A Paradine-ügy (1947)
The Paradine Case
- zene: Franz Waxman
- vezényel: Franz Waxman
- kiadó: kiadatlan
David O. Selznick producer és Alfred Hitchock rendező munkásságát egy négyfilmes szerződés kötötte össze a '40-es években, utolsó közös munkájuk pedig garantálta, hogy sohasem fognak többé együtt dolgozni. Az 1947-es A Paradine-ügy a producerként már számtalanszor bizonyító Selznick számára igazi presztizskérdés lett, mivel szokásos teendői mellett a forgatókönyvet is ő írta. Hitchcockot és az összes többi stábtagot rövid pórázon tartotta, a perfekcionizmusa miatt pedig a film forgatása majdnem annyiba került, mint a Selznick International addigi legnagyobb dobása, az Elfújta a szél. Sajnos a film alapvető hibáján, a lapos forgatókönyvön senki sem tudott segíteni. Lady Maddalena Anna Paradine (Alida Valli) gyilkossági ügyben fővádlott, miután idős és vak férjét megmérgezték. Védőügyvédje, Anthony Keane (Gregory Peck) sem hisz ártatlanságában, de lassan beleszeret védencébe, és mindenáron menteni akarja a nyilvánvalóan bűnös nőt annak ellenére, hogy házas ember. A melodramatikus történethez Hitchcock sajnos nem tudott eleget hozzátenni, majd miután Selznick nem volt hajlandó kifizetni a napi ezer dollár túlóradíjat, az író/producer még több kalapot vett magára, kezébe véve a vágás és a zenei rendezés munkálatait is.
Selznick minden filmjénél alaposan beleszólt a zenei munkálatokba, és ez A Paradine-ügy esetében sem alakult másképp. Bár először korának feltörekvő zeneszerzőjét, Bernard Herrmannt is meghallgatta, a zeneszerző öntörvényűsége elriasztotta, ezért a már bizonyított Franz Waxmanra bízta a munkát, akivel A Manderley-ház asszonya során dolgozott együtt. Selznick szokásához híven sok jegyzettel látta el Waxmant, aki ennek ellenére meglepően nagy szabadságot kapott. Zenéjét a karakterek köré építette, de Mrs. Keane kivételével kevés szereplő kap igazán emlékezetes aláfestést. Jegyzeteiben Selznick általában Waxmanra bízta, hogy használ -e bizonyos jelenetekhez zenét – a komponista általában a csend mellett döntött ilyen esetekben. Az utómunkálatok során Selznick a fájóan üres helyekre stúdiója más komponistáitól (elsősorban Roy Webbtől) kölcsönzött pótdarabokat. A film tárgyalótermi tematikája miatt egyszerűen nem ad lehetőséget emlékezetes aláfestésekre – míg a rendezőt egyszerűen untatta, hogy Selznick alkalmazottaként csak arcokat kell felvennie a padsorokban, addig Waxmannak igen kevés lehetősége maradt, hogy a többi nagy sikerű Hitchcock-kollaborációhoz hasonló szintű zenét alkosson. A score CD-n ez idáig kiadatlan maradt.
Selznick minden filmjénél alaposan beleszólt a zenei munkálatokba, és ez A Paradine-ügy esetében sem alakult másképp. Bár először korának feltörekvő zeneszerzőjét, Bernard Herrmannt is meghallgatta, a zeneszerző öntörvényűsége elriasztotta, ezért a már bizonyított Franz Waxmanra bízta a munkát, akivel A Manderley-ház asszonya során dolgozott együtt. Selznick szokásához híven sok jegyzettel látta el Waxmant, aki ennek ellenére meglepően nagy szabadságot kapott. Zenéjét a karakterek köré építette, de Mrs. Keane kivételével kevés szereplő kap igazán emlékezetes aláfestést. Jegyzeteiben Selznick általában Waxmanra bízta, hogy használ -e bizonyos jelenetekhez zenét – a komponista általában a csend mellett döntött ilyen esetekben. Az utómunkálatok során Selznick a fájóan üres helyekre stúdiója más komponistáitól (elsősorban Roy Webbtől) kölcsönzött pótdarabokat. A film tárgyalótermi tematikája miatt egyszerűen nem ad lehetőséget emlékezetes aláfestésekre – míg a rendezőt egyszerűen untatta, hogy Selznick alkalmazottaként csak arcokat kell felvennie a padsorokban, addig Waxmannak igen kevés lehetősége maradt, hogy a többi nagy sikerű Hitchcock-kollaborációhoz hasonló szintű zenét alkosson. A score CD-n ez idáig kiadatlan maradt.
Hubai Gergely
2007. 03. 06.
2007. 03. 06.
