Superman 4. – A sötétség hatalma (1987)
Superman IV: The Quest for Peace
- zene: John Williams, Alexander Courage
- vezényel: Alexander Courage
- kiadás éve: 2008
- kiadó: Film Score Monthly
- játékidő: 152:28
Az 1978-ban mozikba került Superman kasszasikere révén nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az Álomgyár meghatározó stúdiói, illetve alakjai ne csak a tévéfilmek és -sorozatok keretén belül merjenek foglalkozni a képregény-adaptációkkal, hanem időnként nagyobb volumenben is gondolkodjanak, hiszen – ahogyan azt a mellékelt ábra is mutatja – egy jól eltalált mozit a sikeren túl idővel kultusz is övezhet. A Christopher Reeve főszereplésével készült produkció a bemutatót követő tíz év során tetralógiává nőtte ki magát, a folytatások azonban már nemhogy nyomába sem értek az első rész dicsfényének, hanem a kritikusok és a nézők gyakorlatilag egyöntetű véleményt formáltak arról, hogy ezek sokkal inkább egymás alulmúlóiként emlegethetőek, mintsem méltó utódokként.
A Superman 3. nem éppen kecsegtető bevételi adatait látva, a stúdió először nem egy újabb Kent-történetbe vágta fejszéjét, hanem elkészítette a Supergirlt, amely akkorát bukott, hogy az ezekkel kapcsolatos jogokat eladásra kínálták, amiben a Golan-Globus csapata mindezek ellenére is lehetőséget látott. E változást követően számos stábtag (néhány színész, az előző két rész rendezője és zeneszerzője, valamint a forgatókönyvírók) távozott a szériából, akik között eleinte Reeve is szerepelt, ám negyedik színrelépéséért cserébe a Golan-Globus és a Cannon támogatta a Hamis riport című krimijének elkészülését, ami kellően meggyőző érv volt számára a maradáshoz. Bár az alkotók, tanulván az előző két produkció hibáiból, igyekeztek a kezdetihez hasonló struktúrájú mederbe visszaterelni e történetet, mellyel párhuzamosan egy ötödik rész forgatását is kilátásba helyezték, a Superman 4. – A sötétség hatalma azonban elődeihez képest is nagyobbat hasalt, így a 2006-os Superman visszatérig nem készült újabb mozi a Krypton bolygóról származó hőssel.
A Sidney J. Furie rendezésében készült mozi forgatókönyvéért Lawrence Konner, Mark Rosenthal és Reeve voltak felelősek, akik visszahívták a vászonra Superman ősi ellenségét, Lex Luthort (Gene Hackman). Míg bolygónk legnépszerűbb jótevője a fegyverkezési verseny megszüntetése érdekében a Föld különböző pontjairól igyekszik összegyűjteni az atomfegyvereket, hogy azokat a Napba dobva megsemmisítse, Luthor egy, a hősünktől származó hajszál, valamint egy csel felhasználásával létrehozza Atomembert (Mark Pillow), kinek közreműködésével végleg szeretne megszabadulni Supermantől. Mindeközben a Daily Planet háza táján bekövetkező tulajdonos- és vezetőségváltás hatásait is nyomon követhetjük, ám sajnos a film telis-tele van olyan logikai buktatókkal, melyek éppoly kirívóak, mint a történet gyengesége, valamint a trükkök minősége. Reeve egy interjú során nemes egyszerűséggel fatális tévedésként jellemezte e mozit, s negatív véleményének a Still Me című önéletrajzi könyvében is hangot adott.
Az aláfestő muzsikával kapcsolatban John Williamst keresték meg, aki mivel ekkortájt végzett Az eastwicki boszorkányok munkálataival, s állt a Boston Pops Orchestrával közös előadássorozatának újabb évada előtt, nem vállalta el a felkérést. Helyére régi barátját és alkotótársát, Alexander Courage-t protezsálta be, aki elsősorban az Űrszekerek című sorozat komponistájaként vált ismertté. A veterán szerző ezen beajánlás mellett három új témavázlattal is hozzájárult a filmhez, melyek születése során a duó számtalanszor egyeztetett egymással, ihletszerzés céljából pedig néhány nyers vágású jelenetet Williams számára is eljuttatott a stúdió. Így tehát az új rész score-ja nemcsak a klasszikus motívumokra, hanem ezen újakra is építkezik, melyeken kívül természetesen Courage is papírra vetett jó néhány önálló hangjegyet, e mű azonban témacentrikussága okán mégis főként Williamsnek tulajdonítható. Közel százpercnyi score született a filmhez (e hosszúságra azért volt szükség, mert a Superman 4. – A sötétség hatalma eredetileg több mint kétórás játékidővel bírt, s ezt redukálták végül kilencvenpercesre), melyet Münchenben kezdtek el rögzíteni, ám hamar kiderült, hogy egyes összetettebb és nehezebb darabok eljátszására nem alkalmasak a Symphonie-Orchestra Graunke zenészei, így azok végül a londoni National Philharmonic Orchestra közreműködésével keltek életre.
Az már a kezdő tételek (a "Fanfare / Space Saver" és a "Main Title / Back in Time") hallgatása során szembetűnik, hogy az előző két rész után újfent egy erőteljesebb és dinamikusabb muzsika kíséretében lép színre Superman, kinek tettei így nyomatékosabbá, magasztosabbá válnak. Williams új témái közül elsőként a "Someone's Like You (Lacy's Theme)"-mel ismerkedhetünk meg, mely fülledt erotikát sugalló muzsika a Daily Planet új lapigazgatója, Lacy (Mariel Hemingway) számára íródott. Egy ennél játékosabb és könnyedebb kompozíciót ("Jeremy's Theme") szállított a maestro azon kisfiú részére, aki hősünkhöz fordul segítségért a nukleáris fegyverkezés beszüntetése érdekében. A harmadik tőle származó újdonság pedig nem más, mint az Atomember-téma ("Nuclear Man Theme"), melynek érdekessége, hogy néhány itt alkalmazott megoldása pár évvel később a Jurassic Park 2. – Az elveszett világ alatt újból felcsendül. Courage ezeket, valamint a korábbi Williams-témákat (köztük Luthor zseniális motívumát) adaptálva állította össze a score-t, melyen nemcsak a nagy előd hatása érződik, hanem az is, hogy aki mindezt kidolgozta, az a produkció megmosolyogtató mivolta ellenére is maximálisan komolyan vette feladatát. Nagyon érdekes összképet nyújt e filmzene úgy, hogy a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek jellegzetes megoldásai egyaránt megfigyelhetőek benne: hol jazzes fűszerezésű, erotikát sugalló hangulat üti fel a fejét, hol könnyed játékosság, hol rezesekre épülő akciódömping, hol pedig a szintetizátorral támogatott szimfonikusok hangja. A legjobban, a már említett nyitányként szolgáló páros mellett, a "To Work / Train Stopper", a "Headline", a "Fresh Air", a "United Nations / Net Man", valamint az olyan akciótételek fogtak meg, mint például a "Sunstroke / Enter Nuclear Man 2", az "Ear Ache / Confrontation / Tornado", a "Volcano", a "Statue of Liberty Fight" vagy a "Moon Fight / Goodbye Nuke" – utóbbi csoportba tartozóak esetében zseniálisan kombinálódnak Superman, Atomember és Luthor motívumai Courage akciózenéjével.
A két veterán mellett Paul Fishman is zeneszerzői titulusban vehette ki részét e projektből, ő azonban nem szimfonikus muzsikával járult hozzá a produkcióhoz, hanem szintipopos source musicokkal (vagyis olyan zenékkel, amelyeket a szereplő is hall, nemcsak a néző), valamint dalokkal, melyek a Film Score Monthly-féle Superman: The Music gyűjteménybe is bekerültek. A nem annyira ismert brit Re-Flex banda fejének, Fishmannek szerencsére lényegesen emészthetőbb darabokat sikerült letennie az asztalra, mint az előző rész esetén hasonló szerepet betöltött Giorgio Morodernek.
A Superman 4. – A sötétség hatalma aláfestő muzsikája megszületését követően időkapszulába került, és csak arra várt, hogy valaki megjelentesse. Az előző részek gyakorlatával ellentétben, ebből egészen addig semmilyen változat nem látott napvilágot, amíg a Film Score Monthly elő nem állt a Superman: The Music című gyűjteményével, melynek nyolc lemezéből kettőt ennek a zenei anyaga foglalhatott el – ebből eredően önálló borítóval nem rendelkezik, a fenti kép csak a kritikához használt illusztráció. Én nem vagyok nagy rajongója a Superman-muzsikáknak, ennek azonban sikerült maradandó nyomot hagynia bennem: ennél érzem leginkább azt, hogy zeneileg összeértek a dolgok, és egy ízig-vérig szuperhős-zenével állok szemben. Így a magam részéről nagyon sajnálom, hogy mindez csupán a százhúsz dolláros áron mozgó gyűjtemény keretén belül érhető el.
A Superman 3. nem éppen kecsegtető bevételi adatait látva, a stúdió először nem egy újabb Kent-történetbe vágta fejszéjét, hanem elkészítette a Supergirlt, amely akkorát bukott, hogy az ezekkel kapcsolatos jogokat eladásra kínálták, amiben a Golan-Globus csapata mindezek ellenére is lehetőséget látott. E változást követően számos stábtag (néhány színész, az előző két rész rendezője és zeneszerzője, valamint a forgatókönyvírók) távozott a szériából, akik között eleinte Reeve is szerepelt, ám negyedik színrelépéséért cserébe a Golan-Globus és a Cannon támogatta a Hamis riport című krimijének elkészülését, ami kellően meggyőző érv volt számára a maradáshoz. Bár az alkotók, tanulván az előző két produkció hibáiból, igyekeztek a kezdetihez hasonló struktúrájú mederbe visszaterelni e történetet, mellyel párhuzamosan egy ötödik rész forgatását is kilátásba helyezték, a Superman 4. – A sötétség hatalma azonban elődeihez képest is nagyobbat hasalt, így a 2006-os Superman visszatérig nem készült újabb mozi a Krypton bolygóról származó hőssel.
A Sidney J. Furie rendezésében készült mozi forgatókönyvéért Lawrence Konner, Mark Rosenthal és Reeve voltak felelősek, akik visszahívták a vászonra Superman ősi ellenségét, Lex Luthort (Gene Hackman). Míg bolygónk legnépszerűbb jótevője a fegyverkezési verseny megszüntetése érdekében a Föld különböző pontjairól igyekszik összegyűjteni az atomfegyvereket, hogy azokat a Napba dobva megsemmisítse, Luthor egy, a hősünktől származó hajszál, valamint egy csel felhasználásával létrehozza Atomembert (Mark Pillow), kinek közreműködésével végleg szeretne megszabadulni Supermantől. Mindeközben a Daily Planet háza táján bekövetkező tulajdonos- és vezetőségváltás hatásait is nyomon követhetjük, ám sajnos a film telis-tele van olyan logikai buktatókkal, melyek éppoly kirívóak, mint a történet gyengesége, valamint a trükkök minősége. Reeve egy interjú során nemes egyszerűséggel fatális tévedésként jellemezte e mozit, s negatív véleményének a Still Me című önéletrajzi könyvében is hangot adott.
Az aláfestő muzsikával kapcsolatban John Williamst keresték meg, aki mivel ekkortájt végzett Az eastwicki boszorkányok munkálataival, s állt a Boston Pops Orchestrával közös előadássorozatának újabb évada előtt, nem vállalta el a felkérést. Helyére régi barátját és alkotótársát, Alexander Courage-t protezsálta be, aki elsősorban az Űrszekerek című sorozat komponistájaként vált ismertté. A veterán szerző ezen beajánlás mellett három új témavázlattal is hozzájárult a filmhez, melyek születése során a duó számtalanszor egyeztetett egymással, ihletszerzés céljából pedig néhány nyers vágású jelenetet Williams számára is eljuttatott a stúdió. Így tehát az új rész score-ja nemcsak a klasszikus motívumokra, hanem ezen újakra is építkezik, melyeken kívül természetesen Courage is papírra vetett jó néhány önálló hangjegyet, e mű azonban témacentrikussága okán mégis főként Williamsnek tulajdonítható. Közel százpercnyi score született a filmhez (e hosszúságra azért volt szükség, mert a Superman 4. – A sötétség hatalma eredetileg több mint kétórás játékidővel bírt, s ezt redukálták végül kilencvenpercesre), melyet Münchenben kezdtek el rögzíteni, ám hamar kiderült, hogy egyes összetettebb és nehezebb darabok eljátszására nem alkalmasak a Symphonie-Orchestra Graunke zenészei, így azok végül a londoni National Philharmonic Orchestra közreműködésével keltek életre.
Az már a kezdő tételek (a "Fanfare / Space Saver" és a "Main Title / Back in Time") hallgatása során szembetűnik, hogy az előző két rész után újfent egy erőteljesebb és dinamikusabb muzsika kíséretében lép színre Superman, kinek tettei így nyomatékosabbá, magasztosabbá válnak. Williams új témái közül elsőként a "Someone's Like You (Lacy's Theme)"-mel ismerkedhetünk meg, mely fülledt erotikát sugalló muzsika a Daily Planet új lapigazgatója, Lacy (Mariel Hemingway) számára íródott. Egy ennél játékosabb és könnyedebb kompozíciót ("Jeremy's Theme") szállított a maestro azon kisfiú részére, aki hősünkhöz fordul segítségért a nukleáris fegyverkezés beszüntetése érdekében. A harmadik tőle származó újdonság pedig nem más, mint az Atomember-téma ("Nuclear Man Theme"), melynek érdekessége, hogy néhány itt alkalmazott megoldása pár évvel később a Jurassic Park 2. – Az elveszett világ alatt újból felcsendül. Courage ezeket, valamint a korábbi Williams-témákat (köztük Luthor zseniális motívumát) adaptálva állította össze a score-t, melyen nemcsak a nagy előd hatása érződik, hanem az is, hogy aki mindezt kidolgozta, az a produkció megmosolyogtató mivolta ellenére is maximálisan komolyan vette feladatát. Nagyon érdekes összképet nyújt e filmzene úgy, hogy a hatvanas, a hetvenes és a nyolcvanas évek jellegzetes megoldásai egyaránt megfigyelhetőek benne: hol jazzes fűszerezésű, erotikát sugalló hangulat üti fel a fejét, hol könnyed játékosság, hol rezesekre épülő akciódömping, hol pedig a szintetizátorral támogatott szimfonikusok hangja. A legjobban, a már említett nyitányként szolgáló páros mellett, a "To Work / Train Stopper", a "Headline", a "Fresh Air", a "United Nations / Net Man", valamint az olyan akciótételek fogtak meg, mint például a "Sunstroke / Enter Nuclear Man 2", az "Ear Ache / Confrontation / Tornado", a "Volcano", a "Statue of Liberty Fight" vagy a "Moon Fight / Goodbye Nuke" – utóbbi csoportba tartozóak esetében zseniálisan kombinálódnak Superman, Atomember és Luthor motívumai Courage akciózenéjével.
A két veterán mellett Paul Fishman is zeneszerzői titulusban vehette ki részét e projektből, ő azonban nem szimfonikus muzsikával járult hozzá a produkcióhoz, hanem szintipopos source musicokkal (vagyis olyan zenékkel, amelyeket a szereplő is hall, nemcsak a néző), valamint dalokkal, melyek a Film Score Monthly-féle Superman: The Music gyűjteménybe is bekerültek. A nem annyira ismert brit Re-Flex banda fejének, Fishmannek szerencsére lényegesen emészthetőbb darabokat sikerült letennie az asztalra, mint az előző rész esetén hasonló szerepet betöltött Giorgio Morodernek.
A Superman 4. – A sötétség hatalma aláfestő muzsikája megszületését követően időkapszulába került, és csak arra várt, hogy valaki megjelentesse. Az előző részek gyakorlatával ellentétben, ebből egészen addig semmilyen változat nem látott napvilágot, amíg a Film Score Monthly elő nem állt a Superman: The Music című gyűjteményével, melynek nyolc lemezéből kettőt ennek a zenei anyaga foglalhatott el – ebből eredően önálló borítóval nem rendelkezik, a fenti kép csak a kritikához használt illusztráció. Én nem vagyok nagy rajongója a Superman-muzsikáknak, ennek azonban sikerült maradandó nyomot hagynia bennem: ennél érzem leginkább azt, hogy zeneileg összeértek a dolgok, és egy ízig-vérig szuperhős-zenével állok szemben. Így a magam részéről nagyon sajnálom, hogy mindez csupán a százhúsz dolláros áron mozgó gyűjtemény keretén belül érhető el.
Írásunk a bővített albumról készült, a Spotify-on azonban csak ennek rövidített változata érhető el.
Kulics László
2013. 06. 05.
2013. 06. 05.
Tracklista:
CD1
CD2
CD1
- Fanfare / Space Saver (1:48)
- Main Title / Back in Time (5:40)
- Pow!/Good Morning (2:45)
- Smoke the Yokes / Nefarious (1:04)
- To Work / Train Stopper (2:06)
- Someone Like You (Lacy's Theme) (3:17)
- Jeremy's Theme (2:13)
- For Real / The Class (1:43)
- Hair Raisers (0:59)
- Lacy / The Visit (2:27)
- First Nuclear Man (5:24)
- Nuke 1 Fight / Ashes (3:45)
- Headline (2:48)
- Fresh Air (4:33)
- United Nations / Net Man (4:42)
- Sunstroke / Enter Nuclear Man 2 (5:25)
- Flight to Earth / Introducing Nuclear Man 2 (3:27)
- Lacy (disco version) (2:13)
- Lacy's Place (5:23)
- Ear Ache / Confrontation / Tornado (8:09)
- Volcano (2:18)
- Statue of Liberty Fight (3:44)
CD2
- Nuclear Man Theme (2:45)
- Down With Flu (3:12)
- Two-Faced Lex / Missile Buildup (1:39)
- Persuader / Awakened (3:13)
- Abducted / Mutual Distrust (4:43)
- Metropolis Fight / Lift to the Moon (3:36)
- Moon Fight / Goodbye Nuke (5:06)
- Come Uppance / Lifted / Quarried / Flying With Jeremy / End Credits (9:34)
- Fresh Air (album version) (4:35)
- Someone Like You (Lacy's Theme) (slow version) (3:33)
- Red Square Band (0:52) *
- Superfly Guy (4:11) **
- Headphone Heaven (3:23) **
- Revolution Now (4:26) **
- Saxy Sadie (4:47) **
- Krypton Nights (4:44) **
- Life's Too Dangerous (3:14) **
- Workout (2:27) **
- Lois Love (4:56) **
* source music
** source musicok és dalok: Paul Fishman
Az album a Spotify-on:
