„Egy zeneszerzőnek meg kell engedni a kreativitást. A művészeti vezetőnek bizalmat kell szavaznia. A legjobb eredmény mindig az eredetiségből jön, bármennyire is jó legyen egy átirat.”


A filmzenevilág veteránjai közé tartozó John Scott neve olyan alkotások kapcsán szokott felbukkanni, mint a Végső visszaszámlálás, a Tarzan, a majmok ura, a King Kong visszatér, a Testőr kereszttűzben vagy a Ruby – A Kennedy-gyilkosság másik arca. A komponistára a gazdag munkásság éppúgy jellemző, mint a közvetlenség, további érdekesség pedig vele kapcsolatban az, hogy Bear McCrearyhez és Howard Shore-hoz hasonlóan neki is van lemezkiadója.
 
A brit származású művésznek nem volt kérdéses, milyen pályát válasszon, hiszen zenészcsaládból származik: édesapja a Bristoli Rendőrzenekar hegedűse és klarinétosa volt. Először ő maga is ezeken tanult meg játszani, majd a hárfázás és a vibrafonozás művészetét sajátította el, kedvenc instrumentuma pedig a szaxofon lett. A második világháború kitörését követően ifjúsági zenészként belépett a seregbe, leszerelése után pedig jazzbandákkal kezdte el járni az országot. Amellett, hogy zenészként keresett lett, tehetsége a hangszerelés területén szintén megmutatkozott, aminek következtében az EMI-hoz került, ahol ilyen jellegű munkák sorával látták el: a The Beatles-producer George Martin mellett (sőt, fúvósként a banda „You've Got to Hide Your Love Away” című dalából is kivehette a részét) többek között Yehudi Menuhin hegedűművész, Nelson Riddle és Tom Jones oldalán nyílt alkalma dolgozni ezen időszakban.
 
A hatvanas évektől kezdve a Johnny Scott Trióra keresztelt formációjával fogott zenélésbe, és hamarosan a huszadik század legjobb jazzmuzsikusaival együtt kezdték emlegetni a nevét. Mivel e stílus akkortájt egyre meghatározóbbá kezdett válni a filmzenéknél, hamar rátalált ez a világ: Henry Mancinivel A Rózsaszín Párduc, az Amerikai fogócska és az Arabeszk kapcsán működött együtt, John Barryvel pedig Az oroszlán télen, valamint a James Bond: Goldfinger apropóján dolgozhatott, de Malcolm Arnold mellett közreműködött a  Híd a Kwai folyónnál is, s az ott kialakult kapcsolatainak köszönhetően ő szerezhette az 1972-es Antony and Cleopatra score-ját. E neves művészekkel történő együttműködése révén fogant meg Scottban a gondolat, hogy ezen az úton folytassa tovább pályafutását. Első önálló megbízása az A Study in Terror című krimi volt, amelyre évtizedek múltán is örömmel gondolt vissza a művész, személyes kedvenceinek egyikévé vált. Scott rendkívül rövid időn belül tudott átnyergelni addigi életútjáról úgy, hogy az újban is elismertté váljon: a brit zeneszerzés egyik nagy klasszikusa lett, akire Hollywoodban is felfigyeltek, és rendszeres munkatársává vált az oceanográfus Jacques-Yves Cousteau-nak. Olyan népszerű vagy kultstátusznak örvendő alkotások fűződnek nevéhez, mint a Ruby – A Kennedy-gyilkosság másik arca, a Jean-Claude Van Damme-féle Oroszlánszív, a Gyilkos lövés, a King Kong visszatér, a Testőr kereszttűzben vagy a S*P*Y*S (ahol az európai változat kíséretéért ő, az amerikaiért pedig Jerry Goldsmith felelt), ám a komponista hírnevét elsősorban a Végső visszaszámlálás és a brit kosztümös, illetve kalandfilmek (Tarzan, a majmok ura, Vízimalom) táplálják.
 
Scott életművét számtalan díj szegélyezi, hírnevét azonban nemcsak saját karrierjének építésére, hanem a műfaj népszerűsítésére is felhasználja: az ezredfordulót követően egyre kevesebb felkérésnek tett eleget, ezzel párhuzamosan azonban 2006-tól mint a Hollywood Symphony Orchestra művészeti vezetője szervez koncerteket a University of California kampuszának Royce Halljában. Ő nemcsak dolgozik benne, hanem valóban szívén viseli a műfaj sorsát, eltökélt célja, hogy minél több klasszikus és/vagy értékes filmzene jusson el a koncerttermekbe, s ezáltal pályatársainak a megérdemelt figyelemben, elismerésben lehessen része. Ezen felül a fiatal művészek képzéséből is kiveszi a részét azzal, hogy filmzeneszerzést oktat, valamint versenyeket szervez a tanulók számára.
 
Scott önálló projektjei mellett a klasszikus némafilmek megzenésítésével kapcsolatos felkérésekre (Robin Hood, Sárkánykarmok) is előszeretettel mond igent, különleges, megtisztelő kihívásnak tartja az ilyen jellegű munkákat. A mozgóképek ihlette műveken túl három szimfóniát jegyez, írt balett- és operazenét, valamint vonósnégyesre és kamarazenekarra is komponált, melyek sikeres előadásokat éltek meg. Az egymástól merőben eltérő munkák között az egyik interjú alkalmával így vont párhuzamot a szerző: „A koncertzenék esetében magadra maradsz. Nagyon félelmetes, hiszen felelősséggel tartozol a közönséged iránt, amely vagy a szívébe zárja, vagy visszautasítja a hallottakat. Meggyőződésem, hogy az embernek csak az tetszik, amit magáénak érez. Amikor először hallasz egy ilyen darabot, nincs viszonyítási alapod, nincs támpontod, ezért nyitottnak kell lenned. Ezzel szemben a filmeknél határozott küldetésed, hogy a zenéd célba érjen, képes legyen hozzáadni a látottakhoz, gazdagítani azokat. Utóbbinál bizonyos értelemben véve diktálják neked az utat, amit muszáj követned a dallamokkal.” Karmesterként számtalan alkalommal működött közre pályatársai score-jainak újbóli felvételeinél, amit a Varése Sarabandéval közösen hozott tető alá, ám évek múltán megromlott a kapcsolata a céggel, s mivel az korábban több művének megjelentetéséért is felelt, szerződésbontásukat követően JOS Records néven saját céget alapított. E lépést követően több, addig háttérbe szorult műve látott napvilágot hiánypótlásként, a limitált példányszámok miatt pedig ezen CD-k nemcsak tartalmuk miatt számítanak igazi kincsnek.
 

Kulics László
2020.07.31.
 

Teljes filmográfia: 
 





  Kapcsolódó anyagok


Beszámolónk a harmadik ubedai International Film Music Conference eseményeiről
Beszámolók

Beszámolónk a Premiere and Classic Symphonic Film Music Concert eseményről
Beszámolók

Hollywood és az USA elnökei
Zenék egy témára