Croodék (2013)
The Croods
- zene: Alan Silvestri
- vezényel: Alan Silvestri
- kiadás éve: 2013
- kiadó: Sony Classical
- játékidő: 70:35
2013 első félévével filmzenei viszonylatban kellően elégedett vagyok, ugyanis jó néhány olyan aláfestéssel ismerkedtem meg, melyekre első hallgatásra azt tudtam mondani, hogy a maguk műfaján belül remekbe szabott kompozíciókra sikerültek. A könnyed kikapcsolódást biztosító animációs produkciók aláfestései közül a Danny Elfman tollából származó A zöld urai score-ja, valamint Alan Silvestri a Croodékhoz írt aláfestése azok, melyek majd' minden pillanatukban képesek tökéletesen kizökkenteni a hétköznapok forgatagából azzal, hogy egy varázslatos világba kalauzolnak el.
Míg régen a Disney stúdió volt a mesevilág rendíthetetlen egyeduralkodója, addig manapság már két mogul, a Pixar és a DreamWorks verseng egymással. Croodék utóbbi cég istállójából származnak, és általuk másfél órára beköszöntött a mozikban a kőkorszak, amikor még az embereknek szó szerint meg kellett küzdeniük környezetük minden elemével - illetve családjukkal is olyan esetben, amilyen Croodéké is, ahol az apa, Grug kényszeresen óvatoskodó, lánya azonban vele ellentétben rendkívül kíváncsi és kalandvágyó, s akkor a többi családtagról ne is beszéljünk. A Chris Sanders és Kirk DeMicco rendezésében (utóbbinak köszönhető például az Így neveld a sárkányodat is) készült alkotás éppúgy könnyed családi kikapcsolódást biztosít, mint az imént említett sárkányos sztori, a Shrek, a Madagaszkár vagy a Kung Fu Panda, egyszóval ismét egy minőségi animációs produkciót üdvözölhetünk benne – persze a szokványos klisék, illetve karaktertulajdonságok ezúttal sem maradnak el, ám kellően jól vannak tálalva, így nem okoznak keserű szájízt és kényes feszengéseket.
Sanders és DeMicco egy interjú során kifejtették, azonos véleménnyel vannak arról, hogy a zene milyen sokat számít a film hatása tekintetében. Mindketten úgy vélik, hogy egy jó aláfestő muzsika akár ötven százalékban is képes hozzájárulni a sikerhez, s különösen akkor van leginkább szükség a dallamokkal történő közvetítésre, amikor valami olyan fontos cselekmény tárul a nézők elé, melyet a szereplők nem vagy csak alig kommentálnak, hisz a képsorok ilyenkor csupán a zenével karöltve képesek igazán lekötni a nézőket, és hatással lenni rájuk. A közös nevező tehát már a kezdetektől fogva adott volt, már csak a szerző személye maradt kérdéses, melyre válaszukat 2012 májusában tárták nyilvánosság elé, választásukkal pedig nem kis meglepetést okoztak. A DreamWorks Animations az 1998-as Z, a hangya óta közel harminc ilyen alkotást készített, melyek egyik közös pontjaként az aláfestés szolgálnak, azokat ugyanis vagy Hans Zimmer, vagy az általa létrehozott Remote Control Production társulat valamely tagja készítette. Ez a gyakorlatban akár íratlan szabályként is aposztrofálható tendencia tört meg a Croodék esetében, melyhez Silvestri készíthetett zenei kíséretet – nyáron viszont egy újabb alkotás, a Turbó révén hallat magáról a cég, amihez ismét Zimmer-közeli embert, Henry Jackmant szerződtettek. Silvestrit Sanders javasolta, akivel kicsivel több mint tíz évvel ezelőtt nyílott alkalma együtt dolgozni a Lilo és Stich – A csillagkutya kapcsán, melynek score-ja ASCAP-díjat kapott.
Hogy szerzőnk milyen muzsikát szállított a prehisztorikus kori család kalandjához, abba először a tengerentúlon február közepén megrendezésre került Great Composer Tribute: The Film Music of Alan Silvestri koncert keretében felcsendült egyveleg révén lehetett betekintést nyerni, nem sokkal később azonban szerencsére elérhetővé vált a filmzenealbum is – először csak digitális változatban, később pedig CD-n. A komponista e történetet elsősorban a család oldaláról közelítette meg, vagyis igyekezett úgy megírni a vezérmotívumokat, hogy azokkal a családi kötelék fontosságát is érzékeltetni tudja (remek példák erre az érzelemgazdag "The Croods' Family Theme", illetőleg a "Family Maze" tételek), emellett pedig variálhatók legyen, hogy az egyes karakterek karikatúráivá válhassanak, s csupán másodsorban figyelt a biztos menedéket nyújtó barlang elhagyása után bekövetkező kaland-, illetve akciórészekre. A kompozíció színességéhez azonban nemcsak az ötletes témavariációk járulnak hozzá, hanem olyan, különböző műfajokra és stílusokra történő, adott esetben csupán néhány másodpercig tartó kikacsintások is, melyek eredményeként a westernes hangulat ("Turkey Fish Follies") éppúgy felüti a fejét, mint a könnyed jazz – utóbbi figyelhető meg például a "Grug Flips His Lid"-ben, melynek első felét akár egy felhőkarcoló gyorsliftjének kísérőzenéjeként is alkalmazhatnánk.
Az album score-részét indító "Prologue" egy jókora meglepetés Silvestritől, stílusában ugyanis leginkább John Powell azon műveivel rokonítható, ahol a különféle ütőhangszerek alkotta könnyed hangulatú gerincre építkezik a szimfonikus játék - ezen megoldás később az "Epilogue"-ban köszön vissza, gitárral megspékelve pedig a "Going Guy's Way"-ban hallhatjuk. A továbbiakban azonban már vérbeli Silvestri-muzsikával találjuk szembe magunkat, ami nemcsak a szerző kilencvenes évekbeli vígjátékmuzsikái előtt tiszteleg, hanem a "Fire and Corn"-ban, valamint a "Teaching Fire to Tiger Girl"-ben odáig megy, hogy visszahozza a Tom és Jerry-szintű rajzfilmek hangulatát. Mindezek mellett a "Smash and Grab"-ben adoptált a szerző egy részletet a "Tusk"-ból, mely eredetileg a Fleetwood Mac dala volt, manapság azonban leginkább arról ismert, hogy a tengerentúli egyetemi focibajnokságok alap big band darabjainak egyike, az itt közreműködő USC Trojan Marching Band pedig már többször dolgozott együtt a komponistával olyan alkotásoknál, mint a Forrest Gump vagy a Bilko főtörzs. Az akciódúsabb darabok esetében bár a "Bear Owl Escape" és az "Eep and the Wartog" is magában foglal néhány dinamikusabb momentumot, e jelző leginkább a "Piranhakeets" – "Big Idea" duóra érvényes, melyek nemcsak vérbeli, energiától duzzadó szimfonikus kaland-akciózenék, hanem a maguk összesen öt percével gyakorlatilag kenterbe verik Silvestri utóbbi akcióscore-jait is – legfőképp idei újdonságát, a Red 2. score-ját.
Ha kedvenc tételeket kellene említenem a Croodék filmzenealbumáról, akkor egész egyszerűen idemásolnám a teljes tracklistát, Alan Silvestri ugyanis olyan remekül eltalálta a hangulatot és a muzsikákat, hogy az ismerős megoldások ellenére is zokszó nélkül hajtom meg előtte a fejemet – túl azon, hogy már jó ideje vártam tőle ehhez hasonló megmozdulást. Mindehhez egy impozáns borító is tartozik, így szemrebbenés nélkül nevezem majdnem tökéletesnek, és helyezem majd el a 2013-as listám "legjobb filmzenék" kategóriájában. Közben pedig erősen bízom abban, hogy Silvestri a jövőben is kap hasonló munkákat, az akciófilm-készítést fontolgató producerek pedig, hallván az itt szereplő két pörgős tracket, leszerződtetik egy ilyen stílusú muzsikára, mert igencsak hiányolom tőle ezt a szintű teljesítményt.
Míg régen a Disney stúdió volt a mesevilág rendíthetetlen egyeduralkodója, addig manapság már két mogul, a Pixar és a DreamWorks verseng egymással. Croodék utóbbi cég istállójából származnak, és általuk másfél órára beköszöntött a mozikban a kőkorszak, amikor még az embereknek szó szerint meg kellett küzdeniük környezetük minden elemével - illetve családjukkal is olyan esetben, amilyen Croodéké is, ahol az apa, Grug kényszeresen óvatoskodó, lánya azonban vele ellentétben rendkívül kíváncsi és kalandvágyó, s akkor a többi családtagról ne is beszéljünk. A Chris Sanders és Kirk DeMicco rendezésében (utóbbinak köszönhető például az Így neveld a sárkányodat is) készült alkotás éppúgy könnyed családi kikapcsolódást biztosít, mint az imént említett sárkányos sztori, a Shrek, a Madagaszkár vagy a Kung Fu Panda, egyszóval ismét egy minőségi animációs produkciót üdvözölhetünk benne – persze a szokványos klisék, illetve karaktertulajdonságok ezúttal sem maradnak el, ám kellően jól vannak tálalva, így nem okoznak keserű szájízt és kényes feszengéseket.
Sanders és DeMicco egy interjú során kifejtették, azonos véleménnyel vannak arról, hogy a zene milyen sokat számít a film hatása tekintetében. Mindketten úgy vélik, hogy egy jó aláfestő muzsika akár ötven százalékban is képes hozzájárulni a sikerhez, s különösen akkor van leginkább szükség a dallamokkal történő közvetítésre, amikor valami olyan fontos cselekmény tárul a nézők elé, melyet a szereplők nem vagy csak alig kommentálnak, hisz a képsorok ilyenkor csupán a zenével karöltve képesek igazán lekötni a nézőket, és hatással lenni rájuk. A közös nevező tehát már a kezdetektől fogva adott volt, már csak a szerző személye maradt kérdéses, melyre válaszukat 2012 májusában tárták nyilvánosság elé, választásukkal pedig nem kis meglepetést okoztak. A DreamWorks Animations az 1998-as Z, a hangya óta közel harminc ilyen alkotást készített, melyek egyik közös pontjaként az aláfestés szolgálnak, azokat ugyanis vagy Hans Zimmer, vagy az általa létrehozott Remote Control Production társulat valamely tagja készítette. Ez a gyakorlatban akár íratlan szabályként is aposztrofálható tendencia tört meg a Croodék esetében, melyhez Silvestri készíthetett zenei kíséretet – nyáron viszont egy újabb alkotás, a Turbó révén hallat magáról a cég, amihez ismét Zimmer-közeli embert, Henry Jackmant szerződtettek. Silvestrit Sanders javasolta, akivel kicsivel több mint tíz évvel ezelőtt nyílott alkalma együtt dolgozni a Lilo és Stich – A csillagkutya kapcsán, melynek score-ja ASCAP-díjat kapott.
Hogy szerzőnk milyen muzsikát szállított a prehisztorikus kori család kalandjához, abba először a tengerentúlon február közepén megrendezésre került Great Composer Tribute: The Film Music of Alan Silvestri koncert keretében felcsendült egyveleg révén lehetett betekintést nyerni, nem sokkal később azonban szerencsére elérhetővé vált a filmzenealbum is – először csak digitális változatban, később pedig CD-n. A komponista e történetet elsősorban a család oldaláról közelítette meg, vagyis igyekezett úgy megírni a vezérmotívumokat, hogy azokkal a családi kötelék fontosságát is érzékeltetni tudja (remek példák erre az érzelemgazdag "The Croods' Family Theme", illetőleg a "Family Maze" tételek), emellett pedig variálhatók legyen, hogy az egyes karakterek karikatúráivá válhassanak, s csupán másodsorban figyelt a biztos menedéket nyújtó barlang elhagyása után bekövetkező kaland-, illetve akciórészekre. A kompozíció színességéhez azonban nemcsak az ötletes témavariációk járulnak hozzá, hanem olyan, különböző műfajokra és stílusokra történő, adott esetben csupán néhány másodpercig tartó kikacsintások is, melyek eredményeként a westernes hangulat ("Turkey Fish Follies") éppúgy felüti a fejét, mint a könnyed jazz – utóbbi figyelhető meg például a "Grug Flips His Lid"-ben, melynek első felét akár egy felhőkarcoló gyorsliftjének kísérőzenéjeként is alkalmazhatnánk.
Az album score-részét indító "Prologue" egy jókora meglepetés Silvestritől, stílusában ugyanis leginkább John Powell azon műveivel rokonítható, ahol a különféle ütőhangszerek alkotta könnyed hangulatú gerincre építkezik a szimfonikus játék - ezen megoldás később az "Epilogue"-ban köszön vissza, gitárral megspékelve pedig a "Going Guy's Way"-ban hallhatjuk. A továbbiakban azonban már vérbeli Silvestri-muzsikával találjuk szembe magunkat, ami nemcsak a szerző kilencvenes évekbeli vígjátékmuzsikái előtt tiszteleg, hanem a "Fire and Corn"-ban, valamint a "Teaching Fire to Tiger Girl"-ben odáig megy, hogy visszahozza a Tom és Jerry-szintű rajzfilmek hangulatát. Mindezek mellett a "Smash and Grab"-ben adoptált a szerző egy részletet a "Tusk"-ból, mely eredetileg a Fleetwood Mac dala volt, manapság azonban leginkább arról ismert, hogy a tengerentúli egyetemi focibajnokságok alap big band darabjainak egyike, az itt közreműködő USC Trojan Marching Band pedig már többször dolgozott együtt a komponistával olyan alkotásoknál, mint a Forrest Gump vagy a Bilko főtörzs. Az akciódúsabb darabok esetében bár a "Bear Owl Escape" és az "Eep and the Wartog" is magában foglal néhány dinamikusabb momentumot, e jelző leginkább a "Piranhakeets" – "Big Idea" duóra érvényes, melyek nemcsak vérbeli, energiától duzzadó szimfonikus kaland-akciózenék, hanem a maguk összesen öt percével gyakorlatilag kenterbe verik Silvestri utóbbi akcióscore-jait is – legfőképp idei újdonságát, a Red 2. score-ját.
Ha kedvenc tételeket kellene említenem a Croodék filmzenealbumáról, akkor egész egyszerűen idemásolnám a teljes tracklistát, Alan Silvestri ugyanis olyan remekül eltalálta a hangulatot és a muzsikákat, hogy az ismerős megoldások ellenére is zokszó nélkül hajtom meg előtte a fejemet – túl azon, hogy már jó ideje vártam tőle ehhez hasonló megmozdulást. Mindehhez egy impozáns borító is tartozik, így szemrebbenés nélkül nevezem majdnem tökéletesnek, és helyezem majd el a 2013-as listám "legjobb filmzenék" kategóriájában. Közben pedig erősen bízom abban, hogy Silvestri a jövőben is kap hasonló munkákat, az akciófilm-készítést fontolgató producerek pedig, hallván az itt szereplő két pörgős tracket, leszerződtetik egy ilyen stílusú muzsikára, mert igencsak hiányolom tőle ezt a szintű teljesítményt.
Kulics László
2013. 08. 03.
2013. 08. 03.
Tracklista:
- Shine Your Way (3:27) *
- Prologue (2:09)
- Smash and Grab (4:10) **
- Bear Owl Escape (2:46)
- Eep and the Wartog (3:54)
- Teaching Fire to Tiger Girl (1:56)
- Exploring New Dangers (3:33)
- Piranhakeets (2:24)
- Fire and Corn (2:06)
- Turkey Fish Follies (4:18)
- Going Guy's Way (3:16)
- Story Time (3:55)
- Family Maze (3:21)
- Star Canopy (2:08)
- Grug Flips His Lid (1:45)
- Planet Collapse (1:45)
- We'll Die If We Stay Here (5:29)
- Cave Painting (1:12)
- Big Idea (2:35)
- Epilogue (4:25)
- Cave Painting Theme (2:54)
- The Croods' Family Theme (5:55)
- Cantina Croods (1:12)
* előadja: Owl City & Yuna
** zenerészletet tartalmaz a Tuskból
Az album a Spotify-on:
