Az ezt megelőzően mindössze egyetlen, videotékában landolt alkotást jegyző direktor, Matthias Hoene filmjének története szerint két testvér bankrablásra adja fejét azért, hogy a nagyapjuknak is szállást biztosító öregek otthonát megmentsék a felszámolástól. A többedmagukkal véghezvitt rablás alatt azonban Londont zombik kezdik ellepni, így legfőbb bajuk nem a zsákmánnyal való meglógás lesz, hanem az öregek kiszabadítása, és az élőholtak előli menekülés. Ezen alapból a néhány vicces jelenet (melyek egy része a nyugdíjasokhoz, másik része pedig – az előírásnak megfelelően – a színesbőrű rablótárshoz kötődik) ellenére is csupán egy említésre sem méltó, unalmas zombi akcióvígjáték kerekedett, amelyben az ismert arcok jelenléte sem biztosít fogódzót, hacsak nem emlékszik valaki Alan Fordra, vagy Honor Blackman kisasszonyra, aki egykoron szebb időket is megélt a Goldfinger Bond-lányaként.

Az aláfestésről a brit származású Jody Jenkins gondoskodott, kinek neve komponistaként nem igazán ismert – az elmúlt pár évben mindössze néhány sorozatepizódhoz, dokumentum-, illetve rövidfilmhez írt zenéket –, programfelelősként azonban már jó pár nagyobb hollywoodi produkcióból kivette a részét, s Patrick Doyle-lal éppúgy dolgozott már együtt, mint Harry Gregson-Williamsszel, Javier Navarretével vagy Dario Marianellivel. Jenkins tavaly szeptemberben szerződött le ehhez az alkotáshoz, a zenei felvételekre pedig januárban kerítettek sort, ezáltal a tervezett filmfesztiválos debütálásokhoz képest majd' fél évvel korábban szállította le a score-t.