Gyerekként olyannyira magukkal ragadtak a repülőgépek, hogy ezek váltak érdeklődésem középpontjává: makettezni kezdtem, repülőnapokra jártam, folyóiratokat és könyveket olvastam, filmek vonatkozásában pedig az Airportok, a Memphis Belle, a Kék villám, a Vasmadarak, az Intruderek támadása, a Top Gun, valamint a Végső visszaszámlálás számítottak nagy kedvencnek. A témával kapcsolatos alkotások esetében persze a légi járművek többnyire a történetek színezékeként, egyfajta statisztaként vannak jelen. Akadnak azonban olyan kivételek, mint a Top Gun vagy a Végső visszaszámlálás, amelyek azáltal lógnak ki a sorból, hogy számtalan, toborzó- és/vagy oktatóanyagnál is nyugodt szívvel felhasználható jelenetet tartalmaznak – hovatovább döntő többségük a mai napig megállja a helyét.

A Dan Taylor (A majmok bolygója III. – A menekülés, Dr. Moreau szigete) rendezte Végső visszaszámlálás alapjait az a felvetés szolgáltatja, hogy mi lenne, ha napjaink hadereje visszatérhetne egy-egy korábbi, emblematikus háborús időszakba, ami e mozi esetében az amerikaiak egyik fájó pontját, Pearl Harbor bombázását jelenti. A USS Nimitz anyahajó egy különös vihart követően 1941. december 7-én szeli tovább a Csendes-óceánt, s ezáltal lehetősége nyílik a végzetes támadás előtt álló japán flotta feltartóztatására. De vajon jogukban áll megtenni? S ha igen, hogyan alakul majd a jövő? A történelem átírásával kijavíthatóak az azóta elkövetett hibák? A Kirk Douglas és Martin Sheen főszereplésével készült alkotásban természetesen ezen morális kérdések is felszínre kerülnek, miközben látványos beállításokon keresztül nyerhetünk betekintést az úszó városként is emlegetett anyahajón folyó, rendkívül pezsgő és dinamikus életbe.


"Nagyon élveztem a Végső visszaszámlálással kapcsolatos munkát. Izgalmas film volt, ráadásul lehetőségem adódott arra, hogy ellátogassak a Nimitzre, együtt ehessek a kapitánnyal, találkozhassak a pilótákkal, akik éppúgy mindenben készséggel álltak rendelkezésemre, ahogyan Kirk Douglasnek, Katherine Rossnak és Martin Sheennek. Egy komponistának nem sűrűn van része ilyen élményben, meghívásban. Legtöbbször csak ülünk a dolgozószobánkban a zongora előtt, írjuk a kottákat, majd elmegyünk a stúdióba, hogy felvegyük a zenét. Gyakran vagyunk magányosak" – mesélte John Scott, akit e sci-fi elemekkel kevert akciófilm mellett olyanok révén szokás emlegetni, mint a Tarzan, a majmok ura, a King Kong visszatér, a Testőr kereszttűzben vagy a Ruby – A Kennedy-gyilkosság másik arca. A százperces mozi közel egyórányi zenét tartalmaz, melynek nagy része Scotthoz köthető, ám mivel neki az idősíkok figyelembe vétele nélkül kellett nyomon követnie a cselekményt, a hangsáv vonatkozásában történő korszakábrázolás egykori rádiós híradás és bokszközvetítés bejátszásaival, valamint olyan dalok felhasználásával történt, mint a "You Made Me Love You", illetve a musicalszerző Cole Porter "Begin the Beguine"-je. S bár a kíséret dúskál a katonazenékre jellemző elemekben, az alkotók az örökzöld vonalat sem kívánták kihagyni a sorból, ezért a zárójelenethez a haditengerészek indulójaként ismert "Anchors Aweigh"-et is adaptálták. A score a premierrel egy időben látott napvilágot bakeliten, és 2002-ig ez volt az egyetlen elérhető formátum belőle, mely a szerző által alapított JOS Records közreműködésének köszönhető - ezt, az immáron a teljes score-t magában foglaló CD-t néhány évvel később egy nagyszerű szvittel toldotta meg, mellyel az ubedai filmzenei rendezvény keretén belül lépett színpadra.

Scott műve két alappillérrel rendelkezik, ám a főszerepet egyértelműen a "The Final Countdown – Main Titles"-ben hallható, az anyahajót és legénységének hősiességét egyaránt szimbolizáló téma tölti be, mely a score legismertebb pontja. Ezen pergődobbal és rezesekkel diadalittassá varázsolt megoldás alternatívái olyan trackekben köszönnek vissza, mint a "The USS Nimitz on Route", a "Shake Up the Zeros", a "General Quarters", az "Operation Pearl Harbor", a "The Planes Return", valamint a stáblistához készült "Mr. and Mrs. Tideman". Dinamikája mindössze egyszer, a "December 7, 1941"-ban torpan meg, ez alatt döbben rá ugyanis Douglas, Sheen és James Farentino karaktere arra, hogy hová csöppentek. A másik fontos zenei megközelítés a "Mr. Tideman"-ben hallható, mely – a címadó karakterhez hűen – egyaránt közvetít sejtelmességet, hősiességet és mély érzelmeket. A klarinét, illetve fuvola hangja révén bensőségesebbé varázsolt változata a "Laurel and Owen"-ben érhető tetten, vonós átiratával pedig az "On the Beach"-ben találkozhatunk. A "Mr. Tideman" egyik érdekessége az, hogy a filmben megelőzi a heroikus főtémát (az albumhoz képest tehát ellentétes sorrendben van a "The Final Countdown – Main Titles"-szel), a másik, hogy a mozi lezárásához íródott "Mr. and Mrs. Tideman"-ben fonódik össze a másik vezérmotívummal (ezáltal kapcsolódnak össze a múlt eseményei a jelennel).


Bár a Végső visszaszámlálás score-jának gerincét az iménti páros szolgáltatja, Scott egyéb téren sem fukarkodott a témákkal. Ennek eredményeként az időalagutat létrehozó viharhoz is kapcsolódik zenei ábrázolásmód, ami elnyújtott, magas vonóshangok, sejtelmes fúvósok és egy, leginkább John Williams Cápa-motívumával rokonítható hangzás egyvelegéből áll, s nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a film mára már elavultnak számító trükkökkel megvalósított jelenetei hatásosak legyenek. A "The Approaching Storm", a "Pursued by the Storm", az "Into the Time Warp", a "The Storm Reappears", a misztikus "An Hour Ago", illetőleg a "Back Through the Time Warp" esetében a zenekar játékát helyenként elektronikus effektekkel is tarkították, melyek Alan Howarthhoz köthetőek. Ő elsősorban John Carpenter alkotótársaként él a köztudatban, de az ittenihez hasonló feladatot vállalt például egyes Star Trek-mozifilmeknél, a Szörnyecskéknél és Az elveszett frigyláda fosztogatóinál is. Az időutazást követő tanácstalanságot, majd feleszmélést az iménti, merészebb hangvételű trackekkel ellentétben Scott a korszakra jellemző thrilleres megoldások alkalmazásával érzékeltette ("Last Known Position", "An Hour Ago", "The Japanese Navy", "Climb Mount Nitaka"), melyek így az album rejtelmesebb perceit kínálják.

Ismertetőm zárása felé haladva egy gondolat erejéig visszatérnék az Egyesült Államok haditengerészete fanfárjának számító, sokak által ismert "Anchors Aweigh"-re, melynek felcsendüléséhez ragaszkodtak az alkotók – ez nemcsak a mozi témájából adódott, hanem egy gesztus is részükről, mert a szervezet segítőkész volt velük, és tíz hetet biztosítottak a Nimitzen történő forgatáshoz. Ugyanakkor azt szerették volna, hogy a hangzása valamilyen szinten idomuljon a score-hoz, ezért megkérték Scottot, hogy dolgozza kicsit át: ennek eredménye a "The Admirals Arrive" címet kapta.


A Végső visszaszámlálás ugyan visszahozta a gyártási költséget, ám nem rengette meg különösebb módon a mozikat (hazánkban a VHS-korszak egyik kedvelt darabja lett), igaz, a neves főszereplők ellenére már anno sem élvonalbeli kasszasikernek, hanem egy sima szórakoztató akció-sci-finek szánták, mely feladatát mindmáig betölti. Mindezek ellenére John Scott komolyan vette a dolgát, és egy remek, militarista vonásokkal ízlésesen felvértezett kíséretet szállított a filmhez, s bár a hangzás ma már kicsit kopottasnak tűnik, de ez érdemein mit sem változtat. A komponista számára ezzel vették kezdetüket a sikereket hozó nyolcvanas évek, amivel kapcsolatban később így nyilatkozott: "Csodálatos időszaka volt ez az életemnek. Lehet, hogy tovább tudtam volna folytatni, de édesanyám lebetegedett, Alzheimer-kóros lett. Vissza kellett térnem Londonba, ahol haláláig vigyáztam rá. Nem csüggedek, mert ezen időszak alatt a filmektől függetlenül is volt lehetőségem a zenével foglalkozni. Több művet írtam kamarazenekarra, továbbá megszületett az első vonósnégyesem, amire rendkívül büszke vagyok. Mire visszatérhettem Amerikába, egykori kapcsolataim már más pályatársaimmal dolgoztak, és bár adódtak lehetőségek, nem igazán nyerték el a tetszésemet".