Hollywood 2020-ban sem bánt volna szűkmarkúan a szuperhősökkel, akik közül Wonder Woman és Fekete Özvegy visszatérését előzte meg a legnagyobb érdeklődés. A világjárvány miatt kialakult kaotikus helyzet következtében azonban az első tíz hónapban mindössze a Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása), valamint a Bloodshot élhette meg a bemutatót, a többiek esetében különféle kulisszák mögötti információkkal, kedvcsinálókkal kellett beérnünk, a kiszámíthatatlan viszonyok miatt ugyanis folyamatossá váltak a premiertologatások. De míg mozis vonalon csúsznak az aktuális képregénykalandok, a tévé-, illetve streamingcsatornákon hódító társaik hellyel-közzel folyamatosan velünk vannak. Egyik legújabb tagjuk a DC-univerzumhoz tartozó Stargirl, aki az elmúlt évtizedekben rajzfilmsorozatokban (Az igazság ligája: Határok nélkül, Az igazság ifjú ligája) és élő szereplős szériákban (Smalville, A holnap legendái) tűnt fel hosszabb-rövidebb időre, 2020 májusa óta pedig önálló folyammal büszkélkedhet, köszönhetően a Flash – A Villám, A zöld íjász, a Batwoman és a Supergirl producereinek. A címszereplőt a Rocksuliból, valamint a Bella és a Bulldogokból egyaránt ismert Brec Bassinger alakítja, aki mellett többek között Yvette Monreal (Rambo V – Utolsó vér), Anjelika Washington (A magas lány), Amy Smart (Pillangó-hatás), Jake Austin Walker (Rectify), Christopher James Baker (A törvény nevében), illetve a megannyi vígjátékban feltűnő Luke Wilson állt kamera elé. A tizenhárom epizódot felölelő első évad a tengerentúlon átlagosan másfél millió nézőt vonzott hétről hétre a képernyők elé, ráadásul meglehetősen jó visszajelzéseket kapott, így a második szezont is berendelték 2021-re, sőt várható egy harmadik is.


A DC Arrowerse első számú komponistája Blake Neely, aki évek óta rendületlenül szállítja kíséreteit A holnap legendáihoz, a Flash – A Villámhoz, A zöld íjászhoz, a Batwomanhez és a Supergirlhöz. Éppen ezért kellően leterhelt ahhoz, hogy egy újabb, hasonló léptékű vállalkozásra adja a fejét, így az alkotóknak – a szintén ezen univerzumhoz kapcsolódó Constantine (Bear McCreary) és a Fekete Villám (Kurt Farquhar) esetéhez hasonlóan – más zeneszerzőt kellett találniuk. A producerek biztosra akartak menni, ezért a műfaj legújabb, igen hamar emblematikussá váló alakjához, Pinar Toprakhoz fordultak, aki örömmel tett eleget a felkérésnek, így Marvel Kapitány után Stargirl kalandja is olyan muzsikával színesedett, melyet nő jegyez. „A Marvel Kapitány és a Krypton kíséreteit egyaránt jól ismerem, kedvelem, és örülök annak, hogy együttműködésünk az első perctől fogva a kreativitás jegyében zajlik” – nyilatkozta a folyam megálmodóinak egyike, Geoff Johns. „Pinar ugyanúgy rajong a szuperhősökért, ahogyan a zenéért. Nemcsak Stargirl érzéseit értette meg és volt képes erősíteni azokat, hanem új színt tudott vinni a karakterbe” – tette hozzá. Olyan, elsősorban klasszikus hangszerelésen alapuló zenét vártak a komponistától, amely jellegzetes főtémával bír, s nemcsak a szuperhőssé váló középiskolás lányra, Courtney Whitmore-ra összpontosítva tart lépést az eseményekkel, hanem lakókörnyezetét, barátait, illetve főbb ellenségeit is figyelembe veszi.

A széria 2020 tavaszán startolt, Toprakot azonban már az előző nyáron leszerződtették, s nem sokkal később hozzá is látott a munkához (melyből kiegészítő zeneszerzőként Gerrit Wunder vehette még ki a részét), 2019 decemberének végére pedig a score felvételei is lezárultak. Az epizódok inspirálta tételeket harmincnégy muzsikus közreműködésével rögzítették, ami alól egyedül a záró fejezet volt kivétel, annál ugyanis majdnem duplájára emelték a közreműködők számát. A zenészek játékát elektronikus elemekkel fűszerezték, a heroikusabb pillanatok esetében pedig vokál- és kórusmintákból álló énekekkel fokozták a hangulatot. Mindezek mellett olyan előadóktól, formációktól használtak fel dalokat, mint Bruce Springsteen („Santa Claus is Comin' to Town”), Little Richard („The Girl Can't Help It”), Johnny Cash („One Piece at a Time”), a 2 Unlimited („Twilight Zone”), a Cypress Hill („Insane in the Brain”), az INXS („Pretty Vegas”) vagy a Teddybears („Cobrastyle”).


Toprak munkájából a WaterTower Records állított össze egy csokorra valót, ráadásul kellően színesen, így a közel egyórás album remekül tükrözi az alkotók által elvárt témagazdagság iránti maximális megfelelést: a hős mellett Courtney és a mostohaapja közötti kapcsolat éppúgy önálló, visszatérő dallamsorban részesült, ahogyan az iskolai események, az akciók, Blue Valley kertvárosi miliője, illetőleg az olyan ellenfelek, mint Jégcsap vagy Agyhullám. Ezzel tehát semmi gond nincs, ugyanakkor Toprak számomra még nagy rejtély: bár művein érzem, hogy odateszi magát, saját kézjegyekkel igyekszik dolgozni, ám a hangzásvilág, hangszerelés miatt törekvéseinek egy része kisiklik. Tudom, hogy a Stargirlhöz hasonló tévésorozatoknál nincs akkora keret a score-ra, mint egy mozinál, szűkebbek a lehetőségek, de anno a Marvel Kapitánynál éppúgy ezt éreztem, mint a Krypton esetében… vagy ahogyan most is.

A fenti pontszámhoz vezető mérleg egyik serpenyőjében az olyan mozgalmasabb tételek helyezkednek el, mint az albumnyitóként szolgáló „The Justice League of America”, a „Rescuing Starman”, a „JSA vs. ISA”, a „Henry vs. Henry”, a „Fighting Sportsmaster & Tigress”, az „ISA Manifesto” vagy a „Stargirl Destroys the Transmitter”, melynek utolsó másodpercei tárják elénk a folyamnál használt, alig pár másodperces főcímzenét. Ezeket hallgatva hamar szembetűnik, hogy az alacsony létszámú zenekar előadását utólag igyekeztek dúsítani, javítani, ám a szükséges erő és a dinamika így is visszafogottan van jelen. Számos remek ötlet figyelhető meg bennük (hovatovább jelenetfüggőségük, illetve a megannyi altéma miatti összetettségük ellenére kellően gördülékeny trackek), ám Stargirl összecsapásai, hőstettei lehengerlőbbek lennének, ha mindezek nagyjátékfilmes keretek között szólalhattak volna meg.


Az imént felsoroltakon túl a sejtelmes, feszültségteli megoldások (mint például az Agyhullám jelentette fenyegetettséget sugalló „Brainwave Calls Icicle”, „Brainwave Threatens Courtney” és „Henry vs. Henry” trió, a „Pat Reviews Files”, illetve a „Justin Needs Help”) sem ragadtak meg bennem igazán, a bensőséges, személyes hangvételűekkel azonban már egészen más a helyzet. A kisvárosba frissen költöző Courtney impulzusokkal teli élete, új barátai, illetve a szuperhőssé válásához vezető útja számos csodálatos muzsikára sarkallták Toprakot, melyek összképén nem vagy csak alig vehető észre a zenekar létszáma (emiatt elismerés illeti a hangszerelésért felelős stábot). Különösen dicséretre méltó a misztikummal átitatott „Pat Was Right”, az akusztikus gitárszólóval könnyeddé, felhőtlenné varázsolt „Friendly Folks”, a Stargirl heroikusságát tükröző „The Cosmic Staff”, az Óramester motívumát bemutató „Rick Wears the Hourglass”, a fájdalom és remény által egyaránt átjárt „Leave Blue Valley” és „Elegy for Joey / JSA Hall” páros, valamint a „The Christmas Gift”. A szerző remekül ráérzett ezekre a pillanatokra, és nagyon ügyesen, mesterien oldotta meg a feladatot – a „The Cosmic Staff” számtalanszor lepörgött nálam, a maga egyszerűsége, kiszámíthatósága ellenére is kifejezetten nagy kedvencem lett, 2020 legjobb tételei közt tartom számon.


A Stargirl érzelmesebb momentumai (továbbá a szerző olyan korábbi művei, mint a The Tides of Fate, a The Challenger vagy A világítótorony őrei scora-ja) arra engednek következtetni, hogy Pinar Toprak rátermett komponista, s mint ilyennek, igenis van helye a szakmában, ám a grandiózusságot igénylő jelenetek esetében még van min csiszolnia. Éppen ezért bármennyiszer is hallgattam végig ezt az albumot, szinte tételről tételre változott a véleményem, megítélésem: vagy szerettem az adott tracket, vagy ellenérzést keltettek bennem az utómunkálatok során végzett kiigazítások, feljavítások.