A Honfoglalás nemzetünk történelmének egyik fontos momentumát igyekezett feleleveníteni, a végeredmény azonban sorra gyűjtötte a negatív kritikákat, melyeket Árpád nem hazai színész általi megtestesítése éppúgy táplált, mint az, hogy számos, akkoriban még nem használt eszköz, illetve kellék tűnik fel. Jómagam ezekkel úgy vagyok, hogy más országok alkotói is folyamodnak ilyenekhez, amiről megannyi történelmi film szolgál tanúbizonysággal, függetlenül attól, hogy európai, egyesült államokbeli vagy ázsiai produkcióról van szó – illetőleg akkor filmzenerajongóként azt is illene felhánytorgatnom, hogy az aláfestés hangszerelése sem korhű. Engem azonban ezeknél lényegesen jobban zavart a szintén sokak által hangoztatott puritán kivitelezés: a gyönyörű tájakról alig látni nagytotálokat, mivel olyan kevés statiszta jutott a jelenetekre, hogy hiányukat közeli beállításokkal kellett palástolni - van olyan eset is, ahol a nagymonológ alatt hatalmas éljenző tömeg hallatja magát, miközben alig húsz embert látunk, a vándorlást bemutató részekről pedig ne is beszéljünk. A hiányosságok okára a score-ért felelős Koltay Gergely az alábbi választ adta: "El kell mesélnem – talán nem haragszik meg rám a bátyám –, hogy a Honfoglalás című film készítésekor be lettünk csapva. Mindent megígértek szóban, ám azokból nem teljesült szinte semmi. Nevek nélkül, de elárulom azt is, hogy nagyon magas pozíciókban is komoly ellenérzésekkel viseltettek a film iránt, és sokan, sokat tettek annak érdekében, hogy gátolják a megfelelő munkavégzést. Később, amikor visszahallottam a Gábort ért kritikákat, például a harci jelenetek állítólagos színvonaltalanságáról, mindig arra gondoltam, hogy ha tudnák az emberek a film készítésének történetét, hátterét, biztosan nem kritizálnák azokat a képsorokat." Mindent összevetve az alkotással kapcsolatos véleményemet legtömörebben Pelikán gátőr szavaival tudnám kifejezni: "kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de a mienk".

"A honfoglalást, mint jelentős történelmi eseményt feldolgozni mindig roppant izgalmas vállalkozás, hiszen számos történelmietlen elmélet él mind a mai napig ezzel kapcsolatban. Én úgy tartom, hogy nem menekült Árpád népe, és nem véletlenül kötött ki itt, a Kárpát-medencében, hanem egy nagyon is tudatos hazakeresést követően került sor az itteni letelepedésre. Tulajdonképpen visszatértünk Attila nagykirály hazájába. Ezt kell hitelt érdemlően ábrázolni egy ilyen témájú alkotásban!" – vélekedett a Kormorán zenekar alapítójaként is ismert komponista, kinek munkája lényegesen melegebb fogadtatásban részesült, s így, húsz év tükrében azt is nyugodt szívvel merem kijelenteni, hogy bizony tételei fölött még az idő sem szállt el. De nem, ez alatt nem a betétdalokra gondolok, különösképpen nem a Demjén Ferenc tolmácsolásában elhangzó, stáblistakíséretként alkalmazott "Kell még egy szó"-ra, amely alapvetően ugyan jó, ám azzal, hogy a zenecsatornák, rádiós kívánságműsorok lyukasra játszották, illetőleg éppúgy a szalagavatók, ballagások, sőt temetések kötelező elemévé nőtte ki magát, mint Vangelis 1492 – A Paradicsom meghódítása ihlette "Conquest of Paradise"-a, természetesen önhibáján kívül, de mégis elcsépeltté vált.