1597-ben látott napvilágot William Shakespeare legismertebb tragédiája, a Rómeó és Júlia, mely amellett, hogy mai napig közkedvelt darabja a színházaknak, Hollywood céltáblájára is számtalan alkalommal felkerült már, hol hitelesen, hol pedig a messzemenőkig elszakadva a kortól és a helyszíntől. A legutóbbi mozis adaptáció a Kutyavilágot, Az utolsó légiót és a Pio Atyát is jegyző olasz direktornak, Carlo Carleinek köszönhető, aki 2012 februárjában fogott hozzá a forgatásnak, a végeredmény pedig – az alapanyag ismertségéhez képest igen sokára – másfél évvel később be is kerülhetett a filmszínházakba. A Douglas Booth és Hailee Steinfeld főszereplésével vászonra vitt mű forgatókönyvét a Gosford Park történetéért Oscar-díjjal jutalmazott Julian Fellowes vetette papírra, ám bármennyire is igyekezett ő és a többi alkotó, a film hatalmas bukást könyvelhetett el: a tizenöt milliós gyártási költségből alig termelt vissza egymilliónál többet. A negatív visszhang oka főként abból eredt, hogy a korhű ábrázolás mellett a párbeszédek nem egyeznek meg teljes egészében az eredeti szöveggel, hanem helyenként a mai fiatalok vélt igényeit figyelembe véve módosítottak rajtuk.


Az időtálló tragédia zenéje meseszép, megszületéséhez azonban nem vezetett egyenes út. 2012 decemberében két kép is felkerült a világhálóra arról, miként dolgozik James Horner az Abbey Road 1-ban, illetve az Air Studiosban Carlei filmjének aláfestésén, valamint betétdalán – utóbbi kapcsán a komponista újfent a norvég énekesnőhöz, Sisselhez fordult segítségért, ahogy az a Titanic esetében is történt. 2013 júniusának elején pedig már arról szóltak a hírek, hogy a Sony Classical jelenteti majd meg a score-t, néhány héttel később azonban bejelentették, hogy Horner munkáját megköszönvén, a lengyel származású Abel Korzeniowskira vár a feladat, hogy rekordgyorsasággal támassza alá zenével a produkciót. Egyes hírek szerint Horner muzsikájával az volt a baj, hogy a kilencvenes évekből ismert érzelmes oldalát hozta, s a tesztvetítések alkalmával olyan visszajelzések jöttek, hogy mindez nem megfelelő ehhez az elsősorban a tinédzsereket megcélozni kívánó alkotáshoz. Ugyanakkor olyan információk is napvilágot láttak, miszerint a zene igen jól működött, a tesztvetítések negatív visszhangja okán azonban a mozit újravágták, ami zenei módosításokkal párosult, ám azt Horner már nem vállalta el, ezért elengedhetetlen volt új komponista után nézni. Az esettel kapcsolatban Korzeniowski korrekt módon, a tényekre szorítkozva fogalmazott Facebook-oldalán: "2013 áprilisának végén felkértek arra, hogy írjak egy alternatív muzsikát az új Shakespeare-adaptáció, a Rómeó és Júlia számára, melynek főszereplői Hailee Steinfeld és Douglas Booth, rendezője pedig Carlo Carlei..." Bármelyik verzió is állja meg a helyét, egy biztos: ilyen színvonalas zene komponistaváltás után, nyomás és meglehetősen szűk határidő össztüzében nem mindennap születik.

"A zeném a szerelemről szól. Minden tőlem telhetőt megtettem azért, hogy az elején elfelejtsem, miként is végződik mindez, és a kibontakozó szerelemmel párosuló további érzelmekre, a szenvedésre és a vonzalomra összpontosítottam" – mesélte a komponista, kinek score-ja egyszerre csodálatos és szívbemarkoló, akárcsak a világirodalom leghíresebb szerelmespárjának sztorija. A varázslat a "Juliet's Dream"-mel veszi kezdetét, és az itt hallható lendület, érzelemgazdagság, könnyedség egészen a "Wedding Vows"-ig kitart. Az ezek között található tételek főbb jellemzői a fülbemászó zongorafutamok, valamint a letisztult, elegáns dallamvilág, melyek elegye az imént kiemelt páros mellett olyan hibátlan trackeket eredményez, mint például a "Forbidden Love", a "Queen Mab", a Tamara Bevard vokáljával színesített "The Cheek of Night", a "First Kiss", a "Trooping with Crows", valamint az "A Thousand Times Good Night". Korzeniowski elképzelése, vagyis hogy ameddig csak lehet, a fiatalok szerelmére összpontosít, tökéletesen működik. A cselekmény okán azonban mindez keserédes, szívfacsaró motívumokba kénytelen torkollni, aminek első jelei a mély hangokkal operáló, dinamikusan induló "Fortune's Fool"-ban mutatkoznak, és a "Tempt Not a Desperate Man"–"The Crypt, Pt. 1"–"The Crypt, Pt. 2"–"Eternal Love" négyesben érik el tetőpontjukat, ahol már nemcsak a Hollywood Studio Symphony szomorú, keserű játékára, valamint Bevard énekére támaszkodik a szerző, hanem egy női kórusra is.


A krakkói születésű Abel Korzeniowskinak eddig még egyetlen aláfestését sem hallottam, így a Rómeó és Júlia zenéje minden szempontból újdonságnak számított nálam. Egy olyan minőségi muzsikát ismerhettem meg, amely meghatározó élményt okozott. Azonban bármennyire is kedvelem ezt a score-t, és hallgattam már meg számtalanszor, erős témacentrikussága miatt egy csöppnyi hiányérzetem van változatos dallamok terén (ebből a szempontból kis túlzással Philip Glass műveihez tudnám hasonlítani), s csupán ezért nem tudom megadni rá a maximális pontszámot – bár erősen rezeg a léc. Mindemellett úgy vélem, hogy egy olyan maradandó szerzemény került ki a művész kezei közül, amely évek múltán is ugyanolyan hatással lesz majd rám, mint most.