A különc rendezőnek titulálható, kétszeres Oscar-jelölt Wes Anderson filmjeihez nagy nyitottságra van szükség, hiszen a humornak azt a változatát képviselik, melyek megértéséhez ugyan bölcsészdiploma nem kell, de a fineszes, kikacsintós, elvont poénokra fogékonynak kell lenni. Igazából Anderson filmjeiben többnyire nem egy-egy jelenet vagy geg az, ami miatt nevetni lehet, sokkal inkább a mozi hangulata, a karakterek, illetve a történet maga a humor forrása. Ezt bizonyítják a direktor eddigi legsikeresebb alkotásai, vagyis a Tenenbaum, a háziátok, az Okostojás vagy az Édes vízi élet. Az egyedi szituációkból és az ezekbe csöppenő különleges, néha groteszk karakterekből kialakuló, mással össze nem téveszthető stílus az, amit úgy nevezhetünk, hogy Wes Anderson-os vígjáték.


Az USA egyik legismertebb XX. századi írója, Roald Dahl regényét, A fantasztikus Róka úrat csak kevés rendező tudta volna ennyire zseniálisan adaptálni. A bábtechnikával rögzített mese finoman fogalmazva is szellemes, intelligens, humorral bőven átitatott lett. A fantasztikus Róka úr az elejétől a végéig szórakoztató egy hatéves gyerek és egy humorra fogékony felnőtt számára is (igaz, más és más miatt). Ebben a filmben nincs olyan, ami csak a felnőttnek vagy csak a gyereknek szólna, itt mindkét generáció mosolyog ugyanazon a jeleneten, de míg a gyerek a szőrös kis báb csetlésén-botlásán, addig a felnőtt a ravasz történeten, illetve az abszurd humort teljesen kimerítő karaktereken, párbeszédeken. Engem a Rókus névre keresztelt kisróka első feltűnése után tett rajongójává a film, hiszen egy köpködő, kisebbségi komplexusos, kisgatyában flangáló rókakölyök igazi kuriózum egy bábfilm esetében. A Family Guy Stewie Griffinjével párhuzamba állítható karakter simán ellopja a show-t a többi figura elől. A közreműködő színészek névsora is igen impozáns lett, hiszen a rendező filmjeinek három állandó szereplője, vagyis Owen Wilson, Bill Murray és Jason Schwartzman mellett az eredeti verzióban hallhatjuk még például a címszereplőt megszólaltató George Clooneyt, és a feleségének hangot kölcsönző Meryl Streepet is.

A direktor korábban Mark Mothersbaugh-tól rendelt aláfestést, aki az abszurd humorhoz tökéletesen illő muzsikákat komponált Anderson filmjeihez. A fantasztikus Róka úrhoz azonban valamiért nem az addigi komponistájához fordult, hanem Alexandre Desplat-hoz. Ha a zeneszerzőváltás nem is érthető, de az új kiválasztása már igen, hiszen a francia komponistától már hallhattunk olyasféle alkotást korábban, mint amilyenek Mothersbaugh-hoz köthetők. Desplat igazi stíluskavalkádot alkalmazott, s talán leggazdagabb zenéjét írta meg ehhez a különc meséhez. Azonban hiába járjuk be a zenei palettán a barokktól a minimalista kifejezésmódig szinte mindazt, amit csak lehet, mégis minden track szoros kapcsolatban áll egymással, pedig még csak azt se lehet mondani, hogy ezt az egységes hangulatot mindössze egy-két témának köszönhetnénk. A score egysége voltaképpen a hangszerelésnek köszönhető, ami tulajdonképpen a legnagyobb erénye is a műnek. Van ugyan egy elég szép létszámú szimfonikus zenekar, de sohasem játszik egyszerre az összes zenész. Emellett számos, ritkábban hallható instrumentum is szerepel a score-ban, például cimbalom, bendzsó, xilofon, mandolin, vibrafon és különböző pengetős hangszerek. A szerző és a rendező közös elképzelése volt, hogy a báboknak megfelelő instrumentumokat használjon a komponista, így kerültek ezek a játékos hangszerek a score-ba.


Az aláfestés több helyen emlékeztet Ennio Morricone westernzenéinek stílusára, de Desplat mindig hozzáad valami olyan pluszt, amitől teljesen egyediek, és az olasz mester műveitől eltérőek lesznek a score ezen részletei. Néha egy susogó gyerekkórus, néha normál módon éneklő kórus dobja fel a westernhangulatot, olykor pedig a stílustól idegen, játékos ütő vagy fúvós hangszerek hangjai. Igazából a film maga nem követeli meg ezt a zenei hangulatot, hiszen nem sok köze van a western műfajához, de a tyúk- és almaborlopás miatt üldözött ravasz tolvajok történetéhez mégiscsak tökéletesen illik. Az albumon ezzel először a "Shoot Out" esetében találkozunk, itt a gyerekkórussal színesítette a stílust a szerző. A "Plan B"-ben szintén a western az uralkodó, amit itt a tempó alapos felpörgetésével tett egyedivé a komponista, ugyanezt alkalmazta az album egyik legjobb tétele, a "Rat Fight" esetében is. A "Looking for Cider" pedig a vadnyugati pisztolypárbajok hangulatát idézi meg, ebben barokkos megoldásokat is felfedezhetünk még.

Mivel a score rengeteg témát tartalmaz, így mindegyik külön bemutatását meg sem kísérlem, a legjellemzőbbeket viszont érdemes sorra venni. Az albumot indító "Moving in" rejti az egyik gyakran visszatérő motívumot, ezt halhatjuk később a "Whack-Bat Majorette Ensemble" esetében is, ahol már egy komoly karneváli indulóvá hangszerelte a dallamot a szerző. A második trackben ("Mr. Fox in the Fields Medley") a két legfontosabb témát vázolja fel Desplat, itt hallhatjuk először a filmhez talán leginkább köthető pengetős motívumot, melyet erőteljesebb csellókísérettel kiegészülve a "Mr. Fox's Promenade" és a "Mr. and Mrs. Fox" esetében is megtalálhatunk. A második tétel végén pedig felcsendül a score folyamán legtöbbet alkalmazott dallam is, amit talán főtémának szánt a komponista, mivel rengeteg variációban tűnik fel a score-ban. Ezt halljuk később kórus tolmácsolásában a "Shoot Out"-ban, vagy szólóének formájában a "Boggis Bunce and Bean (Reprise)" esetében, de a vidám és pörgős "Finale" is ezt tartalmazza. Illetve szintén ebből alakul ki az album talán legjobb tétele, a filmben is megható "Death of Rat".


A "Trains" négy variációban is elkészült, szerencsére a kiadvány mindegyiket tartalmazza. Ennek érdekessége, hogy hallhatjuk, miként ölthet megjelenési formát a különböző hangkeverési megoldások következtében egy téma. A második variációban szinte monóban hallható, a harmadikban olyan, mintha egy óriási teremben hallanánk a zenét tompa zajok kereszttüzében, a negyedik verzióban pedig visszhangos megoldást alkalmazott a szerző. A már említett Rókus is külön dallamot kapott ("Kristofferson"), bár ez sajnos nem lett annyira egyedi, mint a többi téma. Még egy jellegzetes motívum van, amiről meg kell emlékezni, ez pedig a farkas képzeletbeli, majd valós megjelenése alá komponált "Canis Lupus", mely tulajdonképpen nem más, mint a főtéma végletekig átváltoztatott gyermek szoprános variációja.


A score sok elismerést kapott, többek között Oscar-jelölt is volt. Ezt egyébként akkor én is furcsállottam, viszont a mozi megtekintése után teljesen megérdemelt jelölésnek tartom, hiszen Desplat zenéje tökéletesen működik a film alatt, ráadásul sokat hozzá is tesz a látottakhoz. A score több kiadvány formájában jelent meg. Az első variáció még betétdalokkal keverve tartalmazta Desplat kompozícióinak rövid részleteit (ez a CD azonban a score értékelését kifejezetten hátrányosan érintheti), majd később egy külön album formájában jött ki az eredetileg rögzített zenei anyag, ami viszont nem egyezett meg a filmre kevert és vágott változattal. Ugyanakkor igazából senki nem veszít azzal, ha a később megjelent kiadványt hallgatja, hiszen ez gazdagabb és jobban kifejezi a szerző elképzelését.