjaival ugyanis éppúgy viccel benne, mint ahogy hagyja kiforgatni egykori sikerfilmjeinek egy bot egyszerűségével vetekedő sztorijait és bunyós jeleneteit.


Miként a JCVD esetében történt, a sztori ezúttal is a valóságból indul ki, pontosabban annak megcsavarásából. Az életunt Van Damme a filmjei plakátjaival kidekorált villájában teng-leng, visszavonulása óta nem találja helyét. Amikor véletlenül összefut egykori barátnőjével, Vanessával (Kat Foster), ráébred, hogy ő volt élete nagy szerelme, és szeretné visszahódítani – az ex azonban néhány órán belül indul Bulgáriába. A férfi ekkor elhatározza, hogy utánamegy, és ismét aktiválja magát. Csakhogy nem elsősorban színészként, hiszen az csupán egy álca: a forgatások valójában alibiként szolgálnak ahhoz, hogy Van Damme (fedőnevén: Van Johnson) nyugodtan űzhesse a világ különböző pontjain valódi hivatását, a titkos ügynökösködést...

A zeneszerző az a Joseph Trapanese lett, akit elsősorban a mostanra közröhej tárgyává vált A beavatott-szériához lehet kötni, ugyanakkor a Tron: Örökség és a Feledés aláfestésébe is besegített a Daft Punknak, illetve az M83-nek. A Jean-Claude Van Johnsonhoz készített, kiadatlan score-ja komponálásakor még nem tudhatta, hogy lesz-e folytatás, így nem meglepő, hogy a jelenetek alatt nem lehet főtémát felfedezni, amennyiben viszont szabad utat kap a sorozat, akkor már elkerülhetetlen lesz egy ütős motívum megalkotása. A pilot epizód muzsikájában részben meghatározók a Van Damme és Vanessa kapcsolatát érzékeltető, lassú szerzemények, melyek érzelmesebb (zongora)húrokat pendítenek meg, egy ponton még egy rövid etűdöt is hallunk. Az edzést, a bevetést, valamint az erre való készülődést dinamikus, szimfonikusnak álcázott, ám költségvetési okokból bizonyára hangmintákon és néhány hangszeren alapuló zenei pillanatok jellemzik, a filmforgatásos jelenetben pedig egy elektromos gitár lép az előtérbe.


Trapanese érthető módon nem véresen komolyan vett, hanem inkább akcióvígjátékosra hangszerelt kompozíciói mellett három dal is hangsúlyt kapott. A címszereplő kezdetben Jacques Brel, a francia Szécsi Pál dalára, a "Ne me quitte pas"-ra vergődik otthonában, míg a stáblista alatt John Sebastian "Welcome Back"-je szól. A harmadik nótára, az éttermi és az ezt követő célbalövős jelenetben hallható, nagyszerű szintipop muzsikára bizonyára nem egy néző felkapta a fejét. Az "Electric Empire" szerzője Huw Williams, Bruce Fingers és Billie Ray Fingers, maga a darab pedig a főleg a trió munkáira épülő "Dream Pop 4" című albumon található. Trapanese vonatkozásában nem beszélhetünk túl izgalmas zenei anyagról, hiszen a betétdalok emlékezetesebbek, mint az instrumentális muzsika, de amennyiben lesz folytatás, bizonyára a komponista is jobban oda fogja tenni magát.