Jerry Goldsmith munkásságára a filmzenék iránti rajongásom hajnala óta nagy figyelmet fordítok, ennek folyományaként pedig idővel műveinek többségével megismerkedtem. 2014 nyarán, a Jerry Goldsmith életútja írásom apropójából úgy döntöttem, amolyan újrakezdés gyanánt, filmográfiáján szisztematikusan haladva hallgatom meg életművét. Amikor nekivágtam, önbizalomtól túlfűtve azt gondoltam, sok meglepetés nem érhet, ám korai műveiből, valamint a horror és thriller vonalon akadt pár muzsika, amire felkaptam a fejemet. Olyan addig egyáltalán nem, vagy különféle válogatásalbumokra (mint például a Jerry's Recall, a Film Music of Jerry Goldsmith, a Free As the Wind – Tribute to Jerry Goldsmith vagy a Jerry Goldsmith at 20th Century Fox) felkerült ízelítők révén csupán egy-két tétel erejéig ismert művei ragadták meg a figyelmem, mint a Stagecoach, a Száz puska, a Rio Canchos, A bandita, a Pokoli találmány, a Psycho 2. vagy a Gyilkos bolygó aláfestése. Míg az első négy a szerző westernvilágának kiemelkedő darabja, addig az utolsó három befogadásához szükség van a nem kifejezetten dallamcentrikus hallgatnivalókkal szembeni toleranciára.


Elsősorban a Star Wars IV. rész: Egy új remény sikerének köszönhető, hogy a hetvenes évek végétől a sci-fiknek sikerült szakítaniuk addigi beskatulyázottságukkal, s már nemcsak a B kategóriás mozikkal, illetve másodvonalbeli tévéfilmekkel voltak egyenértékűek: a stúdiók és a producerek egyre bátrabban mertek nagyobb összegeket fordítani rájuk. Ezen tendencia eredményeként született meg a forgatókönyv struktúrája és egyes beállításai okán űrwesternként is definiált Gyilkos bolygó. Az akció- és thrillerelemekkel egyaránt átjárt sci-fi főszereplőjét Sean Connery alakítja, aki mellett olyan, döntően karakterszínészként ismert kollégái álltak még kamera elé, mint Frances Sternhagen (Cheers), Peter Boyle (Poszeidon kaland), James Sikking (A Pelikán ügyirat), Clarke Peters (Három óriásplakát Ebbing határában) vagy Steven Berkoff (Beverly Hills-i zsaru). A cselekmény a Jupiter vulkanikus holdján, az Ión létesült titánércbányászattal foglalkozó telepen játszódik, ahol a munkások egy része különös módon vet véget életének. Ennek hátterét szeretné kideríteni a Connery által megformált, a kolónia tagjaihoz nemrég csatlakozott William T. O'Niel marsall, akinek nincs könnyű dolga, ugyanis minél mélyebbre ás az ügyben, annál nyilvánvalóbbá válik számára, hogy a háttérben a legfelsőbb körök érdekei húzódnak.

A rendező, Peter Hyams a score elkészítésével a már a Földi űrutazásnál is vele dolgozó Jerry Goldsmitht bízta meg, aki számára 1981 meglehetősen zsúfolt esztendő volt, hiszen ekkor mutatták be a Masada című minisorozatot, az Ómen 3. – Végső leszámolást, A gyilkos szalamandrát, Az utolsó telefonhívást, valamint az Inchonra keresztelt háborús drámát, melyek mindegyikéhez ő szállította a kíséretet. Mindezeken túl pedig korábbi alkotótársai, Michael Crichton, valamint Franklin J. Schaffner szintén felkínáltak számára egy-egy projektet, Goldsmith azonban szoros időbeosztása okán kénytelen volt visszautasítani őket. Míg a Szfinxet az Ómen 3. miatt nem tudta vállalni, addig Crichton Szupermodelljének ütemterve a Gyilkos bolygóét keresztezte, így végül utóbbi aláfestéséért Barry De Vorzon (Ördögűző 3.) felelt, előbbihez pedig Michael J. Lewis (Átjáró) szolgáltatta a kíséretet.


A Hyams által rendezett és írt történet alappillérei tökéletes táptalajt nyújtottak Goldsmith számára ahhoz, hogy továbbvigye A nyolcadik utas: a Halálnál kitaposott ösvényt: az ismeretlen világűr atmoszférája, a szokatlan halálesetek, illetőleg a nem éppen erkölcsösségükről és embertársaik tiszteléséről híres tagokkal tűzdelt különös cég mind ezt a vonalat erősítették. A direktor ráadásul többek között e mozi fényében fordult Goldsmithhez, s az oda, valamint A majmok bolygójához és a Földi űrutazáshoz készült dallamaiból válogatva igyekezett demonstrálni a komponistának azt, hogy milyen zenei hangulatot képzelt el képsoraihoz. "Úgy vélem, minden zeneszerző rendelkezik rá jellemző jegyekkel, akárcsak a rendezők. Ha nem ismersz példákat tőle, vagy az általad kiszemelt komponista negyven év feletti, de nem rendelkezik impozáns művekkel, akkor nem ő lesz a legjobb döntés a filmedhez" – mesélte Hyams, aki – mivel e poszton gyakorta váltogatta az embereket – pályája során olyanokkal dolgozott együtt, mint John Barry, Bruce Broughton, David Shire, Mark Isham, David Arnold, John Debney, Michael Small vagy Nick Glennie-Smith.

"A Gyilkos bolygó esetében nehéz volt a zenében megjeleníteni a szereplőket. Nagy kihívás volt, mert nem nyílik alkalom a karakterek emberi oldalának megismerésére. Amikor a forgatókönyvet olvastam, minden rendben volt ezzel kapcsolatban, de a kész filmből hiányoztak ezek a részek, ami egyáltalán nem tetszett nekem" – nyilatkozta Goldsmith. A művész a végeredmény megismerésekor azzal találta szemben magát, hogy az emberi drámák jobbára az egyes szereplők haláleseteiben merülnek ki, és a főhősnél is csak érintőlegesen van jelen a lelki, magánéleti háttér, holott a mozi fő témája okán (azaz hogy a vezetőség a szabályokat áthágva bármit megengedhet magának a termelés fokozása érdekében) ennél többre lett volna szükség. Bár az atmoszférán kívül néhány megoldás és dallamsor révén e darab rokonítható Ridley Scott fent említett alkotásának muzsikájával, a vérfagyasztó dallamok mellett (amelyek főként a morgó rezeseknek, a síró hangon megszólaló hegedűknek, illetőleg az elektronikus textúráknak köszönhetők) ezúttal olyan trackek is születtek, melyek képesek néhány perc erejéig oldani a feszültséget ("The Message", "Final Message").


A Film Score Monthly albuma a John Williams jegyezte, rezesekre épülő stúdiólogó-zenével ("Ladd Company Logo") indít, melyet a "Main Title" követ, ami a "The Mine"-nal egyetemben tökéletesen előrevetíti a score fő csapásirányát. A bázison dolgozó bányászok mindennapjainak sivársága, s az általuk használt, illetőleg nemegyszer halálesethez vezető drogok útja olyan trackekben rajzolódik ki, mint a "Spiders", a "The Buy", a "The Airlock" vagy a "The Fix". Az elektronikus megoldásokkal tarkított darabok két, nem olyan markáns, ugyanakkor mégis jellegzetes témát tartalmaznak: a két hangjegyes megoldás szimbolizálja a kolónia tagjait, a nyolcból álló, kicsit az Ómen zenéjét idéző pedig O'Niel jelenlétét tükrözi. S mivel csupán utóbbi esetében van lehetősége a nézőnek a karakterek emberi oldalát megismerni (ez ihlette a "The Message"-et és a "Final Message"-et, ahol a marsall dallamai nem agresszíven, hanem érzelmesen, fuvolán és hegedűn köszönnek vissza), a score egésze a bázis sötét, komor hangulatára és az állomásvezetők lélektelen üzleti látásmódjára támaszkodik, azt erősíti.


A thrilleresebb, feszültebb hangulatról többek között a "The Hostage", a "Blood Test", a "Stiffed", a "The Bags", a "Hot Wire", a "The Bug", az "After Hours / The Loading Bay / Hidden Weapons" és a "The Showdown" gondoskodnak (nem tudom megunni Goldsmith ezen oldalát), a könnyebben befogadható részek azonban nem ezek, hanem az akciódarabok. A dinamikusabb megoldások közül a Niel és Spota (Marc Boyle) kergetőzését kísérő "Hot Water"-t illik elsőként megemlíteni, amely nemcsak a művész akkori akcióstílusának tökéletes példája, hanem a Gyilkos bolygó score-jának legjobb pontja is. Ezen túlmenően az "Early Estimate / Early Arrival" és a "The Last Battle (Broken Hose)" tartogat hasonló megoldásokat a hallgató számára.

A projekt érdekessége, hogy miután Goldsmith elkészült a score-ral, annak rendje és módja szerint nekilátott soron következő munkájának, az Inchonnak, ám közben Hyams néhány helyen utólagos módosításokat kért tőle, amit a szerző időszűke miatt már nem tudott vállalni. Ennek eredményeként csatlakozott a projekthez Morton Stevens, aki – a Masadához hasonlóan – Goldsmith dallamait adaptálva segítette ki a rendezőt. Nemcsak az volt a feladata, hogy némely jelenet esetében kiigazítsa a meglévő zenét (akadt, amelyet például rövidíteni kellett, mert úgy vélték, a beállítások atmoszférája és az effektek jobban működnek kíséret nélkül), hanem az is, hogy a film végi akcióhoz készült "Released" helyett teljesen újat írjon. "Nem tetszett a végső összecsapáshoz készült zene. Egyszerűen nem működött. Nem minden múlik mindig a rendezőn vagy a forgatókönyvírón. Próbáltuk Jerryt felkérni erre, de nem tudott visszajönni, nagyon elfoglalt volt" – mesélte a direktor, aki a Stevens által készített "The Last Battle (Broken Hose)"-szal már elégedett volt. Stevens mellett az elektronikus zenék világából ismert Michael Boddicker is bevonásra került source music felelősként: neki tulajdoníthatóak a bárban zajló eseményeket követő elektronikus darabok, a "Source I (Source 192)" és a "Source II (Source 193)", melyek Goldsmith "The Rec Room" – "The Rec Room II" duóját váltották fel – ezek szintén Hyams nemtetszése miatt kerültek ki a filmből.


Peter Hyams és Jerry Goldsmith pályafutása ezt követően soha többet nem keresztezte egymást, s a mozi felemás megítélése okán zenéjére sem hárult olyan figyelem, mint előző vállalkozásuk, a Földi űrutazás esetében, holott a Gyilkos bolygónál pont a score az alkotás egyik erénye. Ezt négyféle kiadvány támasztja alá: az első a premierrel párhuzamosan megjelent, bő félórás bakelit, melynek tartalma később önállóan és a Földi űrutazás kíséretét egyaránt magában foglaló CD-n is kiadásra került. A Film Score Monthly 2010-ben fejelte meg ezeket azzal, hogy az addigra már jól ismert hanganyagot a teljes score-ral kombinálva, duplalemezes gyűjteményt kínált fel a rajongók számára – az első korongra a komplett zenei anyag került néhány alternatívával, a másodikra pedig a scoring session során anno kifejezetten a filmzenealbum kedvéért pluszban rögzített trackek. Míg ehhez az ötezer darabos, limitált kiadványhoz a mai napig hozzájuthatunk a különféle webáruházak által, addig a régebbiek már kifutottak, így csupán másodkézből érhetőek el.