A kosztümös alkotás a XVII. században játszódik, amikor az ország lakossága a gyengekezű uralkodó, IV. Fülöp és a kegyetlen spanyol inkvizíció irányítása alatt sínylődött. A francia-spanyol-amerikai koprodukcióban a könyvnek megfelelően az egyszerű zsoldoskatonán, Alatristén (akire a kapitányi cím hőstettei és bátorsága révén ragadt) keresztül követhetjük figyelemmel a birodalom széthullását egészen az 1643-as rocrói csatáig – persze mindezt rendesen összetömörítve, hiszen az öt kötetet százötven percnyi játékidőbe voltak kénytelenek belesűríteni. 

A készítők eredeti elképzelése az volt, hogy a zeneszerzői poszt betöltésére Ennio Morriconét kérik majd fel, ám erre ismeretlen okok miatt nem került sor. Ezt követően merült fel Howard Shore személye, aki készített is néhány demót, ám az ütemezési nehézségek eredményeként végül a spanyolok egyik üdvöskéjeként számon tartott Roque Bañost (A gépész) bízták meg a projekttel, aki felkérésekor Shore-hoz hasonlóan időhiánnyal küszködött, ugyanis éppen Daniel Monzon The Kovak Box című misztikus thrillerjének aláfestésén dolgozott. Az előzmények ismeretében azonban a filmesek már kénytelenek voltak megvárni, míg Baños végez aktuális munkájával. 

A szerző rendkívüli alkotói szabadságot élvezett: Yanesnek csupán egyetlen megkötése volt, mégpedig, hogy a film végéi csata alatt a "La Madrugá" című szerzemény csendüljön fel. Baños azonban ezt nem tartotta túl jó ötletnek, és próbálta meggyőzni Yanest arról, hogy az általa javasolt mű nem idomul majd kellően a jelenetsor alá – a film ismeretében igaza is volt ebben. A komponista alternatívaként elkészítette a "Cuenta lo que Fuimos"-t, melynek bemutatását követően úgy tűnt, sikerült lebeszélnie az alkotókat a spanyolok körében oly közismert szerzemény felhasználásáról, ám az utómunkálatok során a rendező és a producerek végül az eredeti ötletet részesítették előnyben.


A "Flandes" annak rendje és módja szerint vetíti előre, milyen zenét is fogunk hallani az elkövetkezendő órában. A kiadvány egyetlen negatívuma, hogy a zene meglehetősen lassan bontakozódik ki (ebből a szempontból talán szerencsésebb lett volna, ha egy háromnegyed órás score-t jelentetnek meg), ezáltal az első néhány track olyan érzést kelt hallgatójában, mintha Baños lassú, megfontolt lépésekkel haladva előre keresné önmagát. A mű egyik fontos pillére María és Alatriste szerelmi témája (ami az első demók során cseppet sem volt ennyire spanyolos), ennek hangjegyei először az "Angélica y Maríá"-ban válnak hallhatóvá, később pedig többek között a "Quien No Sospecha Tanto Amor"-ban, illetve az "El Collar"-ban is felcsendülnek. A score fontos elemei a csatazenék, melyek ütősök és rezesek játékának köszönhetően válnak igazán fenyegetővé, agresszívvé. Mindezek, pontosabban az "Asalto al Galeón", a "Duelo" és a "Batalla" képezik számomra az album csúcspontjait, melyeket olyan, heroikusságot tükröző tételek erősítenek, mint a "Héroe Abatido", a "Cuenta lo que Fuimos" és a "Fanfarre y Créditos". Az iménti muzsikákat az ármány, az intrikák és a keserűség dallamai kötik össze, s mint ilyenek, egyszer szomorkás melódiákkal, máskor pedig sötét tónusokkal illeszkednek a látottakhoz.

A szerzemény spanyolos ízét elsősorban José Antonio Rodríguez flamencogitár-, és Luis Delgado trompa marinajátéka (ez utóbbi egy korabeli vonós hangszer, amely csupán egyetlen húrral rendelkezik), a Jamie Munoz által megszólaltatott éles hangú fúvós hangszer, a chalomeau, valamint az anyanyelvén éneklő kórus biztosítja, amelyek egytől egyig ízlésesen vannak vegyítve a nagyzenekar előadásával.


A filmzeneipar igencsak Hollywood központú, ám a világ többi táján is születnek remek aláfestések, amire ékes példa Roque Baños Alatriste kapitányhoz írt műve, amellyel bármikor felvehetné a versenyt tengerentúli pályatársainak hasonló jellegű alkotásaival. A kalandzenék, valamint az igényes szimfonikus aláfestések kedvelői számára egyaránt merem ajánlani ezt a score-t, amelyre a hazai lemezboltokban kissé nehezen lehet rábukkanni, de ha másként nem is, interneten keresztül könnyedén megrendelhető.