Köztudott, hogy Woody Allen filmjeit többnyire New Yorkban forgatja, s szinte alig van olyan műve, melyet ne a Nagy Alma változatos világa ihletett volna. Sokan tartják úgy, hogy Allen művészete a kilencvenes években és az új évezred elején elszürkült és korántsem mutat olyan egyediséget, amit anno a hetvenes-nyolcvanas években. Én nem osztom ezt az álláspontot, bár véleményem nem is túl mérvadó, hiszen nem vagyok túl nagy szakértője a vastagkeretes szemüveget viselő direktornak, de már csak neve miatt is próbálom új filmjeit nyomon követni. Számomra az
, ugyanakkor kétségtelen, hogy az évente egy filmet összehozó rendező munkái között találunk melléfogásokat. New York legnagyobb mesélője is érezhette, hogy kezd kissé fásulttá válni, korábbi filmjei frissessége már eltűnőben van, és nemcsak arról lehet szó, hogy kritikusai túl szigorúak vele. Ennek orvoslására pedig azt választotta, hogy elhagyja szeretett városát, végül Angliában kötött ki, filmjeinek új színhelye London lett. A környezetváltozás pedig bejött, első angol filmje a
egyben egyik legjobbja lett, ráadásul egy új múzsával, Scarlett Johanssonnal is megajándékozta a rendezőt. Az ezt követő misztikus vonalú
szintén vérbeli londoni sztori volt, bár a dicsérő szavak itt már nem voltak olyan erőteljesek.
A
Kasszandra álmában továbbra is az angol főváros maradt a helyszín, azonban a korábbiakkal ellentétben, a felsőosztály helyett a helyi kisemberek világába vezet a sztori. Allen filmjeiben mindig sztárokat vonultat fel, kevés olyan ismert színész van, aki ne szerepelt volna már alkotásai valamelyikében. Gyakorlatilag presztízskérdés a filmjeiben való megjelenés, így akár szokásos gázsijuk töredékéért is szerepet vállalnak a nagy nevek. Jelen esetben Colin Farrell és Ewan McGregor a két nagyágyú, és mindkettőből minőségi alakítást hozott ki a rendező. Egy simlis londoni testvérpárt alakítanak, akik sorsukkal elégedetlenek, többre vágynak, bár tudják erre önerőből semmi esélyük. Farrell karaktere, Terry autószerelőként dolgozik, a munka után pedig egy hazárdjátékos, aki minden pénzét kockára teszi, és néha ugyan sikerrel jár, viszont néha nagyot bukik. Legutolsó kártyapartija alkalmával kilencvenezer font adósságba veri magát, az uzsorás pedig hamar szeretné viszontlátni a kölcsönadott pénzét. Terryn már a családi étteremben dolgozó, de onnan elvágyó öccse (McGregor) sem tud segíteni. Nem mellesleg ő sincs könnyű helyzetben, mert frissen szerzett szerelme előtt nem volt túl őszinte, mivel gazdag szállodatulajdonosnak adta ki magát, a látszatot pedig fent kell tartani, tehát a pénzre neki is nagy szüksége van. Ekkor érkezik meg a távol élő gazdag nagybácsi (Tom Willkinson), aki adócsalását eltussolandó, könyvelője megölésére kéri az ezen igen meglepődő fiúkat. A testvérek erkölcsi dilemmájukon hamar túlesnek, mivel a szükség nagy úr, az adóság- és hazugságcsapda pedig egyre jobban magával rántja őket, így a gyilkosságért komoly pénzt ígérő rokon kérése teljesül. A bűn elkövetése azonban nem múlik el nyom nélkül, és még nagyobb, egyben végzetes problémát hoz számukra.
Allen filmjeihez többnyire korábban megírt dalokat, jazz-, illetve komolyzenei műveket szokott felhasználni aláfestésként, ha egyáltalán alkalmaz zenét. A nyolcvanas években többször kérte fel Dick Hyman dalszerző, komponistát, hogy filmjeihez zenét írjon, de nagyon ismert zeneszerzővel csak egyszer, 1971-ben dolgozott (akkor Marvin Hamlisch készített aláfestést a
Banánköztársasághoz). Ezért is volt furcsa, hogy a
Kasszandra álmához eredeti zenét akart, ennek elkészítését pedig napjaink egyik legnagyobb komponistájára, Philip Glassre bízta. A rendező a szerző kiválasztásában nem hazudtolta meg önmagát, hiszen Glass maga is ikonikus New York-i figura, így érthető, hogy "földijére" esett a választása. A komponista elmondása szerint bár ötven éve egy városban él a direktorral, addig mégsem találkoztak, s talán pont ezért rendkívül izgalmas megbízásnak tekintette a felkérést. Az Allennel való együttműködést virágzónak festette le, noha úgy vélte, a rendező nagyon öntudatos, azonban szívesen veszi a javaslatokat, így az ő ötleteire is nyitott volt.
A film alatt sajnos háttérbe szorul a játékidejét tekintve amúgy sem hosszú score. Amikor felcsendül, akkor viszont érezhetően ott van, segít a történés megértésében, jól illik a képekhez. A szerző minimalista stílusa erős korlátokat jelent zenéi számára, amit még erősít az is, hogy munkáit többnyire ugyanazon dallamokra építi. Aki hallott már bármit is Glasstől, az tudja, mik azok az alapok, amiket rendszeresen használ, ezek szinte minden művében újra és újra előjönnek, azonban egysíkúnak mégsem lehet nevezni őket az apró, de lényegi változtatások miatt. Sajnálatos ugyanakkor, hogy jelen kompozíciója mindössze félórás lett, melyből a film alatt még ennyit se hallani. Ennek ellenére mégis hozzáforr a látottakhoz, jól kiegészíti egymást a kép és a hang.
A főcím alatt egy tipikus Glasses muzsikát hallunk. Erősen komolyzenei, leginkább egy opera nyitányára emlékeztető megoldásra épülő tétel a "Cassandra's Dream", mely valami rossz eljövetelét festi elénk. Tulajdonképpen egy jól kivehető fokozatos elkomorodás figyelhető meg a zenében, egyre inkább borús, baljósabb lesz. A "Buying the Boat" végén egy szép ívű vonósdallam színesíti a hallottakat, az "A Drive in the Country" pedig játékosságával emelkedik ki a többi tétel közül. A film komoly feszültséget igényel a zenétől, jó példa erre a "The Cockney Brothers" vagy a "Howard's Request / In the Apartment". Az áldozat követését, illetve a gyilkosságot aláfestő "The Pursuit & Murder in the Park" igazán idegfeszítő, és a film alatt is kifejezetten jól működik, sokat hozzátesz a látottakhoz. A bűn elkövetése után a zene is sötétebb lesz, ebből a szekcióból a "Suspicion" emelkedik ki igazán, de a szomorú finálét aláfestő "Death on the Boat" is emlékezetes.
Glass ezen zenéje a saját stílusában nem egy kiemelkedő mű, de filmes munkái között azért érdemel említést, mert bűnügyi filmhez nem sokszor írt zenét a szerző, így egyfajta kuriózumnak is számít a
Kasszandra álma aláfestése. De említést érdemel azért is, mert egy Woody Allen-filmhez íródott, ami óriási ritkaság. Aki pedig nem nagyon ismeri a komponista műveit, annak tökéletes kedvcsináló ez az album, mert jóval populárisabb, mint egyéb művei.