Az 1988-as Földönkívüli zsaru nem hivatalos továbbgondolásának tekinthető mű egy kifejezetten mocskos, erőszak uralta világ mélyére viszi el nézőjét, melyet egészen erősen szemléltet. Tökéletesen átélhető a két egyenruhás egyre reménytelenebbé váló szorult helyzete, ahogy az is, hogy itt bárki bármikor fájdalmas halált halhat, ha rosszkor van rossz helyen. Pozitívum az, hogy teljesen természetesnek hat, ha ebben a közegben egyszer csak elgaloppozik előttünk egy szó szerint értendő lovas rendőr, azaz kentaur, vagy hogy az égen mintegy mellékesen átrepül egy sárkány. A humoros vonal sem túl erőltetett, ami van, az pont nem tolakodó. Az egyetlen probléma abban keresendő, hogy az alapötlet nagyon erős, akár egy sima zsarufilmként is tökéletesen megállná a helyét, mert még a filmbeli galeriket is az élet mintázta, ám a mágiával átszőtt szál beillesztése kissé kimódoltnak hat. Ennek ellenére jöhet az a folytatás, ebbe az univerzumba bármikor szívesen ellátogatok. David Ayer rendező tavaly nagyot botlott a közel nézhetetlen Öngyilkos osztaggal (amit a kritikusok egy része képtelen elfelejteni, ezért a Brightot is össztűz alá vették, csakhogy ezt már érdemtelenül), de most kiköszörülte a csorbát. Ennyit számít, ha egy direktor nagyjából szabad kezet kap, és nem nagyokos stúdiófejesek vágatják élvezhetetlenre alkotását, mint előzőleg történt.

A már emlegetett Öngyilkos osztag egyik erőssége Steven Price score-ja lehetett volna, amennyiben nem nyomják el annyira, hogy a hangsúly a betétdaldömpingre helyeződhessen: csak az első ötven percben tizennégy számrészlet hangzott el. Ez sok jót most sem ígért, ráadásul a Gravitációért egy Oscar-szoborral gazdagodó Price helyett ide egy igazi szürke eminenciás, David Sardy érkezett. Egyelőre az a felállás, hogy a nagyobb Ayer-moziknál Price ül a nyeregbe (a Harag muzsikáját is ő jegyzi), míg ott, ahol nem annyira fontos a markáns score, Sardy a befutó, aki a direktorral eddig Az utolsó műszak és a Szabotázs apropóján dolgozott együtt. Betétdalokból ezúttal kevés van, és egyik sem jelentős vagy kiemelkedő. Ahogy az instrumentális zene sem az, de a helyzet cseppet sem rossz. Az első észlelhető szerzemény egy szimpla, de hangulatos ambient, melynél felülről látjuk a pálmafák övezte utcákon haladni a rendőrautót. Elfogadhatóan alapozza meg az atmoszférikus zene azon jelenet feszültségét is, amikor a duó rábukkan a varázspálcára, és a helyszínről menekülés alatt hallható mozgalmas darab is megfelel céljának. Miként az Öngyilkos osztag fináléjánál Price megkapta zenei értelemben a maga – mellesleg szintén Will Smithhez fűződő – nagyjelenetét, úgy Sardy a feltámasztós jelenetnél koronázhatta meg addigi motívumait egy kiemelkedő, hatásos témával. Az ekkor felbukkanó katartikus kompozíció az eddigieknél látványosabban utal a művész tehetségére, és mellesleg ez az a pont, ahol a legkomolyabban érezhető a teljes szimfonikus zenekar, nevezetesen a The Philharmonia Orchestra közreműködése is.