M. Night Shyamalan A sebezhetetlenje, a Disney stúdió Dínója, valamint a Jég és föld között – az ezredforduló küszöbén e mozik révén hallatott magáról James Newton Howard, aki ezeken felül a főtéma erejéig a Gideon's Crossing című sorozatból is kivette a részét. Ezek minőségi muzsikái révén a 2000-es esztendő a szerző pályafutásának emlékezetes évei közé sorolandó, esetemben pedig azért van fontos szerepe ezen időszakának, pontosabban a Jég és föld között score-jának, mert a Vírusé mellett ez a zene szolgáltatta a másik nyomos indokot ahhoz, hogy nagyobb figyelmet szenteljek a szerző munkásságának.


A hegymászás a természet meghódításának legszínesebb módja, és nemcsak azért, mert e tevékenység során számtalan kihívással találja szemben magát az ember, hanem azért is, mert csodálatosabbnál csodálatosabb látványvilág tárul elé. E sport alapvetően csapatjáték, ám hiába vannak segítők, csoporttársak, a mászó élete többnyire saját döntéseinek, teherbíró képességének, felkészültségének, erejének, küzdeni akarásának, valamint lélekjelenlétének függvénye. Összetettsége ellenére meglehetősen ritkán nyúlnak a témához a filmesek, s ha igen, akkor vagy megtörtént eset feldolgozásaként, vagy akciófilm keretében köszön vissza a vászonról. Az elmúlt évtizedek során olyan mozik születtek, mint az Everest, a Cliffhanger – Függő játszma, a Bosszú az Eiger csúcsán, a Nordwand, A Nanga Parbat meghódítása, a Végzetes túra, a Halál a Himaláján, a K2 – Ki itt felmászol..., illetőleg jelen írásom tárgya, az eredeti jelentésével köszönő viszonyban sem lévő, kicsavart magyar címmel ellátott Jég és föld között.

A direktori széket Martin Campbell foglalhatta el, a főbb szerepekben pedig Chris O'Donnell (Mindörökké Batman), Robin Tunney (A mentalista), Bill Paxton (Két tűz között), Nicholas Lea (X-akták) és Scott Glenn (Lánglovagok) látható. A forgatókönyvön Robert King (A kincses sziget kalózai) kezdett el dolgozni, akiben eleinte még a Cliffhanger folytatása körvonalazódott, majd miután csatlakozott hozzá Terry Hayes (Halálos nyugalom), a stúdióval egyetértésben a Sylvester Stallone-mozitól független történetet dolgoztak ki. A film jócskán kapott a negatív visszajelzésekből, melyek döntően a drámai szálak túlzott előtérbe hozását, a sablonos karaktereket és a hiteltelen akciórészeket emelték ki. Engem annak idején tökéletesen megfogott látványvilágával, zenéjével, ráadásul a Tunney és O'Donnell által alakított, hegymászó családból származó testvérpárral is kellő mértékben szimpatizáltam, ám miután évek múltán újranéztem, már kicsit másként tekintettem rá, egy vasárnap délutáni, könnyed filmnézéshez azonban még így is remek választásnak vélem.


Campbell nem tart ki hosszú távon egy-egy komponista mellett, inkább az a fajta filmes, aki aktuális projektjeinek igénye alapján igyekszik megtalálni a legmegfelelőbb szerzőt. Ennek eredményeként a Gyilkos törvénynél Jerry Goldsmithszel, a Zorro álarca, a Zorro legendája és a Határok nélkül kapcsán James Hornerrel, a Casino Royale-nál David Arnolddal, A sötétség határán esetében pedig Howard Shore-ral dolgozott együtt, de mellettük Cliff Martinez (Az idegen), Graeme Revell (Menekülés Absolomból), valamint Eric Serra (James Bond: Aranyszem) is jegyez zenét filmjeihez. A Jég és föld között esetében Howardhoz fordult segítségért, akit bár addig még nem alkalmazott, munkáit jól ismerte, tisztában volt stílusával, képességeivel. "A film tele van kontrasztokkal: humoros mozzanatok, dráma és látványos akciók éppúgy akadnak benne, mint csendesebb, bensőségesebb pillanatok. Olyasvalakire volt szükségem, aki képes ezeket összefogni" – indokolta választását Campbell, aki ezt követően több mint tíz év elteltével, a Zöld Lámpás kapcsán kopogtatott újfent a művész ajtaján.

A direktor határozott szándéka ellenére kollaborációjuk megvalósulása eleinte meglehetősen kétséges volt, a szerződéskötést ugyanis hosszas telefonbeszélgetések, egyeztetések előzték meg. Ennek hátterében az állt, hogy bár Campbell mindenképpen vele szeretett volna dolgozni, a zenére első körben szánt büdzsé nem tette lehetővé Howardnak, hogy az általa elképzelt léptékű muzsikát szállítsa le, s amíg ezt nem látta biztosítottnak, nem akart elköteleződni. 1999 decemberében azonban sikerült megegyezniük, három hónappal később pedig körvonalazódni kezdett a zene: "Szeretem, ha egy-két hónapot kapok arra, hogy elgondolkodjak az ötleteimről, ami jelen esetben is jól jött, mert tisztában voltam azzal, hogy egy tematikus score-ra lesz szükség" – nyilatkozta az alkotó.


Howard művének vezérfonalaként a Garrett testvérpár, Annie (Tunney) és Peter (O'Donnell) ihlette motívumot alkalmazta, amely egyszerre jeleníti meg kettejük kapcsolatát, a családi kötelék fontosságát, valamint a hegycsúcsok meghódítása iránti vágyódást. Ez már a nyitányként alkalmazott "Utah" második felében felcsendül, különféle variációi pedig olyan trackekben köszönnek vissza, mint a "Three Years Later", az "I Need One More", a "Base Camp", valamint a "You Wanna Do This?". Ezek amellett, hogy hibátlanul támasztják alá, miként készülődik a mászáshoz a Föld második legmagasabb hegycsúcsát, a K2-t meghódítani szándékozó csapat, a szerző remek dallamalkotó képességéről is tanúbizonyságot tesznek.

A magáról kántálással ("Three Years Later") hallató kórussal tarkított szimfonikus műben a harangok éppúgy szerephez jutnak, mint a gongok és a fuvolák, melyek bevonásával Howard a hegység földrajzi elhelyezkedését kívánta érzékeltetni. Mindezeken túl helyenként némi elektronikus támogatás is tetten érhető, igaz, csak visszafogottan. A szerző eleinte jóval több hasonló megoldásban gondolkodott, ám ezek nagy részénél végül jobbnak látta elképzeléseit valódi hangszerekre átültetni, ami nemegyszer vezet elementáris zenekari jelenléthez – a "Three Years Later" éppúgy jó példa erre, mint az "Avalanche", melynek eljátszása minden bizonnyal kivette a zenekar tagjainak erejét.


A történet előrehaladtával a muzsika hangulata változik, követve annak körvonalazódását, hogy a mászócsapatnak kik a K2-t tisztelő tagjai, és kik az egoista, a cél elérése érdekében mindent mindennek alárendelők, akik veszélybe sodorják az expedíciót. Ezen átalakulás az albumon a "Spindrift"-től veszi kezdetét, Howard innentől vált az addig hallottakhoz képest homlokegyenest más stílusra. A score e tételen kívül a "Don't Touch Her"-rel, a "Maybe You Should Turn Back"-kel, illetőleg a "Vaughn Decides"-szal evez át a szép ívű dallamokból a sejtelmesség és az életveszélyes helyzetek előrevetítése felé. Az ezekben felbukkanó mély vonósokra, borúsan megszólaló fafúvósokra és rezesekre építkező megoldások nem mások, mint a milliárdos Elliot Vaughn (Paxton) valódi arcának tükörképei. Az iméntiekkel karöltve érkezik az "Avalanche", a "Nitro", valamint a lemez leghosszabb darabja, a "Peter's Jump / Tom's Heart", melyek egytől egyig hamisítatlan Howard-akciódarabok.


"Ez egy nagyívű témával átjárt, grandiózus és hangos akció-kaland score. Energikus, mozgalmas, feszült és izgalmas" – összegezte művét James Newton Howard. Munkájának gyümölcséből a Varése Sarabande állított össze egy háromnegyed órás korongot (később pedig a Varése Sarabande – A 25th Anniversary Celebration, Volume Two-ra keresztelt négylemezes gyűjteményére is felkerült belőle egy kis ízelítő), s ez majdhogynem az összes olyan tételt magában foglalja, amelyre a filmet nézve elismerően bólogattam – ettől függetlenül egy bővített változat megjelenése esetén gondolkodás nélkül ruháznék be újra erre a zenére. Ha jól ismerjük Howard munkásságát, akkor a Jég és föld között aláfestésére a szerző egyfajta stílusösszegzéseként is tekinthetünk, s habár nem lett olyan egyedi és jellegzetes, mint a bevezetőben említett A sebezhetetlen és a Dínó kísérete, energikussága és csodálatos főtémája mindenképpen figyelemre méltóvá teszi.