A zenét a rendezővel már korábban is sokszor együtt dolgozó George Fenton írta, aki a score elkészítése mellett még különböző dalokat is kellett, hogy szerezzen a táncos-énekes műsorszámokat bemutató részek alá. Ebből a szempontból meg volt kötve a zeneszerző keze, hiszen a harmincas-negyvenes évek zenei világát kellett felidéznie. Az akkoriban divat táncolhatóbb jazz és szving stílus jellemzi leginkább a felcsendülő dalokat, továbbá az aláfestőzenét is ebben a szellemben készítette el a komponista. Így az alkalmazott hangszerek között a big bandekre jellemző instrumentumokat találjuk, vagyis a szaxofont, a klarinétot, a trombitát, a harsonát, a zongorát, a gitárt és a különböző ütősöket. A drámai részeknél néha megjelennek a vonósok is, de szerepük végig eléggé visszafogott. A felcsendülő dalok egy részét nem a komponista írta, de az ő énekes kompozíciói is felveszik a versenyt a korabeli dalokkal, szerintem jobbak is azoktól. A varietézenék stílusát idéző dalok tömkelegétől a Mrs. Henderson bemutatja egy kissé musicalszerűvé válik, néhol a Kabaréra és a Chicagora emlékeztető zenei megoldásokkal.

A filmben több helyen Fenton barokk muzsikákhoz való vonzódását is kihallani, ez jelen esetben kamarazenés stílusú tételekben jelenik meg. A score a szerző által írt dalok fő motívumaira épül, így vokális részek nélkül is élvezhetők az egyes témák. Ezek közül némelyik elég epikus, lendületes, némelyik pedig a burleszkek, némafilmek alá íródott kompozíciók zenei stílusát idézi. Az utóbbiak mind mennyiségben, mind minőségben jobban dominálnak, az egyik színházi jelenet alatt még a "La Marseillaise" áthangszerelt változatát is hallhatjuk. A Mrs. Henderson bemutatja dalai és score-ja a szerző sokoldalúságának újabb bizonyítéka lett, néhol azonban annyira idegesítő Will Young korhűen kappanszerű énekhangja, hogy George Fenton érdemeinek elismerése mellett a film zenei anyaga csak egy nagyon erős közepesként értékelhető.