Yo-Yo Ma, a kínai felmenőkkel rendelkező, de már a francia fővárosban született világhírű csellista nemcsak a klasszikus zenék terén mozog otthonosan: crossoverjei révén számtalanszor bebizonyította már, hogy kedvenc instrumentumával egyéb műfajok formációihoz csatlakozva is maradandót tud alkotni. Filmzenei vonatkozásban szintén színes jelenlétről beszélhetünk, hiszen egyfelől a Hollywoodban tevékenykedő zenei rendezők megannyi klasszikus zenei felvételét felhasználták már, aminek eredményeként A tehetséges Mr. Ripley-ben éppúgy hallhatjuk játékát, mint A suttogóban, A Grace klinika című sorozatban vagy éppen a Kapitány és katona: A világ túlsó oldalánban. Emellett olyan neves komponistákkal dolgozott már egy-egy score életre hívásakor, mint Tan Dun (Tigris és sárkány), Philip Glass és John Williams, utóbbi ráadásul nemcsak az Egy gésa emlékiratai, valamint a Hét év Tibetben kapcsán fordult Mához, hanem a Barack Obama beiktatási ceremóniájára íródott "Air and Simple Gifts" díszbemutatójakor is. Ezen illusztris társaságba tartozik még Ennio Morricone, az ő találkozásuk azonban nem önálló filmzenébe vagy koncertműbe, hanem a Yo-Yo Ma Plays Ennio Morricone című válogatásalbum megszületésébe, illetőleg az ezzel kapcsolatos, sajnálatos módon csupán egyalkalmasra tervezett római hangversenybe torkollott. 

E különleges élményt biztosító lemez múltja a 2001-es Oscar-gáláig tekint vissza, ahol Morricone a Maléna zeneszerzőjeként szállt ringbe a szoborért, Ma pedig a Tigris és sárkány muzsikájának szólistájaként volt jelen. "Úgy vélem, az együttműködésünkkel kapcsolatos elképzelés már a díjátadón megfogant, egyértelművé azonban csak később vált" – emlékezett vissza a csellista, aki saját bevallása szerint régóta tisztelője a szerző munkásságának. S bár ez volt az ötödik alkalom, hogy Morricone üres kézzel távozott a ceremóniáról, ezúttal egy érdekes lehetőség villant fel számára, melyet nem hagyott ki: tizenöt hónappal később már Rómában egyeztettek arról, milyen formában tudnának együttműködni egymással. Találkozásuk hírére az egyik legnagyobb lemezkiadó elő is állt egy ajánlattal: "Amikor azzal kerestek meg a Sony Classicaltól, hogy felvennék a nagyszerű csellista, Yo-Yo Ma szólóival tarkított zenéimet, nem hittem a fülemnek. Nagy örömömre szolgált és különös megtiszteltetésnek éreztem" – mesélte a Maestro. A Yo-Yo Ma Plays Ennio Morricone százöt hétig tartotta magát a Billboard klasszikus albumokat rangsoroló listájának élvonalában, ami cseppet sem meglepő, hiszen a világhírű művészek precíz és odaadó kollaborációjának, illetőleg a Roma Sinfonietta Orchestra és Gilda Buttà zongorista közreműködésének köszönhetően új köntösbe csomagolva ismerhettünk meg szemelvényeket a legnépszerűbb Morricone-darabokból.


Arról, hogy előadás és átirat terén milyen magas szintet ütött meg a páros, már az albumnyitó "Gabriel's Oboe" révén megbizonyosodhatunk. A misszió szívfacsaró témája ezúttal nem oboaszólóval, hanem Ma csellójátékával kezdi el simogatni a lelkünket, a fafúvós becsatlakozását követően pedig e két hangszer hihetetlen harmóniájára hallhatunk iskolapéldát. Ezt az alig több mint három percet éppúgy a kiadvány egyik csúcspontjának tartom, ahogyan Az óceánjáró zongorista legendájából kiemelt "Playing Love"-ot, a Cinema Paradiso "Nostalgiá"-ját, a "Deborah's Theme"-et a Volt egyszer egy Amerikából, a Volt egyszer egy vadnyugat főtémáját (ahol az elképesztő vokált váltotta fel a cselló), valamint az "Ecstasy of Gold"-ot A jó, a rossz és a csúfból. Ezek – ahogyan tulajdonképpen az album egésze – azt mutatják számomra, hogy ha valaki annyira elhivatott és aprólékos saját munkásságát illetően, mint jelen esetben Morricone, akkor lehetőség van arra, hogy a több évtizedes múlttal büszkélkedő, ikonikussá emelkedett szerzemények színvonalát tovább fokozza, új szintre emelje. Ma és Morricone elképesztően zseniális duót alkotnak.

Az album első fele a Maestro legismertebb munkáit tárja elénk A missziótól kezdve az olyan, pályafutását jelentősen meghatározó direktorokkal alkotott együttműködések gyümölcseivel, mint Giuseppe Tornatore (Az óceánjáró zongorista legendája, Cinema Paradiso, Maléna, Puszta formalitás), Sergio Leone (Volt egyszer egy Amerika, Volt egyszer egy vadnyugat), illetőleg Brian De Palma (A háború áldozatai, Aki legyőzte Al Caponét). Az ezen világszerte ismert alkotásokból származó kompozíciókat egy olyan trió követi, mellyel jelen kiadvány megismeréséig sem filmként, sem pedig zeneként nem találkoztam, ami utólag bevallva nagy hiba, mert mind az 1982-es Marco Polo, mind pedig az 1974-es Mózes, a törvényhozó minisorozatokhoz íródott muzsikái csodálatosak lettek. S ezek csak fokozódnak a The Lady Caliph című dráma ihlette "Dinner"-rel és "Nocturne"-nel, mely rendkívül mély érzéseket közvetítő tételek annak idején, a kilencvenes évek második felében napvilágot látott, kétrészes Classic Italian Soundtrack Ennio Morricone: With Love korongon is helyet kaptak. 


Minthogy válogatásalbumról van szó, minden tétel más-más témát tartogat számunkra, ugyanakkor a hibátlan trackválasztásoknak, az átiratokból eredő hangszerelés-módosulásnak, illetve a helyenként beiktatott plusz dallamsoroknak köszönhetően olyan összképet kapunk, mintha egy önálló komolyzenei albummal állnánk szemben. "A legcsodálatosabb dolog a zseniális intellektusán túl az, hogy Yo-Yo Ma mennyire a zenekar részévé tudott válni. Művészeti és emberi aspektusból egyaránt különleges élmény volt ez, melyet sosem felejtek el" – nyilatkozta Ennio Morricone, aki a Yo-Yo Ma Plays Ennio Morriconéval egy újabb örök érvényű koronggal gazdagította a filmzene világát.