Az 1943-as My Friend Flicka alapján készült családi film a rohanó nagyvárosi élet színtere helyett a háborítatlan, vadregényes tájakon, a hozzájuk tartozó kis településeken, valamint a farmok világában játszódik, és az itt élő McLaughlin család (az apát a countryénekes Tim McGraw, míg lányát a Trükkös fiúkból ismert Alison Lohman alakítja), valamint a Flicka (a svájci eredetű szó jelentése: lány) nevű szelídítetlen paripa történetét mutatja be. 

Az, hogy Michael Mayer alkotása milyen formában, illetve mikor jut el a hazai közönséghez, még nem ismeretes, erre vonatkozó jóslatokba pedig azért nem mernék bocsátkozni, mert a tengerentúlon közel egy éve bemutatott hasonló stílusú film, Az álmodó ez idáig még DVD-n sem jelent meg nálunk. Talán a forgalmazók túlzottan rétegfilmnek találják az ilyen jellegű produkciókat, így nem igazán mernek pénzt fektetni beléjük – bár az idei, igen gyatra filmkínálaton végignézve egy ilyen kaliberű mozi simán belefért volna a repertoárba.


Az elmúlt évek során mindig akadtak olyan, állatokról szóló családi alkotások, melyek aláfestései magukkal ragadtak (ilyen volt Mark Isham Pata-csatához, valamint John Debney Az álmodóhoz írt műve), s úgy tűnik, ez idén sem marad el. Akinek ezt köszönhetem, nem más, mint Aaron Zigman, aki Alfred Newman nyomdokaiba lépett – persze csak képletesen, ugyanis a többszörös Oscar-díjas komponista volt a My Friend Flicka zeneszerzője.

Zigmant 2002 óta tartják számon filmzeneszerzőként. Mielőtt a zongoristaként is elismert művész erre a pályára lépett volna, a könnyűzenéktől kezdve a nagyzenekari koncertművekig bezárólag komponistaként éppúgy közreműködött már, mint hangszerelőként, valamint zenei felügyelőként. Pályafutásának ezen időszaka alatt többek között olyan művészekkel dolgozott együtt, mint Aretha Franklin, Tina Turner, valamint Seal, és olyan műveket komponált, mint például az izraeli miniszterelnök, Itzhak Rabin emlékére írt harmincöt perces szimfónia, vagy a Third Annual Beverly Hills International Music Festivalt záró koncertmű, a "Vis Vitae". A Sztár születik, a Vezet a ritmus, vagy a december 21-én nálunk is bemutatásra kerülő Step Up aláfestését is jegyző Zigman a filmzene világával hangszerelőként, illetve zenei rendezőként a Pocahontason, A magányos ügynökön és a Mulanon át került kapcsolatba. 

Legújabb munkájának, a Flickának forgatási előkészületei során a szerző egyike volt az utolsóknak, akik a produkcióba bekerültek. A zenei felvételeket még tavaly novemberben elvégezték a Newman Scoring Stage-en, ugyanis az eredeti tervek szerint Amerikában februárban mutatták volna be a filmet, ám ez végül október 20-ig tolódott. A komponista a zene megírásán kívül a nyolcvanöt fős Hollywood Studio Symphony Orchestra vezénylését, továbbá a hangszerelés egy részét is maga végezte – ez utóbbi munkafolyamatot Jerry Haydzsel osztotta meg –, később pedig a produceri szerepet is elvállalta, ezáltal még inkább nyomon tudta követni művének életútját. Zigmant – elmondása szerint – a score elkészítése során olyan régebbi westernmuzsikák is ösztönözték, ihlették meg, mint amilyen Elmer Bernstein 1972-es, A hét mesterlövészhez írt aláfestése.


A szabadság érzését remekül tükröző "Main Title" a lassan, gondosan egymásra épített dallamok segítségével mutatja be a film gyönyörű főtémáját, s a felvezetésben hallható, remek párost alkotó vonósszekció és klarinétszóló a későbbiekben éppúgy visszaköszön majd, mint a lendületes főtéma (ez utóbbi a "Flicka Chase"-ben bontakozik ki a legszebben). A countrys betétdalok mellett (melyek közül a "My Little Girl"-t a főszereplő McGraw adja elő), néhány tétel erejéig, Zigman is tesz utalást a történet helyszínére, amit hol nyersnek ható vonósokkal ("Sneaking Out of the Barn"), hol pedig nagyzenekarral ötvözött, szomorkás gitárjátékkal old meg (mint ahogyan azt a "Flicka Comes Home" vagy a "The Apple" esetében is teszi).

A szimfonikusokra épülő score-t azonban nemcsak gitárhangok színesítik, hanem zongoraszólamok is ("The Fax"), s míg az első inkább a letargikusabb hangulatot támasztja alá, a második könnyedséget és játékosságot kölcsönöz neki. Zigman a Flicka által szimbolizált kötetlenséget, végtelen szabadságot a már a nyitány során megismert harsány, ám mégis könnyedén szárnyaló nagyzenekari játékkal adja vissza, többek között a "Katie Steals Flická"-ban, az "Out of the Barn" egyes részeiben, illetve a zárótételben ("End Title"). 

A Varése Sarabande közreműködésével Aaron Zigman egy könnyed kikapcsolódást nyújtó score-t kínál, mely nem tartalmaz világmegváltó újdonságokat, csupán olyan, a kellő érzéknek és tehetségnek köszönhetően önmagában is remekül helytálló muzsika élményét nyújtja, mely képes elkalauzolni hallgatóját oda, ahol a természet nem a gépjárművektől, hanem a lovak vágtájától, a madarak csiripelésétől hangos. Köszönet érte!