A zeneszerzői posztot ismételten a direktor régi alkotótársa és barátja, Jerry Goldsmith töltötte be, akitől Dante azt kérte, hogy a népszerű főtéma – mely előtt annak idején értetlenül állt akkor, amikor a szerző először megmutatta neki, mivel a cirkuszi / vidámparki hangulata miatt nehéz volt elképzelnie, hogyan illik majd a filmhez – megtartása mellett egy teljesen új muzsikát szállítson le a produkció számára. A rendező ezen kívánalmát azzal indokolta, hogy a helyszín ezúttal nem egy kisváros, hanem a világ legismertebb metropoliszainak egyike, melynek volumenét szerette volna a muzsikán keresztül is érzékeltetni. A komponista ennek megfelelően látott neki a munkálatoknak, s a nem éppen barátságos kislények pattogós, illetőleg Gizmo kellemes hangulatú motívumait, a hangszerelést tekintve utóbbi javára megváltoztatta a szintetizátor és a szimfonikus zenekar arányát, s zeneileg még játékosabbra vette a figurát.

A már jól ismert motívumokra teljes egészében kizárólag az albumzáró "Gremlin Credits" építkezik, a többi esetben csupán hosszabb-rövidebb ideig csendülnek fel olyan darabokban, mint például a "Gizmo Escapes", a "Teenage Mutant Gremlins", a "Leaky Faucet" vagy a "Gremlin Pudding". A magam részéről egyrészt azért tartom jónak ezt a score-t, mert nincsenek agyonhasználva a vezértémák, másrészt pedig azért, mert egy igen kellemes, játékos darab, amely tele van humorral és az elektronikus, illetve a szimfonikus zene ízléses ötvözetével. Utóbbi szempontból jelentős eltérés figyelhető meg a Szörnyecskékhez képest, ám Goldsmith ekkorra már jó néhány olyan produkciót tudhatott a háta mögött, amely ezen megközelítésre építkezett, aminek köszönhetően a nyolcvanas évek végére ezen a téren már teljesen kiforrott sajátos hangzásvilága, stílusa.